Szaródik

Elmesélhetném, hogy a tegnap »délelőttinél« nem gondoltam volna, hogy szarabb lesz, de aztán Mr. (sőt, ez tuti hogy nő, basszus, de az is, hogy egyedülálló) szóval Ms. Élet mosolygott egyet, megnyomott valami istenverte kapcsolót a Hogyan-Szívassuk-Teremtményeinket vezérlőn, mely felett egy címkén az én nevem állt. Ez a pillanat lehetett az, amikor döbbenten konstatáltam, hogy meghalt a császár, Vilmos, a »telefonom« kijelzője. Minden működik, még az érintőképernyőn is tudok emlékezetből navigálni, annyi csak, hogy a kijelző megszokott ábrái és betűi-számai helyett hófehérség és fekete törés-szerű vonalakat meg pixeleket rajzol ki. Tipsi-tapsi.

De azért még ma is lehetett fokozni az élvezeteket. Tudniillik kék-lila-zöld vagyok, gyakorlatilag nem is karmolások, hanem döfések vannak rajtam, de a nyolcezer forintos gyógyszer mai adagját így sem sikerült beadnom a macskának.

Majd szerintem rágyújtok meg elkezdek inni én is – másnak is annyira segítettek ezek. Vagy mondjuk felállok a Szabadság hídra, és kiverem a farkam a Dunába, hátha bezárnak egy gumiszobába.

De hát az élet szép, nem igaz, hogy szép?