Sokat gondolkodtam rajta mindég, hogyan lehetne elnevezni, mivel lehetne jellemezni, fémjelezni a 2000-ben kezdődő időszakot.
Biztosan tudjátok, mire gondolok. A nyolcvanas évek a neonfényről, a kilencvenes évek a bő pólókról és a vicces akciófilmekről szóltak, de akár mondhattam volna a hatvanas éveket is, vagy kezdhettem volna korábban az egészet.
A tízes évek a tudásról szóltak. A tudás megosztásáról, egészen pontosan.
Történt ugyanis egy érdekes dolog, méghozzá az internet robbanásszerű elterjedése, ami azon túl hogy korlátlan számú házba korlátlan számú pornó eljutását korlátlanul sebességgel biztosítja, még egy dolgot is jelent: a tudás terjedését, mely magánál az internetnél is gyorsabban terjedt így.
A »kollektív tudat« létezik: úgy hívják hogy az internet. Kattintásra és gombnyomásra juthatunk olyan információk birtokába, melyeket tíz évvel ezelőtt csak több órás, napos, hetes nyomozással tudtunk volna megtalálni.
És a dolognak még közel sincsen vége. A fejlesztések, a tudományok, az innovációk csak most vették és veszik majd igazán kezdetüket.
Ez valamelyik este jutott eszembe, magam sem tudom már hogyan.
axaard
2010. augusztus 07. — 07:57:36
A tízes évek a tudásról szóltak
A tízes évek majd most jönnek… Nullanullás, vagy duplanullás éveknek lehetne hívni őket, bár olyan hülyén hangzik…
Mefi
2010. augusztus 07. — 14:56:12
[re=6061835]axaard[/re]: igen, pont ezért írtam tízes éveket 😀
Worki
2010. augusztus 07. — 15:20:09
Kétezres évek, bár az is félreérthető
axaard
2010. augusztus 07. — 15:56:46
[re=6061837]Mefi[/re]: akkor nagyon hülyevagyok… a “hülyén hangzik” miatt lett tízes évek, vagy a jövőről beszélnél? Az első esetben miért töröd meg az eddigi nevezéktant (90-eas évek: 1990-1999), a második esetben miért van mögötte múltidőben az ige?