Osztriga, vagyis a londoni tömegközlekedés

Egy átlagos jóérzésű angolnak az oyster szóról nem az osztriga jut eszébe, hanem egy kis kártya. Egy a sok közül, mely a modern élet elengedhetetlen szimbólumát képezi:

Kicsit talán furcsa, hogy a tömegközlekedéssel kezdem a londoni élménybeszámolót, de higgyetek nekem, érdemes erről beszélni, mert tényleg ügyesen csinálják ott kint.

Londonban már korábban rájöttek arra, hogy a bliccelést megszüntetni csak modern eszközökkel lehet. Így bevezették szépen a metrókon a kapukat, melyeket vagy kis vonalkódos elven működő kártyákkal, vagy a hosszabb távon gondolkodó Oysterrel vehetünk igénybe. Az elv rendkívül egyszerű: a kártyát feltöltjük egy bizonyos pénzösszeggel vagy szolgáltatással (például egynapos turistakártya, heti metrójegy vagy csak 12 angol font), majd belépéskor és kilépéskor a kártyát lehúzva a gép kiszámítja nekünk a legolcsóbb árat, és levonja. Természetesen a dolog nem csak itt használható, hanem például vonatokon, buszokon vagy az éppen a napokban átadott bérbicikli rendszeren is.

Ezt a jelet sokan a londoni metróval azonosítják, azonban ott kint a tömegközlekedés ikonja. Ezt rakják a buszmegállókra, a bicikliállomásokra és természetesen a földalatti vasútra is.

Hihetetlenül tetszett a londoni metró. Egyrészt építészetileg is mindenképpen érdekes látnivaló, vasútbarátoknak pláne, de nem szabad megfeledkezni a használhatóságáról. Bár rendkívül nagy a tömeg és kint nem szokás leszállni arra a kis időre, míg a többieknek teret biztosítunk a szerelvény elhagyására, mégis sokkal kevesebb a tolakodás és a lökdösődés. Természetesen van, de sokat segít két dolog. Az egyik, hogy a bejárat és a kijárat valamint az átszálláshoz szükséges járat ügyesen van elkülönítve. Nem fordul elő az, mint egy átlagos napon a Deák Ferenc téren, hogy míg szaladunk elérni a metrót, addig fellöknek minket az azt éppen elhagyók. Illetve van még valamilyen szabály az ajtók használatára, bár megmondom őszintén nem igazán értettem, de valami olyasmiről van szó, hogy ha valaki csak egy megállóra megy, akkor az első három ajtót használja, ha kettőre akkor a másodikat és így tovább.

Bár egy kör a metrón nem a legolcsóbb (az Oyster kártyával ha nem veszünk zónajegyet 1,80 font a menet), a bérbicikli cserébe rendkívül olcsó. Ha egy órán belül leadjuk egy másik állomáson, ingyen volt, egy óráért pedig egy fontot, vagyis 349 forintot kérnek el. Valljuk be, ez nagyon-nagyon barátságos ár, ráadásul ha egész napra kívánjuk igénybe venni, olcsóbban jön ki mint 24 óra.

Őszintén megvallva buszra nem igazán szálltunk – ahová a metró nem visz el, az már gyakorlatilag vidéki helynek számít a londoni nyüzsgésben. 11 metróvonal van, többségük nem csak A és B pont között közlekedik, így elsőre kicsit sokkoló látvány a turisták nagyobb részének; látni is minden megállóban fejüket vakargató térképböngészőket. Ettől függetlenül két-három kör után pillanatok alatt megszokja az ember a logikus és kényelmes járatokat, akit pedig a nagy tömeg nem zavar, még akár élvezheti is a metrózást.

Visszatérve a buszokra. Az ötvenes évektől ismerős és szimbolikus Routemaster, a klasszikus piros busz igen ritka, szinte csak a 9-es vonalon látni, mely olyasmi mint itthon a 7-es busz, illetve néhány privát üzemeltetésű rendezvények számára fenntartott darab rohangál az utakon. Helyüket a különböző modernebb, emeletes és piros buszok vették át, azonban ez kicsit illúzióromboló is lehet a Londonba érkezőknek: piros az a busz, emeletes is, de valahogy kicsit olyan átverve érezzük magunkat.

Az Oyster kártya egyébként rendkívül jó modell, bár itthon szinte bevezethetetlennek tetszik: egyrészt kultúra is kellene hozzá (itthon le merném fogadni, hogy lökdösődés, káromkodás, morgás lenne a dologból), másrészt a kivitelezése elég sok pénzbe kerülne, és megtizedelné a munkaerőt a tömegközlekedési vállalatnál. Odakint a kártyáinkat bankkártyás, érmés vagy bankjegyes automatákkal (ezekből legalább négy-öt darab van minden állomáson) vagy a jegyirodákban tölthetjük fel, amelyek a nagyobb csomópontoknál hétfőtől-péntekig este tizenegy, hétvégén tíz óráig tartanak nyitva. A kártya ára 3 font, ezt amennyiben épségben visszaszolgáltatjuk, természetesen visszaadják. Nekünk a két kártyáért összesen 9 fontot adtak vissza, nem tudjuk miért, mert pénzt nem hagytunk rajta.

Még egy apróság, ha esetleg valaki Londonba utazna. Heathrow repteréről megoldható a belváros megközelítése metróval, azonban Lutonról csak busz vagy vonat játszik. A reptéri transzferes taxi megoldás odakint nem vicces; a legolcsóbb amit találtunk két főre 50 font volt, azonban az easyBus járataira időben lefoglalva a jegyet akár oda-vissza négy fontból megússzuk. A buszon ingyenes Wi-Fi és minden ülésnél konnektor található, ha esetleg unatkoznánk. A helyszínen vásárolva jegyirodában 9 font a jegy, a buszon 14, így érdemes egy hónappal előre a neten beszerezni.

»A következő bejegyzésben az ételekről lesz szó.«