Milyen nem

Mikor leszaladok a sarki közértbe (ami egyébként meglepően jó), sokszor látok néhány típusembert. Ilyen például az a fajta, aki a feleségével jön le, és általában sört meg cigit vesznek. Noszogatják egymást, hogy na menjél már oszt’ fizessél, és nem hogy a szeretet szűröd le kettejük egymásra való tekintéséből, hanem a gyilkos nézést, és igazából maximum a hasonlóan leélt arckifejezés az, amiről megismered, hogy ők ketten együtt vannak. Aztán ott van a turbóapuka, aki megkapja a negyvenezres pénzt, lemegy és bevásárol borból, sörből meg cigarettából, megveszi a legolcsóbb felvágottat de annak az árára is panaszkodik, vesz valami zsömlyét, aztán persze mikor a hat gyerek közül valamelyik a pénztárnál kérne egy csokoládét, akkor jól lebassza, hogy azért lássa ki hol áll, elvégre mit el nem ért már ő. És akkor ott vannak még a magányos emberek, a nagyon fontos sietek mert telefonom van, vagy például az egy sör legyen meg és baj nem lehet típusú emberkék.

Amit igazából az egészből ki akartam hozni, hogy nem tudom, a fentiekből ki milyen úton jut el néha oda, ahová eljut, de ha van dolog, amit biztosan tudok, az nem más, mint hogy sosem akarom megjárni azt az utat, és sosem akarok oda jutni.

Ha valamiért, hát ezért biztosan foggal-körömmel, amíg lehet. Fel is írom, el ne felejtsem.