Pénteken este beültünk a moziba Harry Pottert nézni – nyolcadik és egyben utolsó alkalommal.
Szerencsére az »előző rész« után az én várakozásaimnak megfelelt a végeredmény. Utólag még azt is aláírom, hogy megérte két részbe szedni (noha valószínűleg a dolog mögött inkább csak a pénz állt), sokkal jobban ki tudták bogozni a szálakat így, habár azért maradtak fontos, de kimaradt történetek.
Ami különösen jó pont volt nálam, hogy az epikus konklúzió felé vezető hatalmas harc rövid és pörgős volt – nem vagyok oda például a Gyűrűk ura-szerű tömegharc-jelenetekért, a Mátrix befejező részében is az tetszett legkevésbé. A gonoszok még mindig nevetségesebbek voltak inkább, semmint ijesztők. Nagyjából ennyi, a többire csak az igaz, ami az előző részre, vagyis nekem nagyon tetszett.
Néhány részt leszámítva az összeset éjféli premieren néztük meg, az első két rész volt a legjobb, volt néhány rész amit nagyon elrontottak, de a lényeg, hogy a befejezés szerintem tökéletes lett. A film persze teljesen más, mint a könyv, azonban nem tudnám megmondani, kiknek jobb inkább. Akik még nem olvasták, sok mindenről lemaradnak, sok mindent meg egyszerűen a szájukba adnak, sokszor olyan dolgokat is, amiket amúgy több olvasásra lehet csak összerakni. Azonban aki már olvasta, azt meg idegesítheti ha valami máshogy van, ha valami nincs benne és hasonlók. Én mindig a könyvet olvastam előbb, és végül is jó szórakozás volt a film.
Hiányozni fog kicsit az egész, bár ezt anno az utolsó regény befejezése után jobban éreztem. Ettől függetlenül tetszik, hogy Rowling nem ad ki új könyveket, nem erőlteti a történetet, hanem szépen befejezte, és most hagyja. Ott lesz majd a Pottermore, ami nyilván rajongóknak kötelező, de ezt leszámítva nem hiszem, hogy lesz folytatás.
Számtalanszor olvastam mindegyik könyvet, az elsőt kétezerben. Remélem, hogy ha majd egyszer lesz gyerekem, és a kezébe nyomom, akkor ő ugyanannyira fogja élvezni, mint én.
Eredeti cím: | Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 2 |
Műfaj: | ifjúsági, dráma, kaland, adaptáció |
Időtartam: | 130 perc |
Megjelenés éve: | 2011 |
Főszereplők: | Emma Watson, Rupert Grint, Daniel Radcliffe, Bill Nighy, Alan Rickman, Ralph Fiennes |
{{5csillag|(Itt a vége.)}}
Marci
2011. július 18. — 20:30:34
“Néhány részt leszámítva az összeset éjféli premieren néztük meg”
Összesen 8 résznél ezt így kicsit erős leírni.
Mefi
2011. július 18. — 21:31:50
[re=6064869]Marci[/re]: nem értelek, két vagy három részt nem éjféli premieren néztünk ez néhány az összes (nyolc) részből.
Infy
2011. július 20. — 22:34:51
Legutóbb valahol azt olvastam, hogy ebook formájában fog még kiadni valamit Rowling Harry Potter világában. Amúgy biztos lesz majd sok rajongói folytatás, az igényesebbnek tűnőket el fogom olvasni.
Mefi
2011. július 20. — 23:59:31
[re=6064883]Infy[/re]: azaz a Pottermore.