A bejegyzést ismét azzal kezdeném, hogy elmorozsolok egy anyázást, és innen is üdvözlöm azt a postai dolgozót, aki a Threadless pólóimat lenyúlta, remélem, hogy gombát kap tőle, majd rothadó, véres darabkákban hullik le a bőre, a ruhadarabokkal együtt, amelyekből kettő ráadásul utolsó darab volt.
De amúgy nem vagyok ideges, csak igazából csalódott, mert ilyenkor tényleg csak azt tudom mondani, hogy fos helyen élünk (pedig általában nem szeretem ezt mondani.)
A Threadless-ről annyit kell tudni, hogy menő és minőségi pólókat készítenek, amelyeket jelenleg ugyan szállítanak Magyarországra, de hasonló okokból kifolyólag már egyszer tiltólistán voltunk. Persze némiképpen ők is ludasok, hiszen csak hagyományos postai küldés van, amihez se küldemény-azonosító, se nyomkövetés, se póló a vidám Mefi mellkasán. (Mármint hogy Mefi vidám, nem a mellkas.)
Az viszont megjegyzendő, hogy a kis pólógárda kommunikációból is ötös: írtam egy levelet, hogy jaj, nincs pólóm, most mit tegyek, majd néhány óra múlva kaptam egy választ Dustintól, akinek szinte láttam a kellemetlenül érzem magam arckifejezését a betűin keresztül, és miután két levéllel később már biztos volt, hogy nincsen meg a csomag, azonnal ajánlotta fel a pénzvisszafizetést vagy a pólók újraküldését.
Szóval ezek vannak, elvesznek itt mindenek: bejegyzések, pólórendelések és ki tudja még mi más.
2011. augusztus 17., 10:00:04 – kiegészítés
Tegnap félórával a levelezés után megjött az értesítő, hogy feladták a rendelésemet, és annyira röstellik a kellemetlenséget, hogy egy ötdolláros kupont is ajándékoztak, ráadásul a másik két pólóval drágább lett az eredeti rendelés, de nem kellett fizetnem semmit.
Ha így működne a Magyar Posta, mint ez a cég, akkor Magyarország lenne a legtökéletesebben működő ország a világon.
kukac7
2011. augusztus 17. — 00:00:33
[q]@mefiblogger ez azert fasza,mert egyszer mar tiltolistan volt hazank a threadless-en a posta balfaszsaga miatt.nem kellene ujbol odakerulni.[/q]
🙂
amugy tenyleg nagyon patent minosegu polokat csinalnak.
a mai napig mind nagy kedvencem es nagy becsben tartom oket. 🙂
2x rendeltem mar, de mindig ha van vmi akcio naluk (kb. hetente), akkor akar 120 dollarnyi polot ossze tudnek vasarolni. 😀
Dexter
2011. augusztus 17. — 06:36:16
Nem rosszak, én most ezekben gondolkozom:
http://goo.gl/9vKJW
http://goo.gl/iwsBc
Athos
2011. augusztus 17. — 07:03:31
En F-stopos orat es meeting (fejjel lefele forditva: bullshit) feliratu bogret vettem valamelyik szuka fia postasnak, hat egye meg a rovidnadragomat szerintem.
vvv999
2011. augusztus 17. — 07:37:26
Az a szomorú, hogy mindig kilopják a postások a cuccokat. Hogy ez most náluk a fizetéskiegészítés vagy a frusztráció kategória, azt nem tudom, de az biztos, ha én így dolgoznék, nem lenne állásom. Max a postán.
Épp most kértem egy cégtől hardverkulcsot, azt is kilopták a borítékból, mert gondolom jól kitapogatható pendrive formája volt. Szóval az a kivételes, ha megkapod úgy, ahogy feladták.
Marci
2011. augusztus 17. — 16:40:15
A méretválasztással nem szoktak problémák lenni? Én emiatt tartok egy kicsit az online ruhavásárlástól.
TLoF
2011. augusztus 17. — 19:02:32
Rendeltünk. Nem jött meg. Anyázás a postán. Leszarták.
Levél a Threadlesnek, hogy most mi van. Kupont adtak mert a limitált pólók amiket rendeltünk elfogytak, ezért választottunk újjat. Hogy hátha a kis postán lopnak ezt a céges cimemre kértem. Nem a kis postán lopnak. Ezt sem kaptam meg. Levél a thredlesnek, hogy ilyenkor mi van. Ők 3-jára is feladták volna a pólot, de megirtam, hogy nem akarom az egész postát felöltöztetni.
Igy vissza adták a pénzemet. Az utolsó levélben megirtam, hogyha nincs szám akkor magyarországon el fog tünni a csomag sajnos. A válasz az volt, hogy ha a rendelések 5% -a eltünik akkor megint kitiltanak.
Dexter
2011. augusztus 17. — 21:08:43
Nagyon várom már, hogy megszűnjön a Posta monopóliuma. 2013 vagy mikor.
Jester
2011. augusztus 17. — 22:23:15
Milyen monopóliumra gondolsz?
A postának ma is csak a bélyegkiadásban van monopóliuma. Minden mást meg tudsz oldani alternatív módokon. Csomagot levelet feltudsz adni máshol is. Futárszolgálatok stb.
Marci
2011. augusztus 18. — 19:33:27
[re=6065017]Jester[/re]: Ezerszer körülményesebb és drágább. Egy egyszerű levelet/képeslapot senki nem visz postára; arról nem is beszélve, hogy netről rendelésnél legtöbbször nincs is beleszólásod, hogy ki hozza ki. Gondolok itt arra, hogy bejelölsz egy futárszolgálatot a rendelésnél és ők csak egy darabig hozzák el, végül mégiscsak a postán köt ki valahogy, hány ilyen van.. a tényleges háztól-házig szállításért meg legtöbbször brutális összegeket kérnek el. Persze ez belföldre nem vonatkozik, de itthon meg mindent személyesen veszek át.
Marci
2011. augusztus 18. — 19:34:27
[re=6065031]Marci[/re]: “Egy egyszerű levelet/képeslapot senki nem visz postára;”
Futárhoz, mármint.