Vidámság

Nézem itt ezt a videót:

És valójában elszomorító, hogy embereknek így kell élni, illetve lehet beképzeltség vagy hasonló, de mindig arra jutok, hogy aki hasonló helyzetbe kerül (a nagyon ritka kivételektől eltekintve, akikkel tényleg kitolt az élet) valahogy sosem véletlenül kerül oda, sosem ok nélkül történik a dolog. Hozzáteszem, nem akarok ítélkezni, mert nem is tehetem meg.

Az érme másik oldala ellenben, hogy ülünk a gép előtt a meleg (vagy most éppen hűvös) lakásban, bekajálva, lábunkat az asztalon pihentetve és panaszkodunk az élet számunkra nagynak tűnő problémáiról, meg szenvedünk a minket érő hatalmas csapásoktól.

Eközben itt vannak ezek az emberek, akikkel – ha a történetüknek hihetünk, és most játszunk olyat, hogy hiszünk &ndash tényleg kitolt az élet, de ahelyett hogy panaszkodnának és szomorkodnának, élik vidáman az életüket, és megkockáztatom, kevesebbet veszekednek mint a náluk módosabb, jobb körülmények között élők.

Demagógia? Lehet. A kannás-koccintós tönkre tette az agyukat? Lehet.

De mégis, valahol nagyon mélyen, mikor ülünk egyedül a szobában, és nincs rajtunk a maszk, amit a nagyvilágnak mutatunk – nem ironikus és nem elgondolkodtató az egész?