Tizenhat

Ma sétálgattam hazafelé (imádom ezt az időt, szeretem az utolsó pillanatig kiélvezni, hogy rövidnadrágban sétélgathatok), és éppen begördült egy 16-os busz a Lánchíd előtt, gondoltam felpattanok rá. Kicsit hezitáltam, mert nagyon tele volt, de végül mégiscsak felszálltam.

A mai napom legjobb döntése volt.

A buszvezető a BKV leghatalmasabb arca. Hallottam én már éneklő villamosvezetőt a 47-esen, meg minden ilyesmi, de ez a mai mindent felülmúlt.

A sofőr végigstanduppolta (csúnya szó, oké) az utat, gyakorlatilag azonnal pályát kéne változtatnia idegenvezetőre. Idéznék néhány gyöngyszemet:

Következő megállónk a Duna-Tisza közi gróf Széchenyi István tér, leánykori nevén Roosevelt tér, kérem, közben véssék retinájukba az Országházat, amely szent ünnepünk során vadonatúj, enyhén melegebb világítást kapott, ha én nem a buszt vezetném éppen, biztosan azt csodálnám. Közben a Lánchídon haladunk át, és nézd, a külföldi hogy megnézte az Ikarust, persze jogos, ritkán látni ilyet, afféle kuriózum. Nincs más hátra, mint előre, megyünk is tovább A József nádor tér irányának, szeretném ha kicsit haladnánk, te, barátom, itt előttem, azzal a kis egykettessel nyomhatnád is neki akár, és akkor elérnénk a zöldet, de persze nem. Egyébként rendkívül jó időben vagyunk, csak két perc késéssel haladunk előre.

Hihetetlen vicces volt, gondolom ez így írott verzióban annyira nem jön át, de élőben egyszerűen hihetetlen volt, amikor két külföldi felszállt, egy darabig angolul folytatta, és a végállomásig csöndben sem maradt.

Lehet, ha a BKV-nál valaki megtudná, hogy ilyet csinált, azonnal repülne (nem hiszem), de valójában ha minden tömegközlekedési eszköz vezetője ilyen mókás lenne, sokkal többen vennének bérletet.