Nőnap

Változatlanul nem rajongok a nőnapért, meg a Bálint-napért, ettől függetlenül az irodában páran összeszerveződtünk és este munkaidő után minden kolléganőnknek az asztalára leraktunk egy kis cserepes virágot. A vicc, hogy akik csináltuk, mind hasonlóképpen gondolkodunk erről, ettől függetlenül jó volt látni, hogy mindenki örült a virágnak.

Furcsa, és talán jól megfogalmazni sem tudom. A véleményem nem változott ezzel kapcsolatban, inkább úgy vagyok vele, hogy ha egy olyan világban élünk, ahol bizonyos szinten társadalmi elvárásnak számít, hogy adjunk virágot ezeken a napokon, akkor ha nem adunk, az bizonyos illetőknek rosszul fog esni. És lehet, hogy egyébként a év minden napján virágokkal halmozzuk el őket, csak ezen a napon nem. Pontosan ezért, le kell nyelni a békát, és mosolyogva odaadni a virágot, végül úgyis vidámság lesz, csak az elveinket kell tudni a helyén kezelni.

Egy kollégám mondta még jól, hogy neki az kicsit az egésszel a baja, hogy rengeteg ajándékot vesz a barátnőjének, olcsótól drágáig, viszont ezeken a napokon kicsit elveszik a tényleges ok (hogy adjunk valamit, azért, mert mi éppen úgy akarjuk), és valójában a háttérben az áll, hogy adjunk valamit, mert ma van ez a nap. És nem magadtól jut eszedbe, hanem attól, hogy ránézel a naptárra. (És igen, az anyák napja is ugyanez, azzal mégsem vagyok így, tudom.)

A köztes megoldás nálam az volt, hogy úgy tettem, mintha nem nőnap lenne, csak egy nap, amikor virágot adunk. Szép napot, tessék, egy virág, hogy szép legyen.

Viccesen működik az agy, mert az egyik fele azt mondja, hogy hülye vagy, az elveid, a másik meg azt, hogy nézd, virág, mosolygás.

De persze lehet, hogy akkor a legjobb, ha az embernek nincsenek elvei, csak egyszerűen magasról tesz az egészre. 🙂

(A flémezős kommentekhez most nincsen hangulatom, úgyhogy kérdés nélkül kerülnek át a hozzászólások vadászmezejére.)