Coma (minisorozat)

Robin Cook az egyik kedvenc írom, ponyvaregény ide vagy oda. Három könyvét leszámítva az összeset olvastam, de az a három is itt pihen a polcon. Emlékszem, amikor Budapesten járt, és voltunk a »dedikáláson«, elmondta, hogy sosem jött ki jól a filmesekkel, mert valahogy nem tudták átadni azt, amit ő akart. Noha az 1978-as Kóma egy jó film volt, ez erről a minisorozatról annyira nem mondható el.

A regény történetére már csak nagyvonalakban emlékeztem, de a fő csapásvonal azért megvolt. A rengeteg eltérést nem írnám a rossz oldalra, pont, hogy örültem neki: végre egy feldolgozás, ami nem betűről-betűre követi a könyvet. Aztán sajnos hamar kiderült, hogy az egész céltalanul bolyong: az eleje és a vége persze biztos, de közte történik minden össze-vissza. Az egyik karakterről nem derül ki semmi, csak feldobják a labdát, hagyják kicsit pattogni, aztán bezárják a hűtőszekrénybe. (És tényleg!) Ráadásul a főhőst játszó csajnak köze sincs a szerepéhez. Az egész alatt azt éreztem, hogy szenvednek másfél órát, hogy elmondhassák a végén a megoldást. Nagyon nyögvenyelős.

Két másfél órás rész (vagy négy negyvenöt perces) az egész, egy próbát megér, lehet, hogy ha valaki nem olvasta a könyvet, akkor nem fog csalódni.