Kicsit bajban vagyok, mert nem igazán láttam még ennyire kétélű filmet, ami habár szinte azonnal megvett, mégis rengeteg kétséggel álltam fel a majd’ háromórás műsoridő elteltével. Kétséget kizáróan egy mestermunkáról van szó, de néhány hibája sajnos végigkíséri, és ez nálam elég sokat rontott az összképen. Itt-ott szpojleres a bejegyzés, de semmi durva.
Szóval, az 1800-as években vagyunk, van egy férfi, aki valami betegségtől szenved egy hosszú hajóúton, és miközben őt próbálja egy másik férfi a gyógyítás álcája mögé bújva még betegebbé tenni, hogy elvegye vagyonát, megmenti egy rabszolga, aki véletlenszerűen Történetéről könyvet ír, majd rabszolgák felszabadításába kezd.
Egy évszázaddal később a két világháború között egy családjából kitagadott, homoszexuális zeneszerző egy Felhőatlasz nevű szextetten, élete legnagyobb és egyetlen művén dolgozik. Sokat merít egy könyvből, amelyet az 1800-as években egy hosszú hajóút szenvedő alanya írt. Végül főbe lövi magát egy fürdőkádban, éppen néhány perccel azelőtt, hogy szerelme megérkezne hozzá, úgy, hogy egymást hosszú ideje nem látták.
A hetvenes években egy újságírónő belecsöppen valamilyen konspirációs játékba, amely az olaj- és az atomenergia közti kiélezett csatatéren zajlik. Egyszer egy áramszünet miatt viszonylag hosszú időre beszorul a lifbe, ahol egy idős úrral beszélget. Az úr egy tudós, szakterülete az atomenergia. Fiatalon egy mára alig ismert zeneszerző szerelme volt, aki öngyilkos lett. A zeneszerző élete egyetlen és fő munkáját az újságírónő hallgatja, majd kalandjaiból egy fiatal jóbarátja évekkel később regényt ír.
Napjainkban egy pocsék könyv kiadójának menedzsere azon aggódik, hogyan mit kezdjen ezzel az eladhatatlan darabbal, ám amikor annak írója az egyik legrosszabb véleményt író kritikust kihajítja egy puccos fogadás helyszínélül szolgáló felhőkarcoló tetejéről, az eladások maguktól beindulnak. A regény írója persze börtönbe kerül, az ügynök meg elherdálja a pénzt. Nem sokkal ezután azonban megjelennek az író haverjai és egy kisebb vagyont követelnek. Ekkor bátyjához fordul segítségért, aki viszont rútul átvágja a palánkon és berakatja egy idősek otthonába, ahonnan néhány lakótárssal közösen hatalmas szökést visznek végbe. Ezt a szökést később megfilmesítik.
Megint egy évszázaddal később, egy idősek otthonából való szökést bemutató film mély benyomást tesz egy emberi klón rabszolgára, akinek nem is szabadna filmeket néznie. A film üzenete, hogy senkit nem lehet elnyomni, segít neki, hogy kifejezze gondolatait egy bukott lázadás vezéreként.
Ismeretlen időben, egy nagyon távoli jövőben, ahol az ember mintha visszafelé haladna a történelemben, egyszerűbb nyelvet beszélve, nomád körülmények között, kannibáloktól rettegvén él, egy korábban (a régiek idején) élt klónt bölcs gondolatai miatt istenként tisztelnek, ahhoz imádkoznak. Ebben a korban megtalálható még néhány fejlett technológiával rendelkező ember is, akikkel közösen később egy másik bolygón folytatják életüket, mert a Föld lakhatatlanná válik.
Ez a néhány fő-, és még pár hasonló, rövid mellékszál kerül bemutatásra a Felhőatlaszban.
Sokat agyaltam és jár az agyam még most is a filmen. Nyilván érdekes minden olyan film, amely a cselekedeteink és életünk másokra való hatását pedzegeti, és amely olyan kérdésekre keresi a választ, hogy kik vagyunk, hol vagyunk és hová fogunk eljutni. Mindenképpen egy angol kifejezéssel élve blockbuster darabról van szó, és ezzel nincs is gond.
Az egyébként kiváló színészek kicsit olyan, mintha afféle garanciaként lennének a filmben, biztosítékként, mert nélkülük talán nem ülnél be a moziba. A maszkírozás, ami máskülönben zseniális munka, nem igazán érthető, inkább csak valami érdekesség, hogy aki előbb egy korai nő volt, most vörös hajú angol úrhölgy.
A történet nagyon jól váltakozik, néha-néha engedi csak el a néző figyelmét, máskülönben végig lebilincselően izgalmas, néha lassul csak be, és tökéletes időzítéssel ugrál egy-két jelenet és szál között, sokszor észrevétlenül. A zene magáért beszél, hogy tökéletes úgy, éppen úgy, mint a fényképezés is, ezek közösen pedig méginkább csak emelik a fényét.
Ami nálam mégis megölte kicsit az élményt, az sajnos pont annak a két embernek a munkája, akik megalkották a kedvenc triológiámat, a Mátrixot és akik miatt beültem megnézni ezt a filmet. Wachowskiék túl sokat akartak belenyomni ebbe a történetbe, túlontúl gagyi és közhelyes üzenetekkel. Ahelyett, hogy hagyták volna minket nézőket felülni a vonatra, hogy átadjuk magunkat az érzésnek, hogy elgondolkodjunk a feldobott labdákon, inkább rendkívül erőltetett narratív stílusban, egy-egy jelenetnél kifejezetten ócska módon rágták a szánkba az elunt életigazságokat, hogy Figyeljél már! Ezt üzenjük, érted? Ezt!
. Elvetve ezzel a magját, hogy a végén kapunk valami nagy epikus konklúziót, de amikor már minden a csúcsán áll, és érzed, hogy most megkapod, na, pontosan akkor jön a film másik fele, majd a vége.
A Felhőatlasz mindenképpen korunk egy meghatározó filmje lesz, amiről sokat beszélnek majd az emberek. Lesznek, akiket azonnal megvesz; lesznek, akik majd nem értik és lesznek olyanok, mint én, akik habár élvezték, néhány dolog miatt nem tudják úgy tisztelni, mint például a hasonló témában sokkal jobban elkapott és bemutatott a »Mr. Nobody-t«. Viszont simán megértem azokat, akik minden aggály nélkül befogadták és megszerették a történetet. Rendkívül kreatív, izgalmas és érdekes, látványvilágban gazdag filmről van szó. A regényt bár nem olvastam, de mindenképpen tervezem.
Egyszerűen annyi vele a bajom, hogy kicsit túlerőltették a mondanivalót, úgy, hogy közben a tényleges verdikt és a vele járó katarzis-élmény abszolút elmaradt, amit magunktól levonhatnánk következményt, az viszont nem volt olyan erős, pontosan az erőltetett előadásmód miatt.
Eredeti cím: | Cloud Atlas |
Műfaj: | dráma, sci-fi |
Időtartam: | 172 perc |
Megjelenés éve: | 2012 |
Főszereplők: | Tom Hanks, Halle Berry, Jim Broadbent, Hugo Weaving, Ben Whishaw, Jim Sturgess, Hugh Grant, Doona Bae |
@anedera
2012. december 07. — 09:59:52
Tegnap végre megnéztem én is. Nekem nem voltak elvárásaim, mert nem láttam a Mátrixot 🙂
Beültem úgy a moziba, hogy attól rettegtem, hogy fogok én kibírni egy helyben ülve 3 órát. Az eleje rémes volt, túl sok dolgot kellett egyszerre követni, nem értettem, ki-mit-mikor-hol-miért, de szép lassan kialakultak a keretek. Ahogy formálódtak a szálak, egyrészt folyton azon izgultam, hogy Ben Whishaw-t még, még, még, másrészt viszont lassan összekattantak a részletek, mint a fogaskerekek egy hatalmas gépezetben. Fel sem tűnt a 3 óra.
Szerintem nem szabad nagy elvárásokkal beülni, ahhoz túl összetett a történet, az üzenet viszont nagyon frappáns és felemelő. Ahhoz, hogy leessen, végig kell gondolkodni a 174 percet. Megéri.
Mefi
2012. december 07. — 22:31:53
[re=6066940]@anedera[/re]: nem voltak elvárásaim egyébként, illetve, amik voltak, azokat meg is kaptam. És én is nagyon élveztem, nem unatkoztam, egyszerűen a végére hiányzott az a konkrét életigazság-megmondás, ami végigkísérte a filmet. 🙂
Váradi Miklós
2013. január 19. — 23:48:35
Egyszer valaki magyarázza már el nekem, pl. anedera, hogy mi a fenét kell olyan nagyon gondolkozni ezen a filmen. Most néztem meg, előtte nem olvastam róla semmit, utána benéztem pár fórumra, ahol visszatérő motívum volt, hogy ez a műremek csak kőkemény intellektuális erőfeszítéssel értelmezhető. Tessééék? A film az összes fészbúk-bölcsesség ízű zsebkendő és bugyinedvesítő patentet jó alaposan a szánkba rágja, mégis, mit kellene még itt gondolkodni?
Nem mondom, hogy nem látványos és profin összerakott darabról van szó, de azért nem egy hajhullasztó szellemi kihívás. Vagy esetleg lemaradtam a filmnek valami – kiválasztottak számára többszörösen kódolt – mélyvonulatáról?