Super Bowl

Ma este lesz az 47. Super Bowl amerikaifutball-bajnokság. Az államokban ez egyfajta mindenki által nézett és szeretett program, nálunk leginkább onnan lehet ismerős, hogy a filmek és sorozatok aktuális részei mindig megemlítik kicsit különböző formában (például valamiben volt egyszer egy poén azzal kapcsolatban, hogy a Super Bowl szünete alatt a legnagyobb az USA csatornahasználata, ekkor ugyanis egyszerre több millió ember húzza le a vécét).

Mostanában viszont itthon is egyre többen rajonganak a sportágért, így az eseményért is; néhány évvel ezelőtt emlékszem, hogy nagyon kevés olyan ember volt, aki folyamatosan nézte a meccseket, most viszont az ismeretségi köreimben szinte minden sportkedvelő figyelemmel kíséri a tengerentúli eseményeket.

Ez a jelenség amúgy más, az USA-ból származó dolgoknál is megfigyelhető, akár csak az apróságokban is. Például két éve ritkaságnak számított az Oreo nevű édesség, most gyakorlatilag a sarki közértben is kétféle kapható belőle. Az amerikaiasodás nevű jelenség persze egyáltalán nem jó (igazából semelyik más kultúrának az iasodása nem az), annak viszont örülök, hogy egyre jobban tűnnek el a körülöttünk lévő falak és határok. Ennek »vannak hátrányai« is, alapjaiban véve viszont üdvözlendő, hogy egyre több dolog egyre több helyen érhető el. Talán még azt is megérjük, hogy nem látjuk többé az Ez a tartalom nem érhető el az országodban! üzenetet.

A Super Bowlban nekem leginkább az tetszik, hogy ugyan nem mindenki szereti a sporteseményt, az egész látszólag mégis mindenki által kedvelt, főként a köré épülő hatalmas kampánynak köszönhetően. Kint ez az esemény olyasmi, mint egy ünnep, minden évben van, mindenki várja, mindenki nézi. A szünetben bemutatott reklámokért nagyjából a legtöbb pénzt kérik el, a Samsungnak ez a kétperces jelenete például 15 millió dollárba került, a The Verge becslése szerint:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Itthon egyébként nagyon sok kocsmában hirdetik, hogy lehet majd nézni a meccset, minden bizonnyal buffalo wing is lesz az italok mellé.