Blogolj, hé

Mondhatnám, hogy az elmúlt napokban kicsit elhanyagoltam a blogot, ami igaz is, mivel kicsit sok volt a munka és a munka, de emellett még volt itt évforduló, névnap és baráti lerészegedés is (mármint, én persze olyat sose, de na). Viszont az igazság inkább az, hogy az utóbbi nagyjából másfél évben egy már korábban kezdődő folyamat eredményeként kicsit megváltozott az, ahogyan ide írok.

Kedvem és motivációm még mindig van, viszont nyilván valamilyen szinten változik az ember stílusa is (habár mostanában azon a véleményen vagyok, hogy az embereket nem lehet megváltoztatni, legfeljebb a viselkedésüket, érdeklődésüket), valamint nálam az itteni változást legfőképpen az hozta, hogy rengetegen kezdték el olvasni a blogot a közeli ismerőseim, munkatársaim, kollégáim, ügyfeleim stb. közül. Ezzel legfőképpen csak az a problémám, hogy számtalanszor fordult elő a képzeld mi történt velem… tudom, olvastam a blogodon párbeszéd, másrészt az ember kétszer meggondolja, mit ír le, ha annak maradandó nyoma van, és esetleg olyanok is látják, akik mindenféle ismeretség nélkül más következtetéseket vonnak le.

A másik probléma, hogy a Facebook-Twitter kétszög nagyjából mindenkiből bloggert csinált, sokszor ha van egy pár mondatos gondolatom, amit régen simán bejegyzésben írtam volna le, most inkább kirakom Facebookra, mert miért ne. És mivel rengetegen írnak kvázi blogot Facebookon, akik azt sem tudták korábban, mi az a blog, ebből én azt a következtetést vonom le, hogy mindenki szereti megosztani a véleményét másokkal. És nem, az hülyeség, hogy az emberek csak kiírni szeretnék, az embereket a reakciók is érdeklik. Elvégre a beszéd egy másik ember nélkül nem több az állat morgásánál.

Szóval ez van, kicsit most megpróbálom ismét lazábbra venni a gyeplőt, és mindent leírni, mint régen, meglátjuk, mi lesz.