Hozzászoktam már a spamekhez, illetve, a GMail szűrője elég masszív, így ritkán kapok bármi komolyabb dolgot, de azért ez ma kicsit kiborította a bilit:
Szóval ne már, első pillanatra elgondolkodtam ki a fene lehet az az ember és honnan ismerhetem, aztán ahogy olvastam tovább, kedvem lett volna leköpni a monitort.
Persze, telefonszám és ilyesmi nincsen, a domén mögött pedig valamilyen német cég áll, gondolom az életben nem lehetne őket megtalálni, ha meg esetleg mégis ki tudod irtani ezt a webcímet, akkor két hét múlva megjelenik egy másikon. Mit két hét, két óra.
Az ilyeneknek kellene megmutatni, hogyan néz ki belülről egy a fejükkel áttört CRT-monitor.
Melcsi
2013. február 20. — 20:16:52
Azt hittem, csak én néztem bazinagy WTF tekintettel a monitorra, de rajtad kívül még Hampuk Ricsi is igencsak kifejezte rosszallását az ügyben. Elég undorító.
Igaz ebből még csak egyet kaptam, de előtte volt már kétszázmillió farok és mellnövelő levél Prof Lehotkai Ágoston névvel, no meg persze a töméntelen raspberry keton, mivel általában egészséges életmód oldalakat nézek és beszűrik nekem a “vedd be, dögölj le a tv elég és három kilóval könnyebben kelsz fel” című történeteket…