Idén én is ellátogattam a Smartmobil 2013 konferenciára, ahol a Köpönyeg iOS appje megnyerte az év alkalmazása díjat. Nagyon vicces volt egész nap Hosszú Zolival rohangálni, kezében az oklevéllel; a legjobb pont az volt, amikor odajöttek hozzánk, hogy tudjuk-e, melyik alkalmazás lett végül az első, Zoli pedig csak felmutatta az oklevelet.
Amúgy, ami azt illeti, a konferencia maga nem annyira jött be, mint például az »mloc.js«. A reggeli különféle BKV-katasztrófák miatt rengeteg késés volt, erről persze a szervezők nem tehetnek, de a bejárat előtt a hidegben való negyed órán át tartó sorbanállásról; arról, hogy egyetlen kivetítő sem volt, hogy éppen hol mi megy és arról, hogy nem volt Wi-Fi, már sokkal inkább. Persze lehet jönni azzal, hogy van mobilnet, nekem is van mobilnetem, de egy mobil konferencián, amire amúgy elég borsos a belépő, ugyan legyen már vezetéknélküli internet.
Az előadások közül több jó is volt, főként a kerekasztal beszélgetés tetszett, amelyben a Ustream, a NNG, a LogMeIn és a Prezi alapítói beszélgettek. A konklúzió főként az volt, hogy Budapesten rengeteg jó szakember van, olcsó a munkaerő, menő a város és nem kell szenvedni a vízummal, mint az USA-ban, így kifejezetten megéri itt startupot vagy már vállalkozást üzemeltetni.
Ezen kívül volt még szó arról, hogy habár az Android jó platform lenne, és maga a keretrendszer nagyon jól dokumentált, a rengeteg különböző gyártó által kiadott készülék miatt néha nehézkes a fejlesztés, főként az előre telepített alkalmazások esetében.
Az is nagyon jól kiéleződött, még ha nem is mondták, hogy a különböző platformok különböző technológiáival is van probléma. Az NFC egy nagyon jó szolgáltatás lehetne, de amíg a piacvezetők közül az Apple készülékei nem támogatják, addig nehéz tervezni vele.
A kisebb gikszereket leszámítva jól éreztük magunkat, a napi kedvenc szavam a netwörkingelés volt.
Stefanie
2013. április 05. — 09:47:40
Grat az év appja címhez! (:
” a rengeteg különböző gyártó által kiadott készülék miatt néha nehézkes a fejlesztés”
Én letörném mindenkinek a kezét aki beletákol valamit a rendszerbe, mert _mindig_ csak ártanak vele és ez igen nagy baj. Eddig minden telefonom lewipeoltam és kiirtottam az ilyen custom vackokat. Még a Nexus 4-emet is ami a Play Storeból van 😀