Anno, amikor bekerültem az Arkonhoz, éppen nem érkezett új szék, mert valami babrálás volt a rendelések körül, így valami nem túl kényelmes példányt kaptam. Gondoltam oké, legyen ez egy próbatétel: ha lejár a próbaidő, szerzek magamnak egy menő széket. Persze mindenki mondta, hogy hülyeség, kérjem azt a széket, és megrendelik, bármilyet is szeretnék, de én makacs szokásomhoz híven kitartottam.

Amikor lejárt a próbaidőm, már kiszemeltem magamnak egy széket (háromféle szék van egyébként az irodában, nekem ezek közül tetszett az egyik), és gondoltam körülnézek az irodában, hátha van valahol egy árva hasonló típusú, ha meg nincsen, majd leadom a rendelést. Ez – akárcsak ma – egy pénteki napon volt.

Teljesen véletlenül a köpönyeg.hu szobájába kerültem, és döbbentem láttam, hogy Inti még este fél hétkor is keményen nyomta az ipart, bár éppen induláshoz készülődött. Akkor találkoztunk talán először, bemutatkoztunk, elpirultam a szokásos olvasom a blogodat kijelentéstől, majd észre sem vettük, hogy eltelt két óra, amit kezünkben a belépőkártyával, az indulás helyett beszélgetéssel töltöttünk.

Azóta is nagyon jóban vagyunk, de ma több mint nyolc év után utoljára hagyta el a Mészáros utca 58/A kapuját, ugyanis hétfőtől új kihívásokat keres a Prezinél. Az egyik szemem sír, mert hiányozni fognak a közös ebédek és a napközbeni random beszélgetések; másik szemem viszont nevet, mert úgy gondolom, hogy nálunk mindent kihozott abból a pozícióból, amiben dolgozott, és nagyon sokat tett le az asztalra az elmúlt évek során. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz ez másképpen az új helyén sem, és abban sem kételkedem, hogy egy hasonlóképpen kedvelt kollégát köszönthet majd az, aki mellé ül.

Sok sikert, Inti!