Az a helyzet, hogy miközben néztem Az Acélembert, rájöttem, hogy le sem tagadhatom: a Superman-saga nekem egyáltalán nem idegen. Nyilván erről főként a sok évadnyi »Smallville« tehet (még mindig van hátra egy háromnegyed évad, már tényleg meg kellene néznem). Viszont emiatt lehet, hogy ha nem is gondoltam erre, de mégiscsak nagy elvárásaim voltak (bár inkább Nolan neve miatt).
A fényképezés mellett nem tudok elmenni szó nélkül: a közeli, enyhén ringatózós képek nagyon hangulatosak voltak, és általában véve azoknak a jelenetek a képi világa is nagyon rendben volt, amik nem a számítógépes grafikáról szóltak (voltak ilyenek). A zenétől annyira nem estem hanyatt, habár Superman tekintetben mindenképpen jó volt, illett a filmhez, csak azt a fajta katarzist hiányoltam kicsit, amit »A sötét lovag« trilógiánál éreztem.
Amit hiányoltam: Lex Luthor (a bevillanó Luthorcorp felirat persze megvolt) és a kriptonit. A hiányukkal nem volt volna gond, ha az egész történet nem egy nagyon közhelyes Superman film lett volna, amihez itt-ott hozzányúlnak, így viszont olyan érzésem volt, mintha kifelejtették volna őket.
De az egész film mégis nem ezeken, hanem a rettenetesen gagyi párbeszédeken és a nem túl érdekesen vezetett történeten bukott meg. Gyakorlatilag egyetlenegy vicces, komoly vagy megható párbeszéd nem volt. Az egyébként is ritka és rövid dialógusok után is inkább csak fogtam a fejemet. (Szinkronosan néztem, és sajnos erre sem jár a dicséret, nagyon műanyag
volt a szinkron, és félek, hogy a párbeszédeken is itt vesztett sokat.)
A sztorival kapcsolatban vegyesek az érzéseim: egyrészt jó volt, például ahogyan bemutatják a gyerekkorát, viszont nagyon fontos kulcspillanatokat (a Zoddal való küzdelem vége például) nem sikerült megfelelően átadni, ettől kicsit olyan félkész utóérzésem támadt.
Egy szó mint száz: Az Acélember szeretne A sötét lovag lenni, de valahol félúton elveszik ebben a küzdelemben, és inkább belemerül a negyvenperces, teljesen élvezhetetlen, csak számítógépes grafikából álló csihipuhiba.
Eredeti cím: | Man of Steel |
Műfaj: | sci-fi |
Időtartam: | 143 perc |
Megjelenés éve: | 2013 |
Főszereplők: | Henry Cavill, Amy Adams, Michael Shannon, Diane Lane, Russell Crowe |
Mefi hozzászólásai
Bluesky és a Twitter X-odus: így indult meg a tömeg a kék ég felé
"majd meglátjuk tíz év múlva :D"
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"Hajrá, most amúgy megint nagyon jó áron van a jegy az..."
Japán élménybeszámoló és egy háttérben meghúzódó kínai-szál
"köszi szépen!"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Aww, köszi szépen! :)"
Somogy vármegyei földbirtoklási kalandjaim
"Köszönöm!"