Mostanában

2013 nagyon zsúfolt év volt, forogtak-pörögtek az események, ezek közül néhányat talán le is fogok írni ide. Amúgy habár keveset írok, ez nem azért van, mert kevés dologról tudnék írni, vagy mert nincs ötletem, általában inkább időm nem szokott lenni. Egy kedves ismerős múltkor azt kérdezte, hogy van időm annyi mindenre. Mondtam is neki, hogy sehogy, mert például a blogomba se írtam hetek óta, amúgy meg kevés alvással.

Egyébként a hideg megérkezéséig a kedvenc elfoglaltságom mostanában az volt, hogy néhány nagyobb darab jégre Jack Daniel’s itókát öntöttem, kiültem az erkélyre, megnéztem a naplementét és közben mindenféle okos dolgot olvastam Douglas Crockfordtól. (A JavaScript, mint olyan, mostanában egyébként is eléggé érdekel.)

Amit még szeretnék leírni, mert idén azt hiszem nem is nagyon kerítettem rá sort, hogy én még mindig szerelmes vagyok Budapest minden szegletébe, vagyis, oké, főként azokba a szegletekbe, ahol járok-kelek, de tényleg, még a húgyszagú kis utcákban is szeretek sétálni, persze, nem az illatok miatt.

Az elmúlt hetekben viszonylag sok elektronikus zenét hallgattam, meglepően jól lehet dolgozni miközben ilyesmi szól az ember fülében, a nekem tetszőket még listába is szedtem, hátha érdekel mást is.

Nagyjából ezek, és a szokásos bárányfelhők.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.