Időről időre

Rengeteg filmet láttam az utóbbi időben, és még nem igazán értem utol magam az ezekről szóló blogbejegyzések megírásában.

Az Időről időre az egyik legjobb film volt, amit mostanában láttam. Egyrészt azért, mert angol. Önmagában ez nem lenne elég, de az angol filmeknek mindig van egy megmagyarázhatatlan bája, vagy nem is báj ez, inkább az az érzés, hogy valami minőségi, nem szalaggyártott termék van a szemed előtt. Tudom, persze, ez azért is van, mert kevesebb dolog jut ide Londonból, de akármilyen angol filmet vagy sorozatot nézek, mindig ez az érzésem.

Másrészt, ez tényleg egy romantikus film. Talán leginkább az »Igazából szerelem« jutott róla az eszembe.

A történetben a szereplők nem céltalanul úsznak a reménytelen nyáltengerben, néha megszakítva egy-két kamudrámával a csöpögésüket. Itt tényleg egy szerelmet látsz kibontakozni a vásznon, az első találkozás sete-sutaságától kezdve a majdnem-félrelépésen át egészen a házasság komoly problémáiig.

Aztán ott van a film két legfontosabb üzenete, amit olyan szépen adagol, megfelelően teszi a zsebedbe, és viszed haza magaddal. Az egyik, hogy a legfontosabb dolog a világon, hogy sokat tölts azokkal, akiket szeretsz. Igen, ez egy hatalmas közhely, de egészen addig, ameddig nem történik valami, ami miatt rájössz erre, nem feltétlenül tudod, vagy ha tudod is, nem feltétlen így alakítod az életedet. Mire rájössz, addigra pedig késő.

A másik üzenet még ennél is aljasabb: a rossz dolgok sosem akkor történnek, amikor számítasz rájuk és sosem ott, ahol várnád. Szpojlereket nem írok, de igen, ez is egy közhely. A jelenség pedig rosszabb, mint az előző, mert erre nem tudsz felkészülni. Próbálhatod minden oldalról védeni magad, de a megoldást valójában csak az előző üzenet komolyan vétele hozza.

Tetszett a film, még novemberben láttam, és azóta sokat agyaltam rajta, biztos meg fogom nézni újra.