True Detective

Mostanában lassacskán haladva, de becsatlakoztunk pár új sorozat nézésébe. Már régóta igyekszem tartani, hogy nem az első rész, hanem az első évad vagy csak több rész után nyilatkozom az adott matériáról, így A törvény nevében című HBO műsorról is csak most, az első évad végeztével írok. Kicsit azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy piszkosul el vagyok maradva film-sorozat (meg mindenféle más) témájú bejegyzések tekintetében; nagyjából húsz darab gyűlt össze, de most igyekszem belehúzni.

A True Detective több szempontból is kiemelkedő minőségű. Egyrészt, ez nem egy sorozat. Abban a tekintetben, hogy nem hajt érezhetően a nézettségre, nem dobálnak be tipikus sorozatos trükköket, nem érzékeli az ember, hogy részről-részre halad. Ez voltaképpen egy nagyon hosszú film, ami úgy tudott jól kibontakozni, hogy nyolc egyórás részben mutatták be. És különösen nem nyomozós sorozat, mert azokat meg már mindenki unja.

Az egyik nagy erőssége, hogy össze-vissza mozog néhány idősík között; láttunk már ilyet, nem meglepő, azzal azonban azonnal megvett, hogy egyáltalán nem tudtam összerakni a képet, csak valamikor az utolsó rész környékén. Ezáltal pedig sikerült elérni a legfontosabb dolgot, amit egy detektívregény elérhet: bevontak engem, én is nyomozónak éreztem magam, én is agyaltam, hogy most akkor milyen irányba is fogunk haladni.

Aztán ott van Matthew McConaughey (leírtam elsőre!), akit az elmúlt pár hónapban nagyon megkedveltem, és aki úgy szívja a Camelt, hogy valószínűleg még az is rágyújtana, akinek eszébe sem jutott soha. És ketten Woody Harrelsonnal tökéletes párt alkotnak, a nyomozással egyidőben kiválóan bontakozik ki a kettejük kapcsolata és drámája is. A szememben mindketten tehetséges színészek, akik kevésbé jó filmekben játszottak ezidáig, de mostanában kaptak egy-két nagyon jó lehetőséget.

Végül de nem utolsó sorban pedig ott van a renget párbeszéd, monológ és úgy általában véve üzenet, amit megoszt ez az egyébként nagyon lassú, nagyon vontatott, de mindeközben rendkívül lebilincselő sorozat. Ez volt az egyik kedvencem:

“Everybody’s got a choice. Everybody judges. All the time. Now you got a problem with that, you’re living wrong.”

A történet végig hibátlan volt, nem volt benne olyan gagyi jelenet, olyan túlzás vagy kevésbé jól kidolgozás, ami megmaradt volna. Elkezdték, kibontották és hibátlanul lezárták. Ez a főcím pedig megkoronázta az élményt mind a nyolc alkalommal:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

A második évad elvileg más színészekkel, más történettel fog folytatódni, emiatt még vannak aggodalmaim, de az első évad egyértelműen minden sorozatmániásnak kötelező.