Nemzeti Dohányáruda

Kifejtem a problémáimat a Nemzeti Dohányboltokkal kapcsolatosan, előre szólok, TL;DR bejegyzésnek ígérkezik.

Egyrészt egy gyors előzménytörténet: nagyjából egy éve dohányzom. Sokan meglepődve kérdezik, hogy rászoktam-e, de véleményem szerint egy igen jól megfogható határvonal húzódik a rászokás és szokás között; előbbinél nehezen tudod nem csinálni, míg utóbbinál szívesen csinálod. (Ilyenkor persze végighallgatom a végtelen persze-persze-sorokat, de ebbe most bele sem mennék.) Szivarozni régebben is szerettem, de az egy elég macerás, és főként nyári elfoglaltság, lévén jó esetben is 15-20 percig tart egy szál, az egész dolog azonban pont a nyáresti italozások során vette kezdetét, eleinte csak akkor gyújtottam rá, amikor valamilyen esti program adódott.

Mindettől függetlenül a trafikmutyi néven elhíresült történettel nem mint dohányos vagy mint dohányárut vásárló ember van problémám.

A történet kicsit korábban kezdődik, méghozzá ott, amikor a Lidl nevű raktáráruház megnyitotta kapuit otthon nálunk vidéken. Apum kocsmát üzemeltet, és habár érezhető volt a válság az általános forgalmon is, az első nagy hullámot a Lidli okozta. Ugyanis Józsi (de lehetne akár Géza vagy Béla is) nem jön be a kocsmába inni egy sört, meg venni egy doboz cigit és leülni beszélgetni, hanem lemegy anyjukkal a Lidlbe, ahol 120 forint a dobozos importsör, aztán vesz inkább abból egy tálcával, és a meccsre haza is ér. Meg mivel a Lidl cigarettát is árul, ezért mindenki örül, mert Józsi (vagy Géza, vagy Béla) már nem iszik a kocsmában, hanem otthon iszik a tévé előtt. (Aztán valahol biztos lesz egy grafikon, hogy kevesebbet kocsmáznak az emberek vidéken, ami csak jó lehet.)

És direkt nem azokat az embereket veszem elő a példában, akik reggel nyolckor egy felessel kezdenek, hanem azokat, akik egy vidéki kisvárosban beülnek a kocsmába, ami voltaképpen az egyetlen szórakozási, társasági életet biztosító lehetőség számukra.

A Lidl meg talicskákkal tolja ki a pénzt az országból, de cserébe teremtett 30 munkahelyet, végül is, ez is valami, nem?

Aztán jönnek az okosok, közlik, hogy a dohányzás veszélyes, ezért emeljük meg a termékek árát, meg vegyünk ki egy szálat a dobozból és hasonlók. Ezzel sem lenne alapvetően probléma, mert ha már valaki egy káros szenvedélybe kezd, ami miatt esetleg pár év múlva drága lesz az orvosi kezelése, pedig ugyanannyi hozzájárulást fizetett, mint a nem dohányzó társa, akkor valahol fizesse meg a különbözetet. (Azért ne aggódj, az 1000 forintos cigarettaárból egy fillért sem lát az egészségügy, valahol biztos landol a több száz forintnyi extra, hogy hol, az megint más kérdés.) Meg aztán jött az is, hogy diktatórikusan megtiltották mindenhol a dohányzást, de még ezzel sem lenne probléma, mert védjük azokat, akik nem dohányoznak, itthon pedig valószínűleg lehetetlen lenne mutyi nélkül megvalósítani egy tényleg légmentesen szeparált dohányzó-nemdohányzó kialakítást.

De ha még ez sem lenne elég, ezek után jött az adu-ász: a dohánybolt. Ami végső soron jó, mert mindenhol egyforma a választék (nem az), mert bárki nyithat ilyet (nem nyithat), mert ugyanúgy nyitva tartanak ünnepnapokon, mint a maszek kiskocsmák (nem tartanak) és mert csak dohányárut forgalmaz, így nem okoz másnak konkurenciát (nem csak azt és okoz). De nézzük a jó oldalát: a gyerekek nem mehetnek be, pedig még fagyit is lehetne venni bent.

És az egészben most jön az igazi csavar. Még 2007-2008 körül elkezdték néhány kerületben, hogy egy bizonyos időpont után (általában este tíz) nem lehetett alkoholt vásárolni. Ezt azért tették, mert az italozó fiatalok zavarták a lakosságot, csökkentették a közbiztonságot és növelték az egy négyzetméterre jutó hányásmennyiséget az utcákon. A rendelet elvileg sikeres volt, és persze sokat módosult azóta, de láttam, amikor az egyik üzletben valaki 22.05-kor az orrom előtt vett piát, majd a sorban utána álló az orrom előtt büntette 150 rongyos ezresre az éjjel-nappalit, így tudom, hogy tényleg komolyan veszik és betartják. (Azért amiatt se aggódj, hogy ha megiszol tíz aranykorsót péntek este, ugyanúgy hangos leszel az utcán és még össze is hányod azt, miközben keresed a dohányboltot, de ez meg már legyen egy kulturális probléma.)

Tegnap söröztünk, és hazafelé jövet gondoltuk veszünk még két üveggel, meg ha már így adódott, a dohányboltba is betértünk. Ott mondta az eladó srác, hogy igen, a hatodik kerületben nem lehet este alkoholt vásárolni, de – és most figyelj – a dohányboltokban igen!

A vidéki kocsmánk meg azóta félig üresen áll, mert cigarettát nem árulhatunk, a sört a Lidliben veszik, de ha be is ülnek valahová, akkor az egyetlen trafikba fognak, ahol olcsóbb a sör, mint bárhol, mert valami balga véletlen folytán rendkívül olcsón szerzik be, és még dohányt is árulhatnak, és habár ilyet nem lehetne, de még műanyag asztalokat meg székeket is raktak ki, szóval végül is az egész egy kocsmává lett. És ha csak elvinnél két dobozzal, senki nem néz rád csúnyán, elvégre ez mégsem egy kocsma.

Na, és ilyenkor szórok válogatott káromkodásokat azokra, akik ezt az egész gusztustalan tolvaj-hálózatot felépítették. Így kell tönkretenni embereket 2014-ben, meg korlátozni a piacot a demokratikus, szabad Európa közepén. Mindezt elrejtve a hülye dohányosok jelige leple alá, amit meglepődnétek, hogy milyen sokan meg is esznek.