How I Met Nacho

És most nem a moziban kapható nasira gondolok, hanem egy spanyol építészmérnök-hallgató srácra, akivel péntek éjszaka ismerkedtem meg elég kalandos módon. (Azért annyira nem kalandos módon, ahogy gondolnák egyesek.)

A Köki felé metróztam, hétvégén viszont felújítás volt az M3-as metrón, emiatt Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest állomások között pótlóbuszok mentek. Az első dolog, amire felfigyeltem, hogy habár mostanában sok pluszpont jár a BKK-nak, itt azért annyira nem sikerült jól a kommunikáció, mert például a buszon nem mondták be angolul, hogy mi a szitu, pedig a reptérről érkező külföldieknek lehet jó lett volna. Láttam az arcukon a rémületet, így három mondatban kifejtettem, mi a díl, elmondták, hogy az Astoria lenne a végállomásuk, én meg mondtam, hogy segítek, mert az Astoria nekem is útba esik, ne vesszenek el.

A Nagyvárad téren mindenféle hezitálás nélkül mentünk a metró felé, Nacho és a haverjai kilyukasztották a jegyeiket, majd mire lementünk volna az aluljáróba, egy dolgozó közölte, hogy nó mór szábvéj tudéj. Annyira én sem értettem, hogy mi van, így megkérdeztem a legszebb magyarságommal, hogy tessék, amire elmondta, hogy öt perce elment az utsó metró, már csak éjszakai van.

Egy hete folyamatosan köhögök és taknyos vagyok, este tizenegy körül járt az óra és kellőképpen tele volt a tököm és az orrom is annyira, hogy kicsit ingerültebben jegyezzem meg, hogy az bizony úgy nagyon nem oké, hogy a pótlóbuszt nem várja meg az utsó metró. Persze mi lettünk megróva, mondván, hogy ne tököljünk (nem tököltünk). Míg magyaráztam angolul, hogy mi a helyzet, próbáltam azt is hozzátenni, hogy amúgy ez egy jó város, és habár most belecsöppentek a mélyebb vízbe, jó buli lesz ez, de az arcokon láttam a kétkedést.

Kicsit később odajött a kolléga is, hogy elnézést kér, tényleg ő rontotta el, mert késett a pótlóbusz, és a sofőr nem szólt, így ő tovább küldte az utolsó metrót. Végül nagy baj nem volt, mert azonnal jött egy éjszakai, nem kellett várni, de azért mégsem éreztem magam elégedett ügyfélnek.

Az éjjeli bemutatkoztunk egymásnak Nachóval, mondta, hogy ha van kedvem a hétvégén, igyunk meg egy sört, amit udvariasan két göthős köhögés között elutasítottam, de megígértette velem, hogy ha Barcelona felé veszem az irányt, írjak neki, és megmutatja a várost.

A tanulság meg mondjuk legyen mára az a közhely, hogy minden rosszban van valami jó: ha nem lett volna ez a kis extra kör, nem dumáltam volna egy jót Nachóval a buszon.