Liza, a rókatündér

Szerencsére elég nagy a visszhangja Lizának, a rókatündérnek, a több éve készülő magyar produkciónak. Örülök neki, hogy remélhetőleg újra beindult a magyar filmipar, persze, amikor valaki azt mondja, hogy végre egy jó magyar darab, én mindig igyekszem hangosan hirdetni, hogy azért »VAN« még lehetőség jó dolgokat látni. A jelenség minden bizonnyal az Utóélettel kezdődött, amit ugyan még nem láttam, de pontosan emiatt még sürgetőbbnek érzem a megtekintését.

Máskülönben tényleg megérdemelnénk a jó filmeket: itthon minden bizonnyal lenne rá igény, és tehetséges emberekből egyáltalán nincsen kevés, a baj nem tudom hol van, talán a Színművészetin, talán ott, hogy az MNF nem olyan produkciókba fektet be pénzt, amik kifejezetten jók, inkább olyanokba, amik visszahozzák a pénzt vagy csak egyszerűen kevés a jó ötlet.

A Liza, a rókatündér emiatt is emelkedik ki: szerepelt benne pár kötelező név (gondolok itt mondjuk Hajdú Steve-re), így gondolom megvolt a kötelező pipa a Filmalap felé, de azért mégsem kaptak olyan komoly szerepet, hogy ez elvegyen az élményből. Reviczky Gábor káromkodós poénját elsőre kicsit erőltetettnek éreztem, de a végén tetszett, ahogy az egész szál átívelt a történeten és korrekt lezárást kapott.

Ami rögtön vezet a másik dologhoz: még a nagyon csúcsszuper amerikai mozik során is ritkán fog el az az érzés, hogy semmi sem történik véletlenül, minden alaposan végig let gondolva, minden tökéletesen ki van találva. Ilyen élményem talán csak Tarantino vagy Wes Anderson filmjeinél volt, és azt kell mondjam, hogy a Liza, a rókatündér alatt végig úgy éreztem magam, mintha egy párhuzamos univerzumban élnék, ahol Tarantino és Wes Anderson valahogyan magyarok, és az általuk ismert stílust és hangulatot egy tökéletes budapesti koprodukcióban mutatják be, Tövisházi Ambrus zenéjével, mintha ennél mi sem lenne természetesebb. És ezt elmondani egy magyar filmről: nagyon menő.

Aztán még azt is kiemelném, hogy az összes képkockája arany: gyönyörűen volt fényképezve, tökéletesen bántak a színekkel, a várost pedig úgy mutatták be, mintha nem is azokon a helyeken sétálnék el mindennap, ahol forgattak, de valójában mégis.

Humoros, kedves, nem kiszámítható, viszont nagyon szórakoztató, színes, magyar romantikus vígjáték Ujj Mészáros Károly filmje, a Liza, a rókatündér. Ha van rá lehetőségetek, semmiképpen se hagyjátok ki!