Magyarországi Web Konferencia 2006

Magyarországi Web Konferencia 2006

Szépen, rendben lezajlott az idei konferencia. Képes beszámolóval nem szolgálok, mert legföljebb a sok érdeklődő, és előadó képét tudnám felmutatni. A szervezés – ahogyan azt az űrlapon jeleztem – nagyon profi volt. A megközelítést korrektebben nem lehetett volna leírni, az előadások hajszálpontosan kezdődtek, és színvonalasabban nem is sikerülhettek volna.

W3C WAI, avagy Weblapok Akadálymentesítése

Pataki Máté tökéletes előadásában a legfontosabb dolgokról számolt be, amiket egy weblap akadálymentesítésekor figyelembe kell(ene) venni, tömören és röviden. Sok újat nem mondott, inkább – legalábbis számomra – az ismereteket bővítette. Pélául megtudtam, hogy a beviteli mezők elé tett szöveghez kellene egy ilyen trükköt alkalmazni:

!lt;label for="nev_input"!gt;Név:!lt;/label!gt;

Ezt többek között a felolvasó programokat használó látogatók látják örömmel, de az sem elhanyagolható, hogy a szövegre kattintva, a kurzor az adott elembe ugrik.

Weboldalak a vakok „szemével”

Mindenképpen tanulságos, és érdekes előadás volt. Torma Zsolt mutatta be, hogy egy felolvasóprogram segítségével, hogyan is lát egy oldalt. A példában egy szabálytalanul megírt oldalt használtak, amiben egy kép, egy táblázat, egy bekezdés és egy címsor helyezkedett el. Károly György Tamás segítségével néhány egyszerű lépésben mutatták be, a hibás oldal akadálymentesítését.

JavaScript ereje – Textarea++

Bártházi András előadásában, a textarea tag különbőz lehetőségeivel ismerkedtünk meg, a Javascriptek segítségével. Szóba került – többek között – a kurzor pozicionálása, illetve kiválasztás megadása (ami pl., HTML tagek beszúrásánál hasznos lehet), valamint egy számomra új információt is megtudtam. A különböző tagekhez lehet rendelni úgynevezett gyorsgombot. Ennek az előnye, hogy adott esetben kényelmes lehet, ha pl., az ALT+K kombinációra a kurzor rögtön a komment textareába ugrik. Hátránya viszont, hogy ha a kombináció foglalt a böngésző számára, akkor felülírja azt. Kivéve, ha nem a HTML felületre fókuszáltunk.

!lt;textarea acceskey="K" !gt;!lt;/textarea!gt;

Felhasználóbarát űrlapok, avagy mit tegyönk a Web Forms 2-ig és az XForms-ig?

Bátran állítom, hogy az este legjobb előadása volt. Gyuris Gellért bemutatott egy saját fejlesztésű Javascriptes kódot, ami minden böngészőben egyaránt működik. Lényege, hogy a felhasználó által kitöltött űrlapot, a legbarátságosabb formába hozza. Ilyen apróságok fordultak elő, hogy a bevitt felhasználónevet elküldés nélkül leellenőrizte, vagy pl. egy textarea magasságát a sorok bővítésével növelte, de olyan különböző elemek is megjelentek, amikre eddig nem volt lehetőség. Ilyen a dátumkiválasztás, a növelhető és/vagy csökkenthető lista, vagy az összehasonlítható mező, ami kettő – vagy több – mező űrlap tartalmát hasonlítja össze. A legszebb az egészben, hogy mindezek az oldal újratöltése nélkül történtek, és a projektet már bemutatták a W3C-nek, hitelesítés céljából.

Webrádió – AJAX alkalmazási bemutató

Sokat nem szeretnék mondani, Szabó Dénes mutatta be egy webrádió elkészítését PHP valamint AJAX segítségével. A lényeg, hogy van egy rádióadó szervere, amin egy XML log fájlban, az éppen játszódó szám adatai találhatóak. A kód megnézi, hogy mekkora az időtartama a számnak, és adott időben újratölti az AJAX motort (természetesen a háttérben, újratöltés nélkül), megjelenítve az új adatot.

Flex: csak rugalmasan!

Kiss Tóth Marcell előadásában egy rendkívül tetszetős techinákt ismerhettünk meg. Az Adobe – korábban Macromedia – Flex nevű projektje egy részben kliensoldali objektum-orientált programozási felületet, mely XML fájlból dolgozik, és végeredménye egy Flash fájl. Rendkívül okos, és mindenképpen figyelemre méltó technika, ám közel sem kiforrott. Negatívuma, hogy kifejezetten lassúnak tűnt, viszont böngésző és platformfüggetlen.

Tehát röviden, és tömören ennyi. Most pedig vacsorázom, mert farkaséhes vagyok.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.