Szeretem a verseket. Jövőhét szerdán hivatalos vagyok egy versmondó rendezvényre. Mivel ma tudtam meg, ezért gyorsan elkezdtem keresgélni, és azt hiszem, megleltem, amit akartam. Kezembe akadt Pilinszky János egyik kötete, és eme remeket leltem benne:
Az életed kihűlt üveg,
csiszolt és készre alkotott,
hogy rajta át
a szép halált
szabad szemeddel láthatod,
amint a lelked ablakát
elállja minden földi fény elől,
mely megbonthatná
bensőd alkonyát.Magadba vagy, s csupán a fák,
az áldott, ázott, őszi fák,
csupán a fák a híveid.
A híveid, s te szólsz nekik,
beszélsz nekik, s a lelkeik,
a földben álló lelkeik
megremegnek: – rossz ez itt!A fák s a tó, az esti tó, –
A csenden át halálhajó
dudája sír a víz alól,
a holt öböl felé, hol állsz.
S a gázos, lepke-könnyű lég:
az ég, – e jelre meghasad.Fejed fölé bohó csapat
fehér galamb ereszkedik.Te máshol élsz!
Csodára kész, tenálad minden pillanat!
Tetszik, már meg is tanultam. Szép vers, nagyon jól artikulálható, és van mondanivalója. Csak egy kérdés, ki szokott verseket olvasni?
Megjegyzésként: az artikulálhatóságot azért írtam, mert az én, és felkészítőtanárom szerint, egy szavalóversenyen ez fontos. Tudnék többet is írni erről, vagy másik Pilinszky versről.
maniakus
2006. március 29. — 18:43:27
én.
smv
2006. március 29. — 18:59:10
Tényleg szép.
tiny
2006. március 29. — 19:04:41
Én ritkán, de nem igazán szeretem őket. Villon-t (asszem nem így kell leírni :D) olvastam egy időben, de csak annyit tudtam meg belőle, hogy sokat kurvázott, meg balfék volt. Amúgy kiváncsi lennék hány vers született már abból, hogy az életet hasonlították valamihez 🙂
Daffodil
2006. március 29. — 19:37:43
Én főleg Juhász Gyula verseit olvasom…nem volt teljesen normális a manusz,de szerintem szépek a versei. Pilinszky Jánostól pedig az “Azt hiszem” a kedvencem.
maniakus
2006. március 29. — 19:41:22
Jószef Attila, Arany, Kassák, Babits, Kosztolányi.
mcbuddha
2006. március 29. — 19:44:47
Varró Dániel rulez!
tiny
2006. március 29. — 19:57:44
Nekem az abszolut kedvencem a Walesi Bárdok. Valahogy az egészet éreztem is, a megfogalmazása is könnyed, nem erőltetett.. 15 perc alatt tanultam meg az egészet és most is tudom 🙂
Pica
2006. március 29. — 20:17:19
“Csak egy kérdés, ki szokott verseket olvasni?” – Miért? Van olyan aki nem szokott? Azért remélem mefi azt te sem gondoltad komolyan, hogy olyan suttyók látogatják a blogod, akik nem szoktak verseket olvasni… 🙁
Pica
2006. március 29. — 20:47:00
A versre visszatérve : nagyon szép.
Rengeteg jó verset lehet találni a neten. Akár neves költőtől származik, akár ismeretlentől!
Pica
2006. március 29. — 20:49:28
És most akkor te fogsz verset mondani? Közönség előtt? Szépen, ahogy kell?
#suidroot
2006. március 29. — 21:06:13
Igen, azt hiszem nekem is Varró Dani volt az egyetlen, aki rövid életem során megfogott. Amúgy pedig azt hiszem most épp azt a bizonyos “lázadozó” (milyen kifejezés már ez…) korszakomat élem. És ebben a versolvasás valamilyen álfennkölt, álszerény, álértelmiségi, “sznob” tartalmat hordoz. Legalábbis ha hozzám hasonló korúakról van szó. Remélem ez csak átmeneti állapot, de most (sajnos vagy nem sajnos) tényleg így gondolom… Üssetek meg:)…
maniakus
2006. március 29. — 21:09:12
suidroot: neharagudj, de te hülye vagy.
Balázs
2006. március 29. — 21:12:20
Radnótit meg sem említitek? 🙂 Juhász Gyulának tényleg szép versei vannak.
Pica, hidd el, nem olvasnak olyan sokan verseket manapság.
Pica
2006. március 29. — 21:19:39
[re=5396]maniakus[/re]: :)[re=5398]Balázs[/re]:(
Röviden, tömören!
Balázs
2006. március 29. — 22:04:28
És azt se feledjük, hogy egy jó vers nagyon is szórakoztató :).
#suidroot
2006. március 30. — 13:18:02
whehe, maniakus: kösz a méltatást 🙂 megértem ha ezt gondolod, elvégre mindenkinek különböző a véleménye, és ez így van rendjén…
karaj
2006. március 30. — 13:42:18
Kövezzetek meg, de engem többnyire nem érintenek meg a versek, pedig próbálkoztam, komolyan. A legtöbb vers számomra vagy erőltetett, vagy unalmas. Persze vannak kivételek, a régi nagyoknak még könnyedebben ment a versírás, de például Romhányi is nagyon tetszett. Sok függ attól is, hogy milyen hangulatban vagy, amikor olvasod. Van még néhány haiku, ami nagyon megfogott, például:
egy szép nyári napon,
a pacsirta dalát hallgatom
és közben lassan meghalok.
balinto
2006. április 11. — 23:01:11
én maniakus verseit olvasom!
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Milyeneket, kiktől?
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Én leginkább Pilinszky Sándor, József Attila, Petőfi Sándor verseket olvasok, de mindenevő vagyok. 🙂
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Hidd el, tudnék olyan olvasót mutatni. De azért örülök, hogy így gondolod! 🙂
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[re=5395]#suidroot[/re]:[re=5398]Balázs[/re]: Pont ez a baj, hogy nagyon kevesen olvasnak, mert unalmasnak, értelmetlennek tartják. Pedig a versekben nagyon sok kérdésre lelhet választ az ember.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Vannak versei? 🙂