Hideg kalandjaink Dániában és Svédországban

Idén a nyaralásból telelést csináltunk: Ingriddel, Helgával és Intivel pont a június végi “hová tűnjünk el kirándulni” beszélgetés közben dobta be a Ryanair az akcióiról szóló hírlevelét, így végül a november elejére, Koppenhágáig repítő retúrjegy lett a nyertes.

Rögtön egy gyors disclaimer: szeretek fapaddal utazni, mert alapvetően nem a szállást és az utazást tartom egy kiruccanás legfontosabb részeinek. Nagyon király egy “rendes” légitársasággal utazni, sok extra jár vele, volt már hozzá szerencsém, de nem leszek csalódott, ha egy hajtás-pajtás turistajárattal kell utaznom.

Sokat repültem Wizz Air-rel, mindig örültem, hogy jóval olcsóbban lehet kihozni egy utazást, ha az ember lemond az árban magába foglalt kajáról és egy-két egyéb kényelmi szolgáltatásról. Ráadásul nővéremékhez így volt a legegyszerűbb eljutni, mert a rózsaszínéken kívül más társaság nem is nagyon indított arra járatot.

Szóval szeretek repülni, írtam is már a repülésről jó tanácsokat, volt is hozzá sokszor szerencsém, egyszer talán a kisgépes jogosítványnak is nekimegyek meg minden.

És mivel ha már valahol engedni kell az extrákból, azt szeretem a repülőjegynél megejteni, mostanában viszont a Wizz Air-rel nem nagyon voltak jó tapasztalataim. Teljesen értem, hogy ők egy új piacot próbálnak megteremteni a fapad és a tradícionális légitársaságok között, de az új poggyászszabályok és a többi fapadoshoz képest megnövekedett árak mellett Európán belül sokszor már jobban megéri Lufthansa-val vagy valamelyik másik társasággal utazni, mint velük.

Ezzel szemben a Ryanair, aki régebben híres volt a “profitmaximalizálásért” tett ügyes trükkjeiről, és akiről még olyan és hasonló bizarr sztorik is terjengtek, hogy megszünteti vagy fizetőssé teszi a mosdóhasználatot, mostanra eléggé összeszedte magát: jó a weboldala, tolja az akciókat, sok helyre lehet vele eljutni és még extra szolgáltatásokkal is elérhető áron dolgozik, a csomagokkal pedig sosem szívattak minket egyik reptéren sem. Cserébe a Ferih… Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren át kell menni a fél kifutópályán, hogy egy sátorból továbbsétálva végül felszálljon az ember a gépre, ez mondjuk kényelmetlen, aláírom. Szóval pacsi a Ryan Airnek, szimpatikus, amit mostanában csinálnak.

Visszakanyarodva a bejegyzés fonalához: északon jártam már egyszer, amikor »Finnországban voltam« kéthetes Erasmus programon, így nem volt teljesen szokatlan a miliő, de most kicsit jobban odafigyeltem, hogy na mégis miben más az az Európa attól, amelyikben mondjuk mi élünk.

Az utazási élményeket így nagyjából ebben a tematikában szedtem össze.

De még előtte: képek! Itt lehet őket lapozni, ha a Flickr is úgy akarja, de párat még belecsempésztem a bejegyzésbe is.

Az északiak és a téligumi esete

A terv úgy nézett ki, hogy elmegyünk Koppenhágába, majd onnan egy nagyjából 100 kilométeres autóutazással átgurulunk Svédországba, ahol eltöltünk három napot, felfedezzük Malmö környékét, aztán vissza Koppenhágába. A svéd utazás inkább egy várostól elvonulós, kirándulós körnek terveztetett, míg Koppenhága egy városnézős, csavargós utazásnak.

Ehhez béreltünk autót (Sixt-Flizzr kombó, szintén a Ryanairnél foglalva az akció keretein belül), viszont az átvételnél jelezte mosolyogva kölcsönzős lányka, hogy mivel Dániában nem kötelező a téligumi, ezért csak egy autójuk van, ami rendelkezik ezzel, ami nem is gond, de hogy ez egy extra költség, egészen konkrétan 45 €. És mivel Svédországban kötelező a téligumi novembertől, így ha át akarunk menni, a biztonságos, ámde extraként számolt szolgáltatás azonnal egy fakultatívan kötelező kategóriába eső tétel lett.

A szabály kicsit furcsa, mert arrafelé jócskán van hó meg hideg, és nem is azon lepődtem meg annyira, hogy Dániában nem kötelező, hanem azon, hogy még így is extraként számolja fel a Sixt a téligumit, ami novemberben törvény ide vagy oda, egyáltalán nem extra, hanem egy kötelező biztonsági felszereltség. Értem én, hogy pénz beszél, de ez kicsit olyan, mintha a biztonsági övért plusz pénzt kérnének.

Az északiak és a vezetés

Az autóbérlés egyébként kb. 80 000 forintra jött ki, plusz egy teli tank. Ebben benne volt 7 napra és 700 km-re a használat, a biztosítás, a két söfőr és cserébe kaptunk egy nagyon kényelmes Opel Merivát, ami ráadásul annyira új volt, hogy összesen 10 km-t utaztak vele, így mi voltunk az első bérlői.

Amikor »Ukrajnába utaztunk«, eléggé kiismertem az újabb Opel műszerfalát, így ezzel nem volt sok gondom (a belső navigációt leszámítva, az borzalmas, inkább a Waze-t használtuk), ami viszont valamennyire újdonság volt a friss vezetési élményeimhez, hogy kéziváltós szekeret kaptunk, de három véletlen hármasból elindulást leszámítva jól vettem az akadályt. Hozzáteszem, az autó is nagyon kezes volt.

A photo posted by Mefi (@mefiblogger) on Nov 6, 2016 at 11:30pm PST

Ingyenes viszont végig mindenhol az autópálya, és elég sok autóút is van, csak a Svédországot Dániával összekötő szakaszért, az Øresund hídon való átkelésért és az alagút használatáért kelett fizetni, ez egy oda-vissza 80 €-s tétel. Kicsit drágább, ha helyszínen veszi az ember, de a reptéren az autókölcsönzőnél adtak egy kis kedvezményt. Ez a rész elég nagy élmény: a víz tetején a semmi közepén megy a híd, majd szerintem egy olyan hosszú alagút, aminél hosszabban nem igazán utaztam még.

A híres északi vezetési kultúra viszont messze nem volt olyan kicsattanó, mint amire számítottam: kapásból az első nap az autópályáról lekanyarodva irányjelző és minden egyéb nélkül bevágott elénk egy audis, arról nem is beszélve, hogy nagyon sokszor volt olyan élményem, hogy sávot váltottak vagy hagyták el pl. a körforgalmat index nélkül. Így érzésre azt mondanám, hogy nem volt rosszabb az itthon tapasztaltaknál, de sokkal jobb sem.

Ami viszont nagyon jó volt, az a városi közlekedés: a zebránál tényleg mindenki lassít és megáll, a cangásokra tényleg odafigyelnek, és ez még nekem is fura volt a pesti forgalom után, ahol a legtöbb gyalogos meg sem próbál rálépni a zebrára, inkább megvárja, amíg mindenki elhajtott.

A dánoknál kifejezetten szimpatikus volt, hogy Koppenhágában a kerékpárosokat nagyon komolyan veszik: nem a buszsávra festik fel a kerékpársávot, hanem egy külön, az úttesttől kicsit magasabb szinten elhelyezett úton közlekedhetnek, amitől szintén egy kicsit magasabb szinten helyezkedik el a járda. Mindenhol van külön jelzőlámpa, ami vagy a bicikliseknek szól, vagy rájuk hívja fel a figyelmet. Nem véletlenül tekernek ott annyit: egyszer öt perc alatt 78 biciklist számoltam össze a szállásunk előtt Islands Brygge-n.

Svédországban meg első este átszaladt előttünk egy szarvascsalád: szerencsére nem volt baj, de nagyon kellett figyelni. Ami érdekes volt az itthonihoz képest, hogy kint a nyulat, a madarakat, a vaddisznókat és a nagyobb állatokat is külön-külön táblákkal jelzik.

Az útminőség viszont mindkét helyen fantasztikus volt: sehol egy kátyú, sehol a jól ismert toldozás-foltozás. Egy átlagosan használt autónak szerintem évekkel tovább bírja ott a futóműve, mint ugyanannyi időt Budapesten elautózva.

A parkolás nagyon logikus, könnyen érthető a rendszer, lehet kártyával fizetni, és szinte minden parkolóhelynél vannak kirakva elektromos töltőállomások. Koppenhágában éjszaka is fizetni kell az utcán parkolásért, ami azért nekem meglepő volt.

Külön tetszett még a bárki által bérelhető i3-as BMW-k flottája. Nagyjából úgy működik a rendszer, mint a Bubi itthon, csak elektromos autóval, amire ráadásul külön parkolási rendszer vonatkozik, így ha megállsz a kölcsön villanyautóval, nem kell bedobnod a parkolóórába, a saját rendszerén keresztül számolja a parkolást, olcsóbban. Elég sokat láttam belőlük, és ahogy néztem, sokan használják is. Ez is egy a sok dolog közül, ami miatt Koppenhágának igen magasak a UX mutatói.

Az északiak és a természet

Nem tudom jól megfogalmazni, hogy át is adjam a lényeget, de ha megpróbálom, valami ilyesmi jön ki: mi Magyarországon foglalkozunk környezetvédelemmel, míg északon együtt élnek a környezettel. És ez nem csak a szelektív hulladékgyűjtésre vonatkozik, jól átjött az útminőségen, a bicikliutak kialakításán és azon, hogy őszintén megmondom, a 7 nap alatt sehol nem láttam szemetet, még a város közepén sem, pedig Londonhoz hasonlóan Koppenhágában sincs minden második sarkon kuka.

Ez a kép sokat elmond: tök jó, hogy itthon van papír meg műanyag meg üveg és mindenmás, ezt nagyjából próbálják is az emberek tartani (habár nehéz, ha egy egész lakótömb két műanyag kukát kap, amit hetente ürítenek), szemben ezzel a svédeknél nyolc különböző szekció van, és a mindenmás nem is igazán létezik. Ez a két kuka egy házhoz tartozik.

Nagyon szimpatikus ez a hozzáállás, tényleg jó látni, ahogyan ezt az egészet arrafelé csinálják.

Észak és a szállások

Viszonylag későn jutottunk oda, hogy szállást is foglaljunk, így a szállodák a foglaltság és az amúgy sem alacsony árak miatt kiestek, illetve Svédországban amúgy is a semmi közepére akartunk menni, így maradt az Airbnb. Mindkét hely nagyon király volt, helyi viszonylatban jó áron is fértünk hozzá.

Svéd szállásunkként, Höör közelében, Snogerödben, egy gyönyörű kis skandináv házikó szolgált, amelynek a belseje mintha csak egy IKEA-katalógusból lépett volna ki, és mivel ez egy család nyaralója-telelője, így nagyon otthonos is volt, tele társasjátékkal, DVD-kkel, PlayStation 2-vel és egy nagyon jól felszerelt konyhával, meg a hozzá tartozó kényelmes nappalival.

Koppenhágában Islands Brygge-n laktunk egy másfél szobás lakásban, ami szintén teljesen felszerelt és nagyon hangulatos volt (még annak ellenére is, hogy egyik este elromlott a vécétartály, úgyhogy vödröznünk kellett, de másnap már megjavították). Minden pozitív tulajdonsága mellett a lakás nekem kedvenc tulajdonsága az volt, hogy két bejárattal rendelkezett: a konyhából nyílt egy ajtó, ami egy kis csigalépsős folyosón át az udvarra vezetett. Nem tudom miért, de még mindig megmosolyogtat ez a dolog: milyen cuki már egy lakás, aminek két bejárata van!

Az “élhetőség” fogalma

Koppenhágáról nagyjából az a véleményem volt, mint egy jól összerakott weboldalról, aminek nem tetszik a tematikája. Nagyon király a UX, látom az erejét az egésznek, tényleg maximálisan érthető, hogy miért nevezik az egyik legélhetőbb városnak, de valahogy mégsem vett meg annyira, hogy el tudjam képzelni magam, amint ott élek. Nem azt akarom mondani, hogy nem tetszett a város, inkább azt, hogy nem láttam benne saját magamnak a helyet. Talán az északiak kicsit zárkózottabb stílusa, amit már Finnországban is tapasztaltam, talán a hideg, vagy csak az a kis fűszer hiányzik, az az esszencia, amit egyáltalán nem tudnék megfogalmazni, de itt nem éreztem, míg más városokban inkább. (Nálam még Bécs ez a kategória, szép, szívesen megyek oda bármikor, de nem laknék ott.)

Gasztronómia északi módra

Egyrészt nyilván DAIM, amiből egy évre elegendő mennyiséget fogyasztottunk, másrészt ez a pont talán kicsit hozzájárult az előző konklúziójához, de azt vettem észre, hogy nem igazán játszik központi szerepet az étel arrafelé, vagy legalábbis nem úgy, ahogy én szeretem.

Oké, ott van a végtelen halétel, ami nagyon király, persze bénaságomra pont a szinte bármilyen halétel tartozik az egyébként elég kevés dolog közé, amit nem kedvelek, de ezt leszámítva is kicsit vadászni kellett a helyi, jellegzetes, jobbat ne mondjak: házias fogásokat.

A svédeknél nyilván ettünk húsgolyót, és kint gyakorlatilag még a csapból is a tőzegáfonya leve folyik, de például Malmöben egyetlen igazi svéd/skandináv/helyi éttermet nem találtunk, ahol a hamburegeren és a pizzán kívül mást is lehetett volna fogyasztani, lehetőleg nem a Costes árfekvésében.

Szimpatikus volt viszont, hogy az összes üzletben az árképzés fordítva zajlik, mint itthon: a teljes kiörülésű pékáruk, az egészségesebb nasik olcsóbbak, mint a kevésbé reform társaik. Persze kint minden jóval drágább mint itthon, de azért ezen jól látszik, hogy nem arra megy ki a játék, hogy a rozskenyér kétszer annyiba kerül, mint a hagyományos társa.

Koppenhágában sem igazán volt jó kajálós élményünk, egyszer ültünk be egy étterembe, ami kívülről csábító volt, de a mogorva pincérek és hogy “csak öttől lehet enni” (mindezt négy után pár perccel) kicsit lehangoló volt, pláne éhesen és átfázva. Amúgy sok másik helyen is feltűnt, hogy kvázi napközben kocsma, kávézó jelleggel működnek, és az esti óráktól van melegétel is. Sikerült egy ilyet azért megkóstolni, elvileg valami helyi dolog, nagyjából a brassóira hasonlít, csak másfajta húsból, és egy jó tükörtojást is dobtak a tetejére:

Amit itt viszont mindenképpen érdemes megnézni, ha már kaja, az a PapirØen, ami egy helyi street food piac: egy fedett hangárban nagyjából 40 különböző bódé kínálatából lehet választani. Ez sem annyira a helyi ételekre jellemző, viszont szinte mindenki találhat magának való fogásokat.

Észak és a látnivalók

Szinten mindent, amit megnéztünk, összegyűjtöttem Foursquare-en: itt a Dániáról és itt a Svédországról szóló lista.

Svédországban két kedvencem volt, az egyik a Skånes Djurpark, ami egy gyönyörűen kivitelezett és hatalmas vadaspark, medvékkel, szarvasokkal, farkasokkal, fókákkal és még tucatnyi állattal. Itt is nagyon átjött a természet iránt tanúsított figyelem: állatkert helyett inkább olyan élményem volt, hogy beszökhettem egy helyre, ahol egyébként élnek az állatok, és nem akarnak széttépni.

A másik pedig az Ales stenar, avagy Ale kövei. A koncepció hasonlít a Stonehenge-re, van egy hatalmas építmény kövekből (ez a cover fotója a bejegyzésnek), ami nagyjából egy hajót formáz. Sok mindent nem tudni róla: van olyan elémet, hogy temetkezésre használták, de azt is kitalálták már, hogy egyfajta naptárként működött. A kövek kora elég vegyes, van olyan, ami időszámításunk előtt 3000-ből származik, de az a mondás, hogy nagyjából 600 körül építhették. Az egésznek nagyon misztikus és tekintélyt parancsoló hangulata van: végtelen kő, ami gyakorlatilag eggyé olvad a földdel, mozdítani sem bírod, de gőzöd nincs, hogyan és miért került oda.

Koppenhágából több mindent ki tudnék emelni, de igazából arra jöttem rá, hogy ha semmit nem nézek meg, csak megyek és fotózom az épületeket, az már önmagában kielégítő. A városban szinte minden épület aranyat ér, gyönyörű a modern és a klasszikus is, ráadásul a kettő találkozása egyáltalán nem kaotikus, inkább kellemesen eklektikus hangulatot áraszt. A két kedvenc itt Christiania, a szabad város és a várostól nem messze lévő Hamlet-kastély; utóbbi még annak ellenére is nagy élmény volt, hogy sikerült hétfőn meglátogatnunk, amikor természetesen csak kívülről lehetett megnézni.

Mindent összevetve: Dánia és Svédország is nagyon tetszett. Utóbbiba mindenképp ellátogatnék még párszor, Koppenhágát talán inkább nyáron nézném meg újra, ha lehetőség adódna, de most nem annyira vágyom a hidegre, és ha mennék is arra, akkor talán Észtország és Norvégia lenne a következő tervezett állomás.