Olvasás

Ma két ember emberhelyettes kérdezte meg tőlem, hogy miért jó olvasni?. Az első bátor kérdezőnek nagy vonalakban elmagyaráztam, hogy azért jó olvasni, mert nem unatkozik az ember a buszon, vagy a szünetben ücsörögve, mert új neveket, helyeket és történeteket ismer meg, mert bővíti (az amúgy is bővítendő) szókincset, mert stb. A második érdeklődővel már nem voltam ilyen türelmes, és közöltem vele, hogy ha eddig nem tudta, akkor nem is fogja megtudni sosem.

Hol kell keresni a hibát, ha egy átlagos fiatal nem tud, nem szeret és nem akar olvasni? Ha a tíz diák évente egy könyvet olvas el, az is leginkább a Móricka-válogatás? Ilyen esetekben kifejezetten szeretem J. K. Rowling művét, mert rendkívül sok fiatalt vezette rá az olvasás útjára, ha maga a könyv nem is a legjobb, és legszebb művek közé tartozik. Valahol el kellene kezdeni valamit csinálni, mert ez nem állapot.

Órákon ritkán van könyvből, vagy bármilyen írott anyagról való fölolvasás, de általában négy-öt gyerek veszi ki ebből a részét, mert a többi egyszerűen nem tud normálisan olvasni. Nem tudja, hogy az stb. az nem estébé, és nem tudja, hogy a pontnál megállunk, nem csak úgy megyünk a következő résznek, mint vak az anyjának.

Kapcsolódó oldalak

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.