A 2015. február havi bejegyzésekhez jó szórakozást kíván Marty McFly!


Liza, a rókatündér

Szerencsére elég nagy a visszhangja Lizának, a rókatündérnek, a több éve készülő magyar produkciónak. Örülök neki, hogy remélhetőleg újra beindult a magyar filmipar, persze, amikor valaki azt mondja, hogy végre egy jó magyar darab, én mindig igyekszem hangosan hirdetni, hogy azért »VAN« még lehetőség jó dolgokat látni. A jelenség minden bizonnyal az Utóélettel kezdődött, amit ugyan még nem láttam, de pontosan emiatt még sürgetőbbnek érzem a megtekintését.

Liza, a rókatündér

Máskülönben tényleg megérdemelnénk a jó filmeket: itthon minden bizonnyal lenne rá igény, és tehetséges emberekből egyáltalán nincsen kevés, a baj nem tudom hol van, talán a Színművészetin, talán ott, hogy az MNF nem olyan produkciókba fektet be pénzt, amik kifejezetten jók, inkább olyanokba, amik visszahozzák a pénzt vagy csak egyszerűen kevés a jó ötlet.

A Liza, a rókatündér emiatt is emelkedik ki: szerepelt benne pár kötelező név (gondolok itt mondjuk Hajdú Steve-re), így gondolom megvolt a kötelező pipa a Filmalap felé, de azért mégsem kaptak olyan komoly szerepet, hogy ez elvegyen az élményből. Reviczky Gábor káromkodós poénját elsőre kicsit erőltetettnek éreztem, de a végén tetszett, ahogy az egész szál átívelt a történeten és korrekt lezárást kapott.

Ami rögtön vezet a másik dologhoz: még a nagyon csúcsszuper amerikai mozik során is ritkán fog el az az érzés, hogy semmi sem történik véletlenül, minden alaposan végig let gondolva, minden tökéletesen ki van találva. Ilyen élményem talán csak Tarantino vagy Wes Anderson filmjeinél volt, és azt kell mondjam, hogy a Liza, a rókatündér alatt végig úgy éreztem magam, mintha egy párhuzamos univerzumban élnék, ahol Tarantino és Wes Anderson valahogyan magyarok, és az általuk ismert stílust és hangulatot egy tökéletes budapesti koprodukcióban mutatják be, Tövisházi Ambrus zenéjével, mintha ennél mi sem lenne természetesebb. És ezt elmondani egy magyar filmről: nagyon menő.

Liza, a rókatündér

Aztán még azt is kiemelném, hogy az összes képkockája arany: gyönyörűen volt fényképezve, tökéletesen bántak a színekkel, a várost pedig úgy mutatták be, mintha nem is azokon a helyeken sétálnék el mindennap, ahol forgattak, de valójában mégis.

Humoros, kedves, nem kiszámítható, viszont nagyon szórakoztató, színes, magyar romantikus vígjáték Ujj Mészáros Károly filmje, a Liza, a rókatündér. Ha van rá lehetőségetek, semmiképpen se hagyjátok ki!

Eredeti cím: Liza, a rókatündér
Műfaj: romantikus vígjáték
Időtartam: 98 perc
Megjelenés éve: 2015
Rendező: Ujj Mészáros Károly
Főszereplők: Balsai Mónika, Bede Fazekas Szabolcs, David Sakurai, Reviczky Gábor

KöviBusz

Mostanában főként filmekről és fejlesztési dolgokról írok, így ismét kocka témával jelentkezem, bár most nem annyira a technológiai oldalról közelítek.

Az egész sztori onnan indult, hogy nagyon régen az irodában volt egy monitorunk, amin az oldal állapotát láttuk (néhány teszt volt akkoriban még csak, ezek világítottak zölden/pirosan). Akkor a BKV-nak még semmi onleány felülete nem volt, így a Google Mapsből hákoltam ki az iroda előtti buszmegállóban a következő 178-as indulását. Apró úrias bolondéria ez, de mégis kényelmesebb, ha nem az ember orra előtt megy el a busz.

KöviBusz

A monitor azóta nagyon sokat fejlődött: lett sok tesztünk, amit szintén pirossal/zölddel jelez; mutatja a kódban lévő hibákat; jelzi, hogy melyik webszerverek vannak forgalomban és a hirdetések állapotát, számát. A buszmenetrend már régóta eltűnt, de most valamelyik este kedvet kaptam a Heroku és az »Árfigyelő« kapcsán a Node.js-sel való mókázásra, és összedobtam egy prototípust:

Build monitor az Arkonnál

A dolog annyira megtetszett, hogy azóta továbbfejlesztettem az eleinte csak egy járat kijelzését és elérhetővé tettem a világhálón. A KöviBusz azóta kapott egy MapBox térképet, megtanulta a trolibuszok, metrók, villamosok és éjjeli járatok kezelését is, az adatokat pedig a BKK Futár API-jából nyeri, így a tényleges indulást lehet látni. Az irodában néha rá szoktam nézni, szinte mindig másodperc-pontos, ami azért elég menő. A Futár amúgy tökéletesen megmutatja a BKK utóbbi években történt fejlődését, nagyon tetszik az irány.

Ennyi lett volna mára. Ja igen: nyílt forráskódú, a projekt GitHub-on megtalálható, akit érdekel a forráskód, villázzon bátran.


Apróbetűs rész: az alkalmazás semmilyen infót nem tárol rólad, legfeljebb csak amit a Google Analytics összeszed. Az elhelyezkedésedet csak azért kéri el, hogy a térképen a közelben lévő megállókat mutassa. Ha nem adod meg az elhelyezkedésedet, a térkép a Kodály Körönd környékére ugrik.


Philips Saeco HD8323/39

Nagyjából másfél, de lehet, hogy két éve megkedveltem a kávét. A dolog titka egyébként egyszerű volt: teljesen véletlenül bekeveredtem valamilyen különlegesebb kávézóba. Már nem tudom, talán a Frei-ben ittam valamit, de lehet, hogy a My Little Melbourne volt az. Persze, ahogy az ilyenkor nálam lenni szokott, rögtön érdekelt, hogyan lehet itthon is jó kávét csinálni.

Philips HD 8323/39 kávéfőző gép

Karácsonyra a kiccsalád Jézuskája így kávéfőzőt és -őrlőt hozott. Az előbbi a címben szereplő, utóbbi pedig egy BOSCH MKM 6003-as típusjelzésű jószág.

Mindkét géppel nagyon meg vagyok elégedve. A kávéfőző elvileg két eszpresszót is tud főzni egyszerre, de nekem az a tapasztalatom, hogy inkább egyet érdemes, illetve a tejgőzölője kicsit kényelmetlen helyen van, elég nehéz alátenni szinte bármit, de azért jól működik.

Már többféle kávét kipróbáltunk itthon, nekem leginkább a Frei felhozatala tetszik, azon belül is a Columbia Supremo volt eddig a kedvenc, de a Douwe Egberts-féle kolumbia is bejött. Mostanában legtöbbször a Tamp&Pull-ba és a feketébe járunk, az ottani kávévilág a másik favorit.

Szóba jöttek amúgy a kapszulás gépek is, de azokat kicsit kötöttebbnek éreztem, illetve annyira nem is tetszik, hogy például Dolce Gustóhoz tíz adag kávé egy akkora dobozban jön, tele műanyaggal, amibe nagyjából ötven kávéhoz elég szemet lehet tenni.

A kávézási szokásaim máskülönben elég hektikusak, nem indul ezzel kötelezően a nap és az irodában is ritkán iszom, inkább akkor, ha van társaságom vagy ha egyszerűen megkívánom. A kötelező napi kávézást szeretném elkerülni.

Következő cél a latte art művészet legalább minimális elsajátítása, az absztrakt paca minta már egész jól megy.


Whiplash

Röviden: a Whiplash nagyon jó film. A népszerűségéhez biztosan hozzájárul, hogy szinte tankönyvi tökéletességű: ha valakinek azt mondod, hogy film, valami ilyesmire gondolsz a háttérben. A gyönyörűen fotózott jeleneteinek szinte bármelyik képkockája akár fényképként is megáll a lábán, a két főszereplő karakterének jellemfejlődése és a színészi alakításuk pedig szintén megkérdőjelezhetetlen.

Whiplash c. film jelenete

Azt a fajta katarzist, amit nagyon sok kritikában írnak, én gyakorlatilag a zárójelenetig nem éreztem, ott viszont feltettem a kezemet a moziban, hogy megadom magam. Annyira hibátlanul futott a végén minden össze, hogy kár lenne nem megemlékezni. Az a jelenet önmagában is nagyszerű volt.

A szerelmi szálat kicsit fölöslegesnek éreztem, bár gondolom szándékosan volt ennyire nevetségesen kezelve: mi is annyit kaptunk belőle, amennyit a főhős beleadott. Ez meg konvergál a zéró felé.

Ha másért nem (de szerencsére igen), azért mindenképpen megérte megnézni, hogy azóta Don Ellis Band-et hallgatok, szüntelen.

Eredeti cím: Whiplash
Műfaj: dráma
Időtartam: 107 perc
Megjelenés éve: 2014
Rendező: Damien Chazelle
Főszereplők: Miles Teller, J.K. Simmons, Melissa Benoist

Kódjátszma

Legelső gondolatom, amit muszáj leírnom: aki ezután a film után panaszkodni mer, hogy »fehér férfiak filmjeit« jelölték, az tényleg nem érti, hogyan működik az, amiért kampányolni akar, és inkább vonuljon el a sarokba újratervezni.

A fősulin az egyik tárgy sikeres teljesítéséhez szerintem nagyban hozzájárult, hogy Alan Turing, de főként nyilván az ő munkája, a Turing-gép is része volt a tananyagnak; nem tudom miért, de nagyon érdekelt a téma (egyébként ugyanígy a Neumann-elvek), és már anno is mérhetetlenül elszomorított, hogy Turing, aki egyrészt egy zseniális tudós volt, és aki nélkül voltaképpen – kicsit leegyszerűsítve – most ezeket a sorokat se írhatnám egy számítógépbe, a nemi beállítottsága miatt egy tucatnyi megpróbáltatást kellett kiáljon, amik végül ahhoz vezettek, hogy idejekorán véget vessen a saját életének.

Kódjátszma - The Imitation Game egyik jelenete Benedict Cumberbatchcsal

A film nyilván emiatt is nagy hatással volt rám, de hozzájárult még az is, a brit dolgok iránti közepes erősségű rajongásom. Ha hasonlítanom kellene, leginkább »A király beszédét« említeném, és nem is azért, mert mindkettő filmben elhangzik az a szomorú de eredeti hangfelvétel, amiben Chamberlain bejelenti, hogy az Egyesült Királyság háborúban áll Németországgal, hanem inkább azért, mert a két film tökéletesen és ugyanolyan módon dolgozza fel a második világháború eseményeit, különböző szemszögből.

A néha nagyon egyértelmű de főként tökéletes arányban bemutatott jelenetekről nem is beszélve, amelyek kicsit megmutatják, milyen nehéz lehetett egy nőnek vagy egy homoszexuális férfinak, még akkor is, ha éppen kiemelkedően tehetségesek voltak és emberek ezreit mentették meg munkájukkal.

Benedict Cumberbatch nagyjából a második mondat után vetkőzi le »Sherlock« szerepét; aggódtam, hogy vajon milyen lesz, ha megint kap egy meg nem értett zseni karaktert, de nekem tetszett a játéka és nem éreztem azt, hogy most Sherlock Holmes-ot látom a vásznon. (Néha inkább Sheldon karaktere ugrott be.)

Egy-két jelenet néha talán kicsit csöpögősebb volt, de egyáltalán nem zavaró mértékben, illetve, amennyire én tájékozott vagyok a történelemkönyv vonatkozó oldalaival kapcsolatban, néha a sztorit is igazították, hogy kicsit jobban illeszkedjen a film tempójához.

Gondolom nem árulok zsákba macskát, ha leírom, hogy nagyon tetszett a film. Még vasárnap néztük, de elég sokat gondolkodtam rajta azóta is. 2013-ban, amikor Alan Turing poszthumusz kegyelmet kapott II. Erzsébet királynőtől, arra gondoltam, milyen kár, hogy ezzel a témával senki nem foglalkozik. a Kódjátszma emiatt is piros pontot érdemel: betekintést nyújt a második világháború egy teljesen más hadszínterébe, ahol nem fegyverekkel és tábornokokkal, hanem matematikusokkal és a világ első informatikusaival nyertek meg egy kilátástalannak tűnő csatát.

A Kódjátszma nem egy tökéletes film, de mégis annyi pozitív dolgot tudnék mondani róla, legfőképpen talán azt, hogy általa talán kicsit többen ismerik meg Turing nevét, többen fogják tudni, hogy a Bletchley Park is a második világháború egyik fő hadszíntere volt és talán páran emiatt kezdenek el matematikával, mesterséges intelligenciával, kódfejtéssel vagy informatikával foglalkozni.

Eredeti cím: The Imitation Game
Műfaj: életrajzi, dráma
Időtartam: 114 perc
Megjelenés éve: 2014
Rendezte: Morten Tyldum
Főszereplők: Benedict Cumberbatch, Keira Knightley, Matthew Goode, Mark Strong