Dumaszínház

Salgótarján még mindig gány város. És nem azért, mert amikor kiapadt a szénybánya, meg amikor tönkrevágták az üvegbizniszt, leragadt az egész a 70-es és 80-as években, hanem azért, mert szar a közbiztonság. Vagy korom sötét van az utcán, vagy van világítás, de félő hogy támadás alá kerülsz. Péntek este, ilyenkor az összes idióta kimegy bulizni, bocs partyzni. Ezzel nincs gond, én is szórakozni voltam ma, de nem üvöltöztem részegen az utcán, toborozva az embereket, hogy gyerünk ütni a pááánkokat.  Már elég balhészagú volt az utca (22.10, ez a legkritikusabb pont, 22.35-kor indulnak az utolsó buszok ugyanis), a srác viszont rábaszott, mert egy civil autóban ülő csávó egyszercsak kikúrta a villogót, és valszeg le is kapcsolták, mert később egy hagyományos rendőrautóban ült. Ami viszont szimpatikus, hogy rendőrautók tényleg voltak. Kellenek is.

De amiről igazából írni akartam, hogy Salgótarjánban van egy üde színfolt, ahol összegyűlhet az a kevés értelmes ember, aki kulturáltan szeretne szórakozni. (Kis közbevetés: én sem tartom magam egy Vágó Istvánnak, de van egy bizonyos réteg, ami felett szeretnék elhelyzkedni, és a viselkedésemmel igyekszem arra törekedni, hogy véletlenül se soroljanak ebbe a körbe.) Ez a hely pedig a Magyarországon először megnyílt Frei Café. Ódákat zenghetnék arról, hogy mennyire jó hely, de fölösleges. Annyit mondok, hogy aki szereti a kávé-, tea- és édesség-különlegességeket, az mindenképpen próbálja ki, legalább egyszer. Már csak azért is, mert pofátlanul olcsó (figyelembe véve a többi helyet, ahol a »alpesi tej helyett Teszkó gazdaságos« kerül az italba).

És amiről méginkább írni akartam, hogy ma este pitbullal voltunk Dumaszínházban, ahol fellépett Kőhalmi Zoltán és Somogyi András. Hogy milyen volt? Fergeteges. Potyogtak a könnyeink, sírtunk és visítottunk a röhögéstől, pedig volt néhány poén, amit már mondhatni rongyosra röhögtünk mindketten. Ezekben az emberekben van a Jövő, nagy j-vel, és igennel kezdve. Ők azok, akik a nagyszerű magyar komikusok lesznek. Közhely, de ők a jövő nemzedékének tagjai. És szerencsére ez a jövő már a jelen. A »Dumaszínházat amúgy is terveztem«, nem bántam meg. 2500 magyar pezeta, de minden fillérje megérte.

Most pedig nekiállok a vacsorámnak, ami parasztkenyér(!), erdélyi szalonnával(!!), paprikával, paradicsommal és újhagymával.

Ennyit akartam.