Az a baj – és most biztosan megint én leszek lehülyézve – hogy hígul minden. Mindenki üzletet nyit, minden második sarkon találsz éttermet, kocsmát, meg kávéházat, igaz, az egyikben romlott a hús, a másikban vizezik a kólát négyszázér kétdecit, a kávéházban meg a teszkós tejet öntik rá, mondván finom alpesi az. Vehetsz minden második sarkon gíroszt meg hamburgert, az egyik kéthónapos csirkehúsból, a másik patkányból készül, de azért fizesd ki érte a jósokpénzt. Mindenki vehet leptopot, hádétévét, kamerás telefont, de igazából felesleges; a leptop gagyi, a hádétévére nincs műsor, a kamerás telefonnal meg ugye jó villogni, aztán ennyi. A tejesdobozra nagy betűkkel ráírják, hogy Köszönjük, hogy a minőséget választotta!
, kinyitni persze nem tudod, mert szétszakad az egész doboz, és sokszor romlott is. És akkor bárhová mész, bármit csinálsz, a tömény igénytelenségbe nyúlsz, könyékig. Mert mi megy mostanában rengeteg helyen? Vásárolj, hagyd ott a nem kevés pénzt, aztán húzzál a francba. Pedig annak kéne mennie, hogy gyere, vásárolj, érezd jól magad, és gyere vissza máskor is.
Mért olyan ritkák azok a helyek, ahol rámszól a zöldséges, hogy tegyem vissza azt a paprikát, mert a mellette lévő sokkal szebb? Ahol a zöldséges megmondja, hogy ez a körte bizony még kemény, kell neki egy-két nap mire megpuhul, és nem azt, hogy jaj, vigye csak, vajpuha
, otthon meg a fogam törik belé? Mért olyan ritka az olyan pékség, ahol nem a kétnapja ott száradó szart akarják rámsózni, hanem friss, illatos süteménnyel kínálnak? Mért ritka az olyan műszkai bolt, ahol nem szarabbikat adják el neked háromszázezerér', hanem megmondja az eladó kerek-perec, hogy ez szar, neked a másikat ajánlom. Mért ritka az olyan üzlet, ahol nem másznak öten az arcomba, hogy miben segíthetek?
, de amikor tényleg segítség kéne, egyetlen lelket nem találok? Mért ritka az olyan üzlet, ahol nem azt sugalják, hogy egyáltalán örüljek neki, hogy beléphettem és vásárolhatok, hanem azt, hogy köszönjük hogy nálunk vásárolt?
Persze ott a másik véglet is, amikor a vásárló olyan bunkó, hogy már nekem, a sorban mögötte álló másik vásárlónak lenne kedvem olyan irgalmatlanul pofánkúrni, hogy az átadópult adja neki a másikat, és ilyenkor nem lep meg, ha az eladó csak unottan kérdezi meg, hogy mitadhatok
.
Aztán persze mindenki sír, meg sztrájkol, hogy de rosszul megy a bolt. Csókolom, tenni is kéne azért valamit, hogy menjen az a szekér, nem csak morogni mindig, hogy milyen rossz is nekünk. Azért rossz, mert rosszá tesszük.
Persze nem azt akarom mondani, hogy minden rossz, és nincsen jó hely, jó márka, jó üzlet az országban, de bárki bármit mond, ritka. És ami van, azt nagyon meg kell becsülni.
