A sötét lovag

Ő Joker, nem a sötét lovag. Ha esetleg…

Szerettem volna megnézni már augusztus elején, de a nyaralás miatt erről szó sem lehetett. Ma végre beültünk rá, és próbáltam az első másodpercekig olyan hűvös maradni, mint aki tudja, hogy igazából egy rossz filmre megy, mint aki vesz egy rossz autót, de azért azt mondja mindenkinek, hogy el kell ájulni. Ezt a hűvösséget nagyjából az első másfél percig bírtam tartani, mikor is megjelent William Fichtner (akit a »Prison Breakben« Mahonként ismerhettünk meg) és egy sörétessel ünnepélyesen megindította a tömény akció és dramaturgia mesterművét, mert az A sötét lovag című alkotás ez, nem más.

Be kell állnom a sorba, és le kell írnom amit már annyian írtak és mondtak, hogy meglepő módon, a film háromnegyedét a Joker teszi zseniálissá. Ha minden más gyászosan elviselhetetlen lett volna, akkor is csúcsközelbe tornázta volna Heath Ledger – aki időközben sajnos elhunyt – alakítása. De minden más rendben volt, így nem hogy csúcsközeli filmről van szó, hanem már-már le kell írnom azt, hogy A Filmről.

A remek színészi alakítások után legjobban a dramaturgia és a technika, továbbá ezek találkozása fogott meg. Nem hatalmas és látványos animációkra, robbanásokra gondolok (bár ezekből sincs hiány), hanem olyan apró pici dolgokra, mint az érem, mint a kártya, mint a két arc, mint a sötét lovag, mint a mosoly és ezek jelentése, ezek fergeteges kameraállásban való megjelenítése, a hozzávágó hátborzongató zene, és a hihetetlenül jól időzített vágások. De fontos megjegyezni, hogy nem megy el annyira parasztvakító irányba, mint az »A Vasember« esetében. Ezekkel mind azt érték el, hogy a hosszú – tényleg hosszú, több mint két és fél órás – film minden másodperce magával ragad, és egyszer sem gondolsz arra, hogy de jó lenne már felállni és menni haza. Pedig ha valaki, akkor én szoktam ilyet érezni, már sokszor egy kilencven perces filmnél is.

És Heath Ledger. Ahogy nyammog, ahogy nyalja a száját, ahogy beszél, ahogy röhög, ahogy a hajába túr, ahogy forgatja a kézikamerát, ahogy dühöng, ahogy vág a késsel és ahogy mindent csinál, az egyszerűen zseniális, már emiatt az alkotás miatt nem hiába élt. Persze a többiek is nagyon jók voltak, de mellette elbújtak. Illetve nem is elbújtak, hanem. Fogalmazzunk úgy, hogy Ledger színészkedik. Illetve sajnos csak színészkedett. Beleélte magát a szerepbe, átadta magát, hagyta, hogy vigye előre Joket, az elmebeteg gyilkos. A többiek pedig elvállaltak egy munkát, csinálták amit megtanultak (kiválóan csinálták), és kész.

Nagyon örülök neki, hogy bár egy újabb képregény-adaptációról van szó, megint azt kell leírjam, hogy ne egy bugyuta Fantasztikus Négyesre gondoljunk, hanem egy filmre, amiért megéri beülni a moziba, amit megéri betenni otthon a DVD-lejátszóba és megnézni – akár többször is. Egy olyan film, amiről beszélünk, amiről olvasunk, amire még sokáig emlékezni fogunk. Ez az új Batman-film. Ez, és nem több. Mikor olvastam róla, hogy leelőzte IMDb-n a »Keresztapát«, kicsit hitetlenkedtem. Elvégre a The Godfather a film, és emlékszem, hogy mániákussal beszéltünk is róla, hogy ez csak valami vicc lehet. De nem az, ez a film tényleg zseniális. Sajnálom kicsit, hogy tervezték a folytatást, de így, hogy Ledger elhunyt, egyszerűen nincs értelme. Bárki is lenne (vagy lesz) az új Joker, szinte biztosan érzem, hogy nem fog ilyen nagyot alakítani. És abban is biztos vagyok, hogy erre a Jokerre sokáig fogunk emlékezni. Ha tízpontos vonalzóm lenne, azt mondanám tíz pont. De mivel csak öt pont van, csak ötöt adok. Meg fogom még nézni, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem változik a véleményem. Még millió gondolat van bennem, millió sort tudnék róla írni, de felesleges. Ezt a filmet látni kell. És plusz öröm, hogy nem szinkronizálták, csak egy gyatra minőségű feliratot kúrtak alá. Nem a sorba akarok beállni, de ezt éreztem mialatt néztem, és miután kijöttem a moziból. Mindezt úgy, hogy tényleg úgy álltam hozzá, hogy ez egy gyenge B-kategóriás múvi lesz. És Batman-rajongó sem vagyok.

{{5csillag|(Zseniális alkotás.)}}