Nem vénnek való vidék

Nem vénnek való vidék

Azt hiszem, bajban vagyok. Nehéz egy olyan filmről írni, ami nagyjából egyéves már, és szinte csak pozitív kritikával illették, rosszat nagyon kevesen mondtak róla. Ha egy ilyen filmet ül le megnézni az ember, akkor vannak bizonyos elvárásai, és tudat alatt elkönyveli, hogy ez jó lesz.

A Nem vénnek való vidék viszont egy olyan mű, amit nem lehet jónak vagy rossznak nevezni, mert igazából az általános értékelési rendszerből hogy úgy mondjam teljes mértékben kilóg. Ez ugyanis más, és az efféle másság nem biztos hogy mindenkinek bejön.

Bevallom derekasan, első megnézésre nem igazán tudtam hová tenni. Aztán éjszaka-hajnalban végignéztem másodszor is, és arra jutottam, hogy ez egy hihetetlen darab. Tényleg. Pörgős akcióra számítottam (semmit nem olvasok filmekről mielőtt megnézném őket, általában csak a jó-rossz szintű véleményeket tudom), ehelyett egy eleinte vontatottnak tűnő, közben pedig hátborzongatóan izgalmas, elgondolkodtató művet kaptam az arcomba. Persze csak finoman, mondhatni olyan nem vénnek való vidékiesen.

– Ha nem jövök haza, mondd meg anyámnak hogy szeretem!
– De hát anyád meghalt!
– Igaz. Akkor majd megmondom neki én.

Kicsit tényleg hasonló a helyzet, mint a »Vérző olaj« esetében. Ugyanis maga a film elég fárasztó, ráadásul nagyon-nagyon sok részletet hagy rád, a nézőre, ahelyett hogy mindent elmondana és megmutatna, inkább csak apró részleteket, gondolatokat mutat, ezekből neked kell meghatározni az összképet, amire meg idő van bőven, minden értelemben. És az ilyesmi ritka, nagyon ritka. Ami ezen kívül nagyon bejött, hogy bár a két óra alatt összesen tízpercnyi (pár)beszéd lehet, de ezek többségéből árad a tömény szarkazmus.

A pontot az i-re pedig egyértelműen Javier Bardem zseniális alakítása tette fel, akiről az igazat megvallva semmit nem hallottam még. Végig olyan fapofával és jeges higgadtsággal játssza a szerepét, hogy még az én hátamon is felállt a szőr.

Szóval igen, a Nem vénnek való vidék egyáltalán nem mindennapi film. Megérdemelte az aranyszobrocskát, és mikor másodszorra néztem, még a felénél sem jártam, mikor tudtam hogy ötpontos lesz.

Eredeti cím: No Country for Old Men
Műfaj: dráma
Időtartam: 122 perc
Megjelenés éve: 2007
Főszereplők: Javier Bardem, Tommy Lee Jones, Josh Brolin

{{5csillag|}}

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.