Az új jószág a házban:
Februárban volt három éve, hogy »megvettem életem első Tisza cipőjét«, és annyira tetszett, hogy rögtön kettőt is beújítottam. Hozzáteszem akkor mázlim volt, mert utolsó darabok lévén a kettőt hoztam el olcsóbban, mint most ezt az egy párt.
Hovatovább, a Tisza az egyik legjobb választás, ha cipőről van szó, a másik kettő mai napig megvan, valójában semmi bajuk, bár az anyagukon látni, hogy nem tegnapi szerzemény.
Ami vicces, hogy nagyobbak lettek a cipők. Az én lábam 45-46 között mozog, Tiszából a 45-ös picit szűk volt eleinte, de ahogyan tágult, pont tökéletes lett. Most mikor felpróbáltam egy 45-öst, olyan érzés volt mintha két számmal nagyobb lenne, végül egy 44-esre esett a választás.
Amúgy, ahogyan böngészgettem a blogot, belefutottam »ebbe a listába«, és örömmel konstatáltam, hogy mindent sikerült megszereznem így vagy úgy, amit szerettem volna. És még olyan listákról is, amelyek a blogon nem szerepeltek. :]
Egy ismerősöm mondta múltkor, hogy jó irányba halad az életem
. Remélem nem szólta el magát, le is kopogtam gyorsan, hogy igen, ez így van, és nagyon örülök neki, igyekszem minden jó dolgot megtartani és még jobbá tenni, a rosszakat meg kerülni. És hasonló klisékkel folytatnám most a munkát, ezt a bejegyzést pedig befejezném, mielőtt még egy adag nyáltenger lesz belőle.
SeRapH
2011. április 11. — 22:34:43
Néztem ezt én is, de nem fehéret vettem, meg nálam a tépőzár nem játszik.
wing
2011. április 11. — 23:28:07
Érdekes, hogy ezt a méret dolgot én is így tapasztaltam. Tiszából 1 számmal kisebb kell, mint más cipőkből :O
dadikovi
2011. április 12. — 09:28:45
Grat! 🙂 Nekem egy compactom van, és ott is ugyanez a téma :)))
Mefi
2011. április 12. — 10:11:02
[re=6063961]SeRapH[/re]: mondom, én teljesen ellenkeztem, de nagyon kellemesen csalódtam. Ha nem megy tönkre, akkor méginkább.
[re=6063962]wing[/re]: három éve még nem így volt, érdekes azért. 😀
[re=6063963]dadikovi[/re]: compakt is jóság, köszi! 🙂
RustyRush
2011. április 13. — 20:37:39
Júj, nagyon tetszik a cipőd!!! Ez sokkal jobb, mint az előzőek, ráadásul szerintem tisztítani is könnyebb lesz 😉
Tamás
2011. május 12. — 10:19:47
Ugyanilyenem van, viszont fűzős verzióban. legalább három éves és valóban semmi baja. Legalább 6-7 éve csak Tiszát veszek, mert egyszerűen nem tudnék hol elindulni más márkák irányába. Egyrészt mert nem tudom, hol érdemes keresni, megvenni, másrészt tetszik és összehasonlítva a barátaim “nekedmennyiideigbírta” sztorijaival még tartósnak is mondanám. Mondjuk ehhez az is hozzátartozik, hogy mielőtt kilépek a bolygófejszínre négy pár közül választom ki az alkalomhoz leginkább illőt. Hétköznapokhoz barna tépőzáras, esküvőkre egyszínű fekete. 🙂