VOLT, Sziget és Strand fesztivál

Idén nem panaszkodhatok fesztiválozás tekintetében: még tavaly kitaláltam, hogy ezt a nyarat főként a nagyszínpadok előtt tervezem eltölteni, hol alkohollal, hol pedig fényképezőgéppel a kezemben. A terv eredetileg az Orfű-VOLT-Sziget-Strand-SZIN négyes volt, ami igazából ötös, de ismerve magamat és a barátaimat, inkább többet terveztem, hogy legyen minek lemorzsolódnia. Végül Sopronban és a Szigeten végig, a Strand fesztiválon pedig egy napot sikerült ugrálnunk. Képes-szöveges élménybeszámolónkat olvassák.

VOLT fesztivál, Sopron

2013-ban »egy napra« sikerült csak lejutni, de azonnal magával ragadott a fesztivál hangulata. a VOLT tulajdonképpen a Sziget, külföldiek és hollandok nélkül. Kevés ember, kisebb terület, sokféle fellépő, messze a várostól, olcsóbb bejutni, olcsóbb a sör és szinte mindenki kedves, közvetlen, barátságos.

A felépők közül az MGMT koncertje tetszett a legjobban, annak ellenére, hogy ronggyá áztunk az esőben, tökéletes hangulatot csináltak, főként a népszerűbb, Oracular Spectacular albumukról játszottak, a kivetítőn lévő pszichedelikus animációtól pedig tudatmódosító szerek nékül is olyan volt, mintha azzal buliztunk volna. (Azért hozzáteszem, a kolléganőm által hozott házi pálinka is hozzájárult a jó hangulathoz.)

Kellemes csalódás volt Steve Aoki. Csak be akartunk nézni, végül végigdudorogtuk az egész előadást, amit persze sokan bántottak, hogy Aoki megnyomta a lemezjátszón a play gombot, és más dolgot nem nagyon csinált, a csajok tortával hajigálásán kívül, ettől függetlenül még így is sokkal jobb hangulatot teremtett a zeneileg amúgy sokkal értékelhetőbb »Arctic Monkeys-nál«, és még egy Index-címlapos fotót is sikerült lőnöm a tömegből Instagramra, szóval már megérte.

A Hurts szokás szerint zseniális volt; több kritikákban eléggé leszólták, hogy dobozból előadott bulit toltak, ettől függetlenül 100%-ban átjött az a hangulat, ami nekem a számaikról beugrik, és még a klisés rózsahajigálás és mikrofoneltörés is tökéletesen volt időzítve.

Sziget fesztivál, Budapest

Tudni kell rólam, hogy régen valami miatt nagyon nem akartam Szigetre menni, főként azért, mert tökmag koromban több rémtörténet jött a fesztiválról, mint pozitív élménybeszámoló. Először azt hiszem 2009-ben mentünk ki, de lehet 2010-ben, amikor ajándékba kaptunk két hetijegyet. Az élmény a VOLT-tal megegyező volt: elsőre nagyon bejött a hangulat, az emberek, a fellépők és úgy általában az egy hét varázsa.

A tavaly elkezdett köztársaság koncepciót idén jobban átgondolták, és az egész fesztivált e köré rendezték be: volt útlevél, amibe gyűjthettél pecsétet (elég sokan játszottak egyébként), illetve a sziget elrendezéséről és hangulatáról is valahogy az jutott eszembe, mintha egy külön kis világban lennénk.

– Mi az: nagy, piros és megtelt?
– A38 sátor!

A sátor miatt sokan, köztük mi is elég morcosak voltunk, külön zavaró, hogy főként a zajvédő rendelkezések miatt nem lehet például egy másik nagyobb méretű színpad; úgy látszik minden évben meg kell hallgatni az egy hétig tartó fesztivál miatt panaszkodókat, akiket persze részben meg tudok érteni, de valahogy mégis eltúlzottnak érzem a folyamatos hisztit.

Az idei fellépők közül a Bastille és az Imagine Dragons fellépéseit emelném elsősorban ki, a két zenekar munkásságát viszonylag régóta figyelem, így nagyon örültem, hogy jönnek és mindkét fellépés egyformán tetszett.

A The Kooks zenekart nem igazán ismertem, Zsófi rángatott el, de kellemesen csalódtam, azóta is hallgattam őket párszor.

A Madness és a Placebo a szokásos bulit hozták, nem volt benne meglepetés, de mindkettőt jó volt élőben látni és hallani.

Kevésbé teszett a Prodigy; persze őket is mindenki bántja, hogy jaj, minden évben itt vannak, de ezzel alapvetően nem lenne gond, még a beekizett, félig bevallottan playbackről dolgozó előadókkal sem, a trágya hangosítással és lelketlenül ledarált koncerttel már annál inkább, sokkal jobbak voltak legutoljára.

A kellemes csalódás kategóriát idén Macklemore-ék kapták: azt hittem az egész buli lemezről megy majd, ehhez képest tele volt a színpad zenészekkel és táncosokkal, 23.00 után is ment kicsit a buli, a legnépszerűbb számot kétszer is letolták, a kivetítőn pörögtek a videoklipek, Macklemore pedig úgy általában jókat mondott és nem hagyta ellaposodni a bulit.

Szintén kellemes csalódás volt az Outkast is, valahogy gyengébb bulira számítottam, ehhez képest pörgött a közönség, és még pár embert fel is vittek a nagyszínpadra, ami azért elég jófej gesztus.

Calvin Harris valószínűleg nem létezik; csupán egy színpad- és látványtechnikával foglalkozó cég valószínűleg lézerekkel kivetített produktuma; legalábbis ez volt az első gondolatom három szám után. A buli kicsit diszkósra sikerült, két saját szám között becsúszott egy-egy a Spotify TOP 10-ről, mindenki kezében legalább négy világító rúd volt, amiből a Telekom jóvoltából 10 000 darabot szórtak szét a nagyszínpad előtt, villogtak a lézerek, fújták a füstöt, pörkölték a lángokat, két számonként durrogtak a tűzijátékok és még biztos más dolog is volt, de eddigre már kiégett a retinám. (Amúgy jó buli volt.)

Strand Nagyon Zene Fesztivál, Zamárdi

Egész hétre akartam menni, de végül társaság és szabadság híján csak John Newmant néztük meg. Természetesen végig szakadt az eső (ez idén kb. a nyolcadik programom és a negyedik megfázásom az eső miatt, de legalább finomak a gyümölcsök), ennél már csak az bántott jobban, hogy ma hét ágra sütött a nap, tegnap meg csuromvizesen zötykölődtünk hazafelé a vonaton. Utoljára a Szigeten sikerült ennyire megázni, akkor a telefonom bánta.

A Strand máskülönben a sár ellenére remek fesztiválnak bizonyult: előtted a balcsi, mögötted a színpad, kevés ember, ha jó az idő, sok a strandoló, akin lehet szemeket legeltetni, összehaverkodtunk a pultosokkal és megnéztük, hogy tényleg térdig ér-e a sár; tényleg térdig ért.

John Newman mostanában az általam egyik legtehetségesebbnek tartott előadó: maga találja ki a videoklipeket, ő írja a szövegeket, ő komponálja a zenéket, ő vagdossa magának a ruháit és még valszeg a haját is maga zselézi. Ez önmagában nem olyan nagy aduász, a belőle és a zenéjéből áradó energia már annál inkább. Tökéletes koncert volt: velünk ázott az esőben és lazán elszívott egy szál cigarettát miközben beszólt a sátorban gubbasztóknak, hogy a nagyszínpad előtt ázó-bulizó emberek mennyire menő arcok már hozzájuk képest.

Ezek vannak, közben már beköszöntött az ősz, más fesztiválra idén már nem tervezünk menni, a nyári szezont viszont abszolút pozitívan zártuk.