mefiblog - főoldal

Ismét próbálok egészségesen étkezni, ami nagyjából össze is jön (jelenleg a fő elvárás az, hogy ne egyek édességet, és ez 98%-ban teljesül). A chips viszont az egyik gyengém, és gondoltam a Lay's illetve a Chio után jó lenne valami talán egészségesebbnek nevezhetőt kipróbálni.

A Kettle-féle chipset elvileg kézzel sütik, semmilyen mesterséges összetevőt vagy tartósítószert nem tartalmaz, a friss burgonyából és fűszerekből készítik. Az ára elsőre sokkoló, mert 600 forint egy zacskó, azonban kicsit kevesebb mint kétszer annyi anyag van benne, mint mondjuk egy Lay's-ben, így zacskónként nagyjából 50 forinttal drágább annál. Persze az alapanyagokra vonatkozó dolgok akár reklámszöveg részei is lehetnek, viszont hatalmas, látszólag is krumpliból készült szeletek vannak a zacsiban. Az íze elsőre szokatlan, pontosan azért, mert tényleg fűszernövények darabkái vannak minden szeleten, viszont a harmadik-negyedik falat után nehéz letenni.

A weblapjuk is nagyon szép, érdemes meglesni.

Az egész cukros mizériának sok-sok-sok rossz oldala van, ezeket felesleges igazából kiemelni, mert mindig más ilyen dolog tűnik a legrosszabb rossznak, és egyébként sem a rossz dolgokra kell gondolni. Az viszont minden bizonnyal egy kellemetlen dolog, hogy az ember még havonta sem ülhet be egy cukrászdába elfogyasztani valami kis süteményt, illetve hát megteheti, de akkor minden falattal valami súlyos, hosszabb időtávú katasztrófára gondol.

Az Álomsüti olyan süteményeket gyárt, amelyeknek rendkívül alacsony a szénhidráttartalmuk (átlagosan 8-9 grammnyi jut egy szeletre, a csokitorták ütősebbek, azokban olyan 14-15 gramm is akad) és nem tartalmaznak hozzáadott cukrot. Egy-két sütijükből a legszigorúbb diabetikus diétával is meg lehet enni akár két szeletet reggelire mondjuk, vagy egyet uzsonnára.

Sok helyen forgalmazzák a termékeiket (üzletekben és cukrászdákban), érdemes keresni. Háromféle sütit kóstoltam eddig, nagyon finomak, nem emelik a cukrot, nem okoznak hasfájást vagy lelkiismeret furdalást és egyáltalán nem érezni rajtuk, hogy valamiből hiányt szenvednek.

Az van, hogy magam sem tudom miért, de rákattantam a salátákra. Régebben nem igazán szerettem, persze egy-kettőt megettem, főként a kevésbé undormány zöldségeseket (brokkolik, szevasztok), de mostanában, főként az elmúlt másfél hónapban egyszerűen éhezem a salátára (tonhalsaláta, cézársaláta, görög saláta, kukoricasaláta ilyen meg olyan saláta) és amikor lehet, ezt eszem.

A vicc, hogy finoman elkészítve néha még jobban is esik, mint bármi más köret például egy hús mellé, arról nem is beszélve, hogy azért csak egészséges is (no nem mintha ezzel különösebben foglalkoznék) és egyáltalán nem igaz, hogy laktató, sőt, szinte korlátlan mennyiséget képes az ember megenni, mindig jól esik.

Egyéb információként megjegyezném, hogy itt a nyár, ma ugyanis este hatkor olyan meleg volt, hogy majdnem levetkőztem a Nyugati Pályaudvar előtt, de aztán persze mégsem.

Újabb amerikai dolog, amire lehet mondani, hogy ejj, elkurvulunk, mert hát igen, volt például Tiszakavics, ami azóta megszűnt ügye, viszont rengeteg tévésorozatban meg filmben említik ezt az édességet, és mindig meg akartam kóstolni. Pont múltkor futottam bele humannél egy vicces videóba, ami után pláne.

Ma egészen véletlenül a Match-ban találtam, 180 forint egy csomag, és meglepően finom, bár van egy típusú aminek pontosan olyan íze van mint a vécékacsa illata, bár a két dolog között nem állítanék fel összefüggéseket.

Legközelebb a savanyú változatot próbálom ki, aki pedig szintén kíváncsi volt erre, az rohamozza meg az üzleteket.

Hm, nem tudom volt-e ennél hosszabb című bejegyzés a blogon valaha is.

A mostani gasztroorgazmusról az alábbi gondoskodott. Volt még burgonyakrém leves is (ez dióhéjban annyi, hogy gyakorlatilag krumplifőzeléket kell csinálni, csak tejszínnel, és a végén krémesre turmixolni, majd ropogósra sült bacon-szalonnával meg annak a zsírjával enni). Illetve ez:

A recept roppant egyszerű. A krumplit és a hagymát megsütni. A lyoni hagyma rendkívül egyszerű, felvágjuk kis csíkokba a hagymát, finoman belisztezzük és olyan hőmérsékletű olajban vagy zsírban sütjük aranybarnára, mint a krumplit. Én kicsit tovább szoktam sütni. Eztán a tarját befűszerezni: kis mustár, rozmaring, kakukkfű, kurkuma a két-két oldalára. Zsírban (ez fontos szerintem, olajban nem az igazi) lassú tűzön puhára sütni, néha megforgatva persze.

A trükkösebb dolog az a sajtmártás, bár ez sem túl bonyolult, azonban garantáltan megnyalja mind a tíz ujját az, aki eszik belőle. Olyan öt-hat adagnyi húshoz (jó bőven, nem szűkölködve) kelleni fog egy kis vaj, két tömlős sajtkrém, én most a mezei SPAR-os zöldfűszerest választottam (ne legyenek előítéleteink), egy kis dobozos tejföl, valamint márvány, trappista és füstölt sajt lereszelve. A vajban elkezdjük megolvasztani nagyon lassú tűzön a sajtkrémeket. Ha már lágy és híg, kis adagokban beleszórjuk a nagyjából húsz dekányi össztömegű sajtokat. Kavargatjuk, és ahogyan olvad el a sajt, finoman öntjük hozzá a tejfölt. Aztán megint sajt, megint tejföl. Az állaga árulkodó, ha kicsit sűrű még melegen is, nyugodtan öntsünk bele még tejfölt, tejszínt vagy akár tejet is, ha túl híg, tegyünk még hozzá sajtot. Az ízéből a tejjel való fölöntéssel sokat nem veszít majd, mert így is elég intenzív.

Készen akkor van, ha lágy, omlós és tunkolható, nem túl ragadós és mondjuk a jól összekevert tejfölnél picit sűrűbb, de a tömlős sajtkrémnél jóval lágyabb. Ha kihűl, megdermed és kicsit mackósajt állagú lesz, ilyenkor egyébként szendvicshez is isteni, de kis melegítés után ismét lágy és tunkolható. A húsra ráborítani, a krumplihoz tunkolni meg úgy általában is isteni fogás.

Ja igen. Én alapjáraton ilyen krumplifiú vagyok, más már rosszul lenne attól a mennyiségtől amit képes vagyok belőle megenni (ez látszik is, szinte mindenhez krumplit eszem köretként). Ehetnék mondjuk párolt zöldséget vagy rizi-bizit, de a krumpli nálam az etalon ha köretről van szó.

Jó étvágyat hozzá. :)

Egy igazán laza, meleg nyári délelőttökön és hideg téli estéken is kellemes, gyorsan elkészíthető fogást szeretnék megosztani veletek. Nővéremtől tanultam, bár nagy tanulás nem kell hozzá. Szüleim saját termelésű paradicsomukból hoztak egy jó nagy adagot, az abból megmaradt szemeket használtuk fel. Két adaghoz kell:

• 15-20 darab aprószemű paradicsom (a hosszúkás a legjobb);
• 2 adag trikolór száraz durumtészta (zöld, fehér, piros);
• 1,5 dl extra szűz olívaolaj;
• 1 dl fehérbor;
• vaj;
• oregánó;
• bazsalikom;
• fehérbors;
• parmezánsajt.

Vizet felteszünk forralni egy evőkanál olajjal. (Sózni én csak akkor szoktam, ha már forr, nem tudom van-e tudományos alapja, de azt vettem észre hogy sóval nehezebben forr fel.)

Eközben a paradicsomokat kettévágjuk, és egy serpenyőben elkezdjük melegíteni a nagyjából egy evőkanálnyi vajat és az olajat. Ha már kellően meleg, jöhetnek a paradicsomok. Hadd menjenek szét, hadd jöjjön ki a levük, ez a lényeg. Nem baj ha jó lédús, a tészta úgyis felszív egy keveset, meg aztán nem utolsó dolog, ha lesz kis szaftja. Mikor már kellően szétmentek a paradicsomok, jöhetnek a fűszerek és a bor. Kicsit hagyjuk még rotyogni, aztán elzárjuk. Ha elkészült a tészta, összeöntjük, újra a tűzre helyezve kicsit rotyogtatjuk és jól összekutyuljuk, aztán a végén parmezánt reszelünk a tetejére.

Egészséges, laktató és igazán finom toszkán ételről van szó; én nem igazán rajongok a húst nem tartalmazó fogásokért, ez azonban a kedvenceim közé tartozik.

Néhány sorral lentebb a »londoni tömegközlekedésről« írtam, és ahogyan ígértem, most pár szó az ételekről.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Még múltkor Ingridnél láttam azt a trükköt, hogy egy evőkanál liszt 2 dkg. Ez annyira megtetszett, hogy alapos kutatómunka után az alábbi táblázatot tudtam felállítani:

Sütéskor hasznos lehet, ha nincsen mérleg, illetve akkor is, ha nem akarjuk a mérleget is elmosogatni.

Folytatva a könnyed vasárnapi bejegyzéseket, pár szót az Apentáról.

A mit-igyunk-otthon téma szerintem mindenkinek ismerős: alkoholon élni nem lehet, a víz egy idő után snassz, a kólától és egyéb dolgoktól az ember csak szomjasabb, a szörpökre is rá lehet unni, igazán jó üdítők pedig nem igazán vannak (ugyan Dr. Peppert már lehet kapni).

Az Apenta elvileg természetes ásványvíz-alapú üdítő. Enyhe és kellemes íze van, és rendkívül jó szomjoltó. Végigkóstoltam az összes elérhető ízt, a sorrend csökkenően nálam: áfonyás-almás, meggyes, bodzás, szőlős, limonádés, málnás, grapefruitos, narancsos. Bár igazából nincs sorrend, de az ultimét favorit az áfonyás-almás; amúgy is áfonyabuzi vagyok, de ilyet még sehol nem ittam, isteni egyszerűen.

Ami miatt sokaknak még tetszhet, az az elérhető ár: a másfél literes kiszerelés általában 200-210 forint.

Ennyit szerettem volna.

Még nyáron Olaszországban ettem egy szendvicskülönlegességet, amit azóta sehol sem láttam. A dolog úgy nézett ki, hogy a kenyér beléhez hasonló tészta, szabályos kör alakú, mint egy tészta, és emeletes mint egy torta. Öt tésztaréteg volt, közötte valami nagyon enyhe ízű kellemes vajkrémmel és minden emeletben más töltelékkel. Olyan nyolc szelet, kb. tizenöt centiméter magas torta volt benne, sonkás, tonhalkrémes, valamilyen gombás de azt nem kóstoltam és még hasonlók. Mint a készítőtől megtudtam, a dolog különlegessége az volt még, hogy a torta szeleteit félig megsütik, majd még nyers állapotban kenik közéjük a krémeket és teszik bele a húsokat, majd kicsit visszarakják sülni, végül belerakják a zöldségeket is. Egyszerűen mennyei volt az a szendvicsalkotás, egyszer lehet megpróbálok valami hasonlót csinálni.

Szeretem a magyar pékárukat, ne értsetek félre, de bemegy az ember még a legkiválóbb magyar pékségbe is, mit lát:

• túrós táska: a mazsolás táska nyomonként túróval jobb kifejezés lenne rá;
• lekváros táska: ez a másik kedvencem, száraz mint a kétnapos kutyafos és ráadásul ezt a géplekvárt teszik bele, aminek mindenre hasonlít az íze, csak a gyümölcsére nem;
• kakaós csiga: ha nem reggel veszed frissen, mikor kikapják a sütőből, kemény mint a beton;
• pogácsa: kemény, ízetlen és sokszor azonosíthatatlan darabkák vannak benne;

Most tényleg nem általános helyzetet írok fel, mert azért vannak nagyon jó pékségek is, viszont a felhozatallal van a bajom. Azzal a jelenséggel, ami sok más helyen is felüti a fejét: van öt darab termék, és azokat erőltetik. A magyar konyha nem csak a pörköltből áll így a magyar pékáru fogyasztók adott esetben nem csak ízes levelet meg kakaós csigát keresnének.

Ausztriában vagy Olaszországban például csurgattam a nyálamat a hagyományos mellett ezernyi különféle krémes finomságokra, a hatalmas fánkokra, amiknek furcsamód nem volt szikkadt, olajos ízük valamint a csokoládés dolgokra, amik meg nem tömény kakaómassza ízűek.

Kíváncsi lennék, van-e itthon valami igazi osztrák vagy olasz pékség, vagy mondjuk ha nincs, akkor lenne-e rá igény.

Apropó, mazsola. Az másra is igaz, hogy míg gyerekkorában rajongott a mazsoláért, mára hányni tudna tőle?

Utoljára a »százéves tojás« volt a megkóstolással kapcsolatos kérdés, attól sokan – jogosan – ódzkodnak, ellenben a pomelo egy egész jó cucc; legalábbis elvileg, amit én kóstoltam, annyira mégsem volt az.

Amint azt a képen is látni, egy grapefruit-szerű gyümölcsről van szó, annyi különbséggel, hogy a képen látható darab akkora, hogy a kezem nem tudja átölelni az egészet (pedig nincs kis kézfejem annyira), és ez még kisebb darabnak is számít. Malájföldön honos távol-keleti különlegesség, a piacon hat darab százforintosért cserébe kapható egy ilyen majdnem kétkilós darab. (Egyébként ennél a zöldségesnél a Lehel Piacon, ami Lehel Csarnok, mindig látok valami újdonságot, múltkor például egy hurma nevezetű gyümölcsöt, ami a tökre és a szilvára hasonlít, de undorító volt konkrétan.)

Az íze leginkább a grapefruit és a mandarin közé tehető, hol édeskés, hol savanykás. Igazán kellemes, őszintén szólva csak egy problémám volt vele: betonkemény és roppant száraz, gyakorlatilag morzsolni lehetett a rostokat, pedig ugye ezek a gyümölcsök akkor igazán jók, ha lédúsak. Ez viszont valószínűleg ennek az egynek volt a hibája.

Itt egy videó arról, hogy kell felbontani:

Nemlátom, kattintok, meglátom!

Amerikaias hétvégét tartottunk étkezési tekintetben, három egyszerű, nagyszerű és népszerű étek elkészítéséről szeretnék most írni. (Tegyük hozzá rögtön, hogy az amerikai konyha bőven nem merül ki a hamburgerben és a hagymakarikában, bár tény, hogy ezeket látni leginkább.)

Hamburger vagy sajtburger

És akkor a recept. Hat normál méretű hamburgerhez (mondjuk a mekis sajtburger és a Whopper között van a méretük), az alábbiak kellenek. A húshoz:

• ½ kg darált marhahús;
• 2 db tojás2 fej apróra vágott vöröshagyma;
• zsemlemorzsa;
• fűszerpaprika;
• kurkuma;
• koriander;
• kis vaj;
• só.

A szendvicshez:

• 12 szelet sajt (lehetőleg a sárga, zsíros, amerikai, de más is jó);
• 1 nagyobb vagy két kisebb karikára vágott paradicsom;
• 2 fej karikára vágott vöröshagyma;
• 6 darab puffancs (ilyet lehet kapni);
• 4 darab csemegeuborka;
• 6 levél jégsaláta;
• ketchup, mustár, majonéz.

A számok azért értelemszerűen változhatnak, ha valaki többet-kevesebbet akar belőle rakni. Maga az elkészítés pedig a következőképpen alakul.

Ha tudjuk, két-három nappal fogyasztás előtt befűszerezzük a húst. Egy tálba beleöntjük, hozzáadjuk a kissé felvert tojásokat, a hagymát, a fűszereket, egy nagyon kevés zsemlemorzsát és jól összedolgozzuk, lefóliázzuk majd be a hűtőbe. Ennyivel gyakorlatilag készen is van.

Amikor elkezdjük sütni, pogácsákat formálunk belőlük. A trükk a következő: kicsit vizes kézzel, jó nagy és lapos (kicsit legyen nagyobb mint maga a puffancs alsó része), de a lényeg hogy nagyon vékony pogácsákat készítünk. Ez azért fontos, mert sülés közben kicsit összemegy és megemelkedik, így viszont pont megfelelő mérete lesz. Kevés vajon sütjük meg, mikor éppen megolvad, rátesszük a húst, néhány másodpercig hagyjuk, hogy piruljon, aztán gyorsan megfordítjuk. Így egy kis kérge lesz, aminek köszönhetően nem engedi ki a finom levét. Fontos, hogy sose nyomkodjuk a lapáttal jó erősen, mert akkor mégis ki fogja engedni és száraz lesz. Amit nehéz kicsit megsaccolni, az az, hogy mikor készül el a hús, mikor van jól átsülve. Profik szerint csak egyszer szabad megfordítani, de aki először csinálja, az közepes lángon, gyakran forgatva süsse, ha szükséges a lapát élével az elején finoman lehet formázni, de vigyázva, nehogy szétessen. Olyan öt-tíz perc alatt sül meg a hús általában, mielőtt ez bekövetkezik, a tetejére rakjuk rá az egyik szelet sajtot, hadd buggyanjék gusztában.

Amikor elkészült a hús, a pogácsa alsó felére rárakjuk a sajtos húst, rá a szelet salátát, arra a paradicsomot, az uborkát és a hagymát, a ketchup-mustár-majonéz kombót, a másik szelet sajtot. Végül picit megpirítjuk a zsemle felső részét és azt. Én ezután még egy nagyon kis időre a mikróba is be szoktam rakni, ekkor ugyanis kellőképpen összeáll és a puffancs is megpuhul kissé. A pakolás közben arra érdemes vigyázni, hogy ne nagyon essen szét evés közben (bár a jó hamburger mindig szétesik, szerintem).

Sültkrumplival, hagymakarikával és kólával fogyasztjuk. :]

Hagymakarika

Rettenetesen finom és rettenetesen egyszerű dolog. Kell hozzá:

• 3 fej jó nagy vöröshagyma;
• 2 tojás;
• kis tej a tojásba;
• zsemlemorzsa;
• liszt.

Megpucoljuk, felvágjuk a hagymát és vaskos, nagyjából egy centiméter vastag karikákra vágjuk. A középső részét kiszedjük és a nagyobb karikákat készítjük el. Lehet úgy is csinálni, hogy ledaráljuk az egészet péppé, de úgy macerásabb kicsit a panírozás. Miután megvannak a karikák, belemártjuk először a lisztbe, aztán a felvert tejes tojásba és végül a zsemlemorzsába, majd forró olajban addig sütjük, míg aranybarna, ropogós nem lesz. Igazán finom, majonézbe tunkolva bármikor gyors és finom köret vagy csak nasi a tévézéshez.

Amerikai palacsinta

Az amcsik palacsintája nem különbözik sokban a mienkétől, mégis fogyasztás közben teljesen más állaga és íze van. Felfújt és finoman ropogós. Juharsziruppal, vajazva vagy bármi mással fogyasztható, például pudinggal vagy gyümölccsel. Én banánnal és vaníliás pudinggal csináltam.

• 2 db tojás;
• 12 dkg liszt;
• 5 dkg cukor;
• 1 csomag vaníliáscukor;
• 1 kanál sütőpor;
• 1 dl tej;
• 2 db banán;
• 2 db Danette vaníliás puding;
• kakaópor, lehetőleg cukrozott;
• vaj.

Egy tálban összekverjük a lisztet, a cukrokatt, a kakaót és a sütőport. Hozzáadjuk a két tojást valamint a tejet és jöl összekeverjük. Közepesen rugalmas, merőkanállal nagyjából könnyedén szedhető tészta kell hogy legyen. Vajban sütjük meg, ha az nincs, jó még olaj is, de lehetőleg valami szűzféle. Egy nagyon kevés vajat vagy olajat felmelegítünk, majd a palacsintasütő közepébe picike, maximum négy-öt centi átmérőjű tésztát öntünk. Amikor elkezd megemelkedni, finoman rárakjuk a felvágott banánokat, egy darabra három karikát nagyjából. Mikor a szélei már szexin ropogósnak tűnnek, finoman egy lapáttal (advenced palacsintasütők gyors plafonijesztgető mozdulattal) megfordítjuk, és a másik, banános oldalát is ugyanannyi ideig sütjük. A végén ráöntjük a pudingot és már lehet is fogyasztani. (Persze az elkészítés más is lehet, banán meg puding nélkül is és valamilyen szörppel nyakon öntve.)

Ezek vannak, jó étvágyat!

Ezt még múlt héten csináltam, szintén családi recept alapján, nővérem szokott ilyet csinálni. Olyan négy főre jutó adaghoz kellenek az alábbi hozzávalók:

• ½ kg csirkemellfilé;
• 10 darab csemegeuborka;
• 10 darab koktélparadicsom;
• 2 darab paradicsom;
• 2 darab lila hagyma;
• 1 darab fejes saláta;
• 2 szál újhagyma;
• 6 dl joghurt;
• fehérbor;
• olívaolaj;
• liszt;
• őrölt fehér bors;
• őrölt pirospaprika;
• rozmaring;
• oregánó;
• bazsalikom.

A szárnyas állagát annyiban módosítjuk, hogy az egy nagyobb mellet apró csíkokra alakítjuk kés segítségével. A koktélparadicsomokat kettévágjuk, az uborkákat pedig felkarikázzuk. Egy kevéske olajat és fehérbort beleborítunk egy tálba, beleöntjük a fehér borsot, a pirospaprikát, a rozmaringot és ízlés szerint megsózzuk. jól összekutyuljuk, és beledobjuk a csirkéket. Ezt akár egy nappal ezelőtt is megtehetjük, és akkor jól összeérnek benne az ízek.

Az egyik lila hagymát és egy újhagymát felaprítjuk, majd kevés olajon puhítjuk. Ha ez megvolt, felöntjük az olajat borral, kevés ideig hagyjuk rotyogni, majd beleszórjuk a csirkéket. Lassú tűzön csináljuk, hogy igazán omlósra puhuljon, és közben megszórjuk oregánóval valamint bazsalikommal. Mikor már elég puha a csirke, habarást csinálunk a joghurtból, méghozzá úgy, hogy két deciliter joghurtot (ez egy kis doboz) elkeverünk liszttel, és szép apránként merünk hozzá úgy egy-két merőkanálnyit a fehérboros léből, amiben a csirke rotyog. Majd mikor kellően sűrű lett, beleöntjük a csirkébe, ez kicsit sűrűsíti, és nagyon kellemes krémes állagú szaftot varázsol a fehérborból meg az olajból. Még hagyjuk őket kicsit barátkozni a tűzön, majd levesszük a lehető legkisebb fokozatra és beleszórjuk a paradicsomot meg az uborkát. Összekeverjük, még egy kicsit hagyjuk őket hogy befogadják az újonnan érkezőket, és gyakorlatilag ezzel készen is vagyunk. Utóbbi lépés azért szükséges, mert én például gyűlölöm mikor szétfő a paradicsom meg az uborka, ha picit megmarad az állaga, isteni finom lesz, és az uborka is jó ropogós marad.

A saláta ennél egyszerűbb; a maradék joghurtot ráöntjük a tetszőleges mennyiségű levélre, melyet egy fejes salátáról skalpoltunk, hozzátesszük a másik két hagymát és a paradicsomot karikázva, kis kaporral és gyakorlatilag bármilyen ízlés szerinti fűszerrel meghintjük. Ez elég kis adag, én nem szoktam túl sok salátát enni, úgyhogy ha valaki nagyon salátás, duplázhatja a számokat és akár még köretnek is eheti. Én utóbbinak főtt rizst és sült újkrumplit készítettem.

Rendkívül kellemes ízű, szaftos, puha húsú és leginkább frissességéről híres étek ez, nyári nagy melegben igazán jól tud esni és egyáltalán nem nagy ördöngösség elkészíteni. Ha valaki neki fogna, jó étvágyat a végtermékhez!

Valójában gyümölcsleves, én viszont csak meggyet raktam beléje most, de kedv szerint telepakolható persze. Anyukám receptje szerint csináltam, mert tudom hogy mindenkinek a saját hazaija a tuti, viszont tényleg nagyon kevés helyen ettem még olyan finom gyümölcslevest, mint otthon. Szóval ez egy ilyen értékes recept, számomra. Ezek legyenek otthon úgy nagyjából nyolc-tíz adaghoz:

• 2 dl főzőtejszín;
• 1 cs vaníliás pudingpor;
• 1 cs vanillincukor;
• 1 üveg meggybefőtt (magozott persze);
• tejföl;
• almalé;
• őrölt szegfűszeg;
• őrölt fahéj;
• kristálycukor;
• tejszínhab a tálaláshoz.

A meggybefőttet beleborítjuk egy lábosba, levével együtt, és hozzáöntünk pont annyi almalevet, mint amennyi lé volt a befőttben. Esetleg lehet picivel több is. Ez azért kell, mert csinálhatnánk vízzel is, így viszont igazán finom lesz, ráadásul ha kicsit túlöntjük, nem lesz ízetlen. Szóval mindenki jól jár. Megszórjuk ízlés szerint cukorral, fahéjjal és szegfűszeggel, beleöntjük a csomag vanillincukrot, és addig főzzük, hogy ne legyen széttrancsírozva benne a meggy, de azért kicsit meglazuljon az amúgy is puha húsa. A szegfűszeghez annyit hozzátennék, hogy az őrölt a jobb, de ha véletlenül nincsen, az sem baj, csak érdemes egy hálón keresztül belelógatni, vagy azt csinálni, hogy lemerni egy kis kanállal a léből, és egy külön lábosban agyonfőzni a szegfűszeg-darabokat, majd szűrőn keresztül visszaönteni a lét (ez többször is megismételhető akár). Vagy például úgy, ahogy én csináltam, hogy egy teatojásba beledobáltam a szegfűszeget, és úgy lógattam bele a lébe. Nem nagy macera, viszont nem kell kerülgetni a szegfűszeg-darabkákat, ami áldás. (Pláne hogy egy-két meggyben mindig marad mag.)

Amikor ezzel elkészültünk, a mosogatót vagy a fürdőkádat felengedjük jó hideg vízzel, és belerakjuk a lábost, hogy lehűljön a lé. Nem kell neki jéghidegnek lenni, de legyen csapvíz hőmérsékletű.

Ezután a lehetőleg hidegen elkészíthető pudingport (én a Belváros Doktora-félét hoztam, és a felét használtam fel) elkeverjük szintén ízlés szerinti cukorral, majd ráöntjük a főzőtejszínt, teszünk még bele egy kevés tejfölt (úgy két-három kanálnyit), és csomómentesre keverjük. Ezután nagyon kis lángon nagyon lassan kavargatjuk, és mikor kezdene besűrűsödni, finoman lemerünk egy merőkanálnyit a már időközben lehűlt levesből, lehetőleg meggy nélkül. Ezt addig ismételgetjük, míg már csomómentes és kellően krémes, ám nem sűrű. Ha elérte a tejszín-állagot, finoman visszaöntjük a hideg levesbe. Ha kicsit csomós lett, a szűrő megint segítség lehet. Jól elkeverjük őket, majd vagy hideg fürdőt csinálunk neki ismét, vagy megvárjuk míg annyira lehűl, hogy már betehessük a hűtőbe, hogy elérje a fogyasztási hőmérsékletet. Hidegen, tejszínhabbal a tetején tálaljuk.

Vannak akik forrón szeretik, én viszont úgy tartom hogy aki a gyümölcslevest nyáron melegen eszi, az egyéb aljasságokra is képes. Jó étvágyat hozzá!

A főtt virsli a munkából és iskolából hazatérő farkaséhes emberek kedvenc eledele, hiszen néhány perc alatt elkészíthető, irgalmatlanul finom (márkafüggő!) és kifejezetten laktató.

Én úgy szeretem, hogy kettévágom középen, belecsempészek egy szelet sajtot és esetleg fűszeres vajkrémet, hagyom hogy beleolvadjék, majd vajas kenyérrel, ketchuppal és majonézzel fogyasztom.

Az ebből adódó obligát kérdésem pusztán statisztikai jellegűen az volna, hogy Te, kedves olvasó hogy fogyasztod a főtt virslit?

Szóval, hétvégén megint egyedül voltam, így megint gasztroproletárkodtam egy keveset. A mostani menü az IKEA-ból jól ismert »svéd húsgolyókból«, hasábburgonyából és majdnem barnaszínű szószból állt. Hogy mért nem lett barna, arra egyszerű a válasz: nem volt itthon szójaszósz.

A neten kismillió recept van, én nagyjából mindegyikből merítettem ötletet, így most nem hivatkoznék egyikre sem (azt hiszem hat receptből csináltam egyet). Kell hozzá:

• 60 dkg vegyes darálthús: fele marha, fele sertés;
• 2 dl főzőtejszín:még mindig egy vagyon;
• 3 dl tej: az a fehér lé;
• 2 db leveskocka: helyettes húsleves is jó, ha van;
• 1 db kis tejföl: nem tudom hogy ez mennyi deciben, durván kettő lehet;
• 1 szem főtt krumpli: vagy több, ha valaki ezt fogyasztja köretnek;
• 1 db tojás;
• 1 szem vöröshagyma;
• őrölt fehérbors
• zsemlemorzsa;
• szójaszósz;
• kis fehérbor;
• liszt;
• vaj;
• só.

A hús elkészítése

A zsemlemorzsát (egy kétdecis pohárnyit) beleöntjük a tejbe, és várunk néhány percet míg megdagad. Eközben a hagymát egészen apróra vágjuk, majd»francia hagymakrémleveshez« hasonló módon üvegesre dinszteljük, lehetőleg vajon. A kétféle húst összeöntjük, ráütjük a tojást, megszórjuk fehérborssal és sóval, öntünk bele kis szójaszószt, belemorzsolunk fél leveskockát, összetörjük-nyomjuk-aprítjuk a krumplit, majd ezt is hozzáadjuk a húshoz. Hozzáöntünk egy deci tejszínt és a már megdagadt zsemlemorzsa-koktélt, majd az egészet finoman összedolgozzuk. Kis golyókat formálunk belőle, majd enyhén megforgatjuk egy kis lisztben. (Lehet zsemlemorzsában is, de akkor fasírt-szerű lesz.) Fél órát legalább barátkozzanak egymással a hűtőben, eztán a hús sütésre kész.

A szósz elkészítése

Eközben vajon pirítunk lisztet, hozzáadunk egy vagy másfél (ízlés szerint) leveskockát, kevéske fehérborsot és ráöntünk szintén egy kevés fehérbort majd a maradék egy deci tejszínt. Folyamatos kevergetés mellett főzzük egy ideig, utána felöntjük kevéske tejjel és egy kis doboz tejföllel. Végül hozzáadjuk a szójaszószt, ez adja meg neki a barnás színét, de lehet kísérletezni ketchuppal vagy paradicsompürével is (inkább szójaszósz). Én még néhány újhagymának a zöldjét is beleaprítottam. Ha nem elég sűrű, akkor tejfölt tegyünk még hozzá.

A húst megsütjük annyi olajban, hogy félig lepje el a golyókat, időnként persze megforgatjuk. Lehet rá esetleg szórni. Köretnek burgonyapürét, sültburgonyát vagy pirított-főtt újkrumplit készítünk, aki pedig kedveli, önthet hozzá áfonyalekvárt (én azzal annyira nem szeretem).

Nem nagy macera, viszont finom és laktató. A képen nem igazán hasonlít a tradicionális svéd cuccra, ez leginkább a szósz kevésbé barna színe miatt van, de szójával tökéletes. Az egész kb. két órát vett igénybe. (A fotó elkészítése is majdnem ennyit mondjuk, de ez más kérdés.)

Az egyik legfinomabb leves, életemben nem csináltam még, nagyon szeretem, de furcsa módon mégis ritkán eszem. Talán amiatt, mert azt hittem, hogy valami hatalmas macera az egész, pedig egyáltalán nem. Hat-hét ilyen adaghoz (2,5 deciliteres bögre) kell:

• 4 dl főzőtejszín;
• 3 nagyobb fej vöröshagyma;
• 1 szál póréhagyma;
• 1 gerezd fokhagyma;
• 1 darab leveskocka;
• só, bors, olaj;
• esetleg fűszerkeverék.

A vörös- és a póréhagymát meghámozva, felszeletelve lassan pároljuk annyi olajon, hogy éppen ellepje. Mikor már elég puha, hozzáadjuk a leveskockát és a fokhagymát is, szétnyomva. Még egy kicsit hagyjuk őket ismerkedni, és megszórjuk ízlés szerint sóval, borssal, valamint én tettem bele még egy darab Knorr hagyma-ízbombát is, végül pedig felöntjük nagyjából egy liter vízzel, de látni lehet, hogy mennyi kell rá, hiszen még jön bele majd a négy deci tejszín is. Eztán addig kell főzni, míg a hagyma már egészen puha, mállós nem lesz. Amikor ez megtörténik, beleborítjuk a tejszínt (apró, hatszáz forint négy deci tejszín, ezen mindig leszakad az állam), és még tíz percig hagyjuk főni. Aki nagyon krémesen szereti, a végén az egészet leturmixolhatja. Nekem az albérletben nincs e célnak megfelelő készülék, így ala natúr fogyasztottam, de így is nagyon finom volt.

Eredetileg kibelezett cipóban kellene tálalni, a tetejére pedig sajtot olvasztani, de ez most kimaradt, így pirítós került mellé, melyre sajtot olvasztottam.

Nem tudom az eredeti recept milyen, a végeredmény viszont tényleg nagyon finom volt és hasonlított arra, amit francia hagymakrémleves néven szoktam bárhol enni. Bátran ajánlom mindenkinek, egy óránál többet nem vesz igénybe az elkészítése, és elrontani sem igazán lehet.

Az IKEA éttermeiben lehet ezt a tradicionális svéd finomságot enni, ráadásul most valami hatalmas akciót csináltak, egy adag svéd húsgolyó barna szósszal, vörös áfonyalekvárral és körettel (hasábburgonya, burgonyapüré, főtt burgonya) tíz golyóval 100 (azaz száz) húsz golyóval pedig 200 magyar forint. Sokan persze azt hiszik hogy ennyiért valamilyen papírízű hulladékot kapnak, de egyáltalán nem. Tény, hogy fagyasztott dolgokat sütnek meg, de igazán ízletes, engem kicsit a húslevesre emlékeztet, de annál sokkal fűszeresebb. IKEA Family kártyával pedig két pohár üdítő (kóla, diétás kóla, áfonyaszörp, narancslé, limonádé, ásványvíz, kávék) ingyenes. A legjobb menzaajánlat ez jelenleg.

Mondjuk azt nem tudom, hogy az IKEA-nak ez mennyire éri meg. Persze úgy nézve biztosan, hogy ha bemegy három ember enni, abból legalább egy vásárolni is fog, valamint új emberek ismerik meg az üzletet és hasonló dolgok, de könyörgök, száz forintért szerintem éppen hogy nullán lesznek, nemhogy még haszon is legyen rajta. Bár ki tudja.

Múlt héten történt a dolog, hogy megkóstoltam egy kilogrammonként négyezer-nyolcszáz forintot kóstáló fogyasztási delikát terméket. Nevezetesen egy francia (pirossal aláhúzva, három felkiáltójellel, mondjuk így: FRANCIA!!!) fehérboros libamájpástétom cseréptálban, libazsírral a tetején. Tényleg nagyon guszta volt, bonyolult kémiai reakciók eredményeként a nyál is megindult a számban. Mikor rákentem egy szelet igazi házi sült kenyérre, mely még meleg volt, azt hittem új szintre emelkedik majd a májkrém-fogyasztási habitusom, megtörténik férfi létemre az első hüvelyorgazmusom szájon át vagy szimplán átélem azt, amit a gonosz étteremkritikus-bácsi »L'ecsóban« és esetleg egy könnycseppet is elmorzsolok, ilyenek.

Lófaszt.

Konkrétan ekkora átbaszást még életemben nem láttam. Vagy én nem vagyok eléggé sznob ehhez, vagy tényleg elképesztően rossz volt vagy csak tényleg igazam van már évek óta, és a franciák semmihez nem értenek, így a gasztronómiához sem. Konkrétan az egész májkrém töményen savanyú volt, én pedig imádom a savanykás ízeket, de ez már nekem is sok volt. A fehérbor helyett meg inkább ecetet éreztem.

Maradok én azt hiszem a Pick Szeged Zártkörűen Működő Részvénytársaság alá tartozó Délhús által gyártott, kenősáruk családjába tartozó nagyjából ezerforintos kilóárú viaszos majoránnás borjúmájkrémnél.

Franciák, szevasztok!

Itthon száznapos tojásként ismert, de sokszor ezeréves tojásnak is nevezik.

A nem túl bizalomgerjesztő csemege úgy készíthető, hogy hamu és oltott mész keverékéből egy krémes jellegű anyagot keverünk, majd ezzel bevonjuk a kacsatojást. Aztán valami hűvös helyen másfél hónapig nyugodni hagyjuk, végül meghámozva az alábbi látvány tárul elénk:

Negyedekre vágva szokják tálalni, ammóniaszaga van, és elvileg nagyon finom, jellegzetes ízű étel. Utóbbi egyértelmű, előbbiben kételkedem csöppet.

Mostanában ha lesz szabadidőm, szerzek kacsatojást, és csinálok egyet, mert kicsit azért hajt a kíváncsiság, hogy milyen lehet, de megmondom őszintén a kép alapján nem érzek vágyat most három darab százéves tojás elfogyasztására. Ráadásul múltkor sikerült megtapasztalni »milyen is a záptojás«, és én egyébként is elsődlegesen a nem büdös és nem mozog alapelveket tartom fenn ételválasztáskor.

Szóval, te megkóstolnád? Vagy esetleg ettél már ilyet?

Jaj, megint kajás poszt!

Hétvégén apum egészen hasonlót csinált, annyi különbséggel hogy ő szakács, meg hogy ő rokfortsajttal készítette. Én viszont csak így szerényen goudát választottam. Ha esetleg valami bátor legény erre adja a fejét (bátran, egyáltalán nem nehéz), akkor bő két adagot maximum egy óra alatt tud elkészíteni, de nem árt ha talál otthon olyan dolgokat hogy:

• fél kiló pulykamell: ezt hasra ütve mondom, nem tudom mennyi volt pontosan, de saccra tetszem és jó vagyok ebben, szóval;
• négy-öt szelet angolszalonna: vagyis bacon, Bacon-szalonna, ahogy tetszik, a nagyobb szeletből elég kettő is;
• tíz deka gouda sajt: végső soron persze másféle is jó;
• fűszerek: só, (fehér)bors, oregánó, bazsalikom, majoránna, rozmaring valamint egy darab ilyen szétnyomható ízbombaizé, abból is a fokhagymás és szárított/friss petrezselyem;
• négy deciliter főzőtejszín: lehetőleg ne romlottat, hö-hö;
• rizs: a szószos dolgokat én rizzsel szeretem, de hasábburival is tökéletes lesz.

Szóval, először elkészítjük a szószt. Lereszeljük, vagy egészen apró darabkákra vágjuk a sajtot (olyan tényleg nagyon apróra, a reszelés a legjobb). Az angolszalonnát csíkokra vágjuk, és elkezdjük egy nagyobbacska serpenyőben sütni. Kenőanyag nem kell alá, a saját zsírja bőven elég. Mikor már nagyjából megsült, de még nem ropog, ráborítjuk a tejszínt, hagyjuk picit rotyogni, majd beleöntjük a sajtot. Néhány perc kavargatás után, mikor a sajt már kellően elolvadt, belemorzsolunk egy könnycseppet fokhagymás ízbombát, picit megsózzuk, megborsozzuk szájíz szerint. Amikor már olyan állaga van, amit nem húznánk le a vécén, levesszük a tűzről (vagy a forró kerámialapról, figyeled, Mefi Tefal, te mindenre gondolsz!). Egyelőre más dolgunk nem lesz vele.

Ezután, vagy közben jöhet maga a hús. Miután leszedtük róla a mócsingot és odaadtuk a kutyának-macskának, felkockázzuk, és megszórjuk kis majoránnával, oregánóval meg a többi fűszerrel amit fentebb írtam. Én úgy csináltam, hogy a serpnyőből átöntöttem a szószt, és nem töröltem ki, hanem a kis szószmaradékra öntöttem annyi olajat, hogy ellepje. Ebben sütjük amíg sütjük. Mikor már majdnem elkészült, feltesszük a rizst is.

A petrezselymet apróra vágjuk, és beleszórjuk a szószba, majd jól összekeverjük. Ez kicsi ízt, de inkább színt ad neki. És gyakorlatilag meg is vagyunk, csak tálalni kell, mondjuk így:

Jó étvágyat hozzá!

Mostanában ha lótifuti van és nincs idő az otthoni étkezésre, akkor sokszor megesik, hogy a Subway vagy Submarine-ben költünk el egy szendvicset. Egyrészt mert – persze nem ez az elsődleges szempont – tényleg egészséges, az egyéb gyorsétteremeknél mindenesetre biztosan egészségesebb, mert finom, és mert kellő adagot adnak. Csak ugye minden nap egy nagyjából ezer forintos szendvics azért nem feltétlen fér bele a költségvetésbe, és ez otthon sokkal inkább kivitelezhető, mint egy hamburger.

Szóval a Mefi-féle szábvéjkoppintott szuperszendvics mostanában a vacsorám, többféle variációt csináltam már, például ilyet, mint most. Ehhez az alábbi dolgok kellenek:

• bagett: olyan ami nem túl vastag és nem túl vékony (a vastagabbat nehéz harapni, és túl száraz lesz; a vékony átázik majd szétesik), lehetőleg inkább puha, mint ropogós, mert a ropogós törik, nem hajlik. Matchban, Tescóban, Sparban és hasonló helyeken találni jó bagetteket hozzá;
• kenőanyag: bár a szabvéjben kihagyják, én meghalok vajkrém nélkül, most például medvesajt-krém volt a szerencsés;
• alapanyag: zöldfűszeres sajt és gépsonka (ínyencebbeknek a sült Bacon-szalonnát is bátran ajánlom);
• zöldég: paprika, paradicsom, lilahagyma, főtt-morzsolt kukorica. Lehetne salalevelet meg répát és uborkát is, de ezek most nem voltak itthon;
• öntet: majonéz.

A kifli széleit lenyesem, középütt kettécsapom, de persze úgy, hogy a hátsó részét nem vágom szét, és kiterítem a deszkára. A sorrend úgy vettem észre, hogy az ízeket tényleg befolyásolja (alapvető élelmiszerelmélet, ugye, ahogy azt Sheldon a »The Big Bang Theoryben« is megmondta), szóval a sorrend nálam: sajtkrém, sajt, hús, fentre paradicsom és paprika, lentre hagyma, közéjük a kukoricamica és végül az öntet. Aztán nagyon óvatosan összehajtjuk, kicsit megnyomorgatjuk hogy ne folyjon szét, és kész is. Jó étvágyat hozzá!

Van a végére egy ilyen rövid, egyperces videó-féleség is, sajnos a kamera nem volt nálam, úgyhogy improvizáltam:

Szuperszendvics – Mefi videója a Vimeón.

A top megamárkák

Red Bull: Szárnyakat ad. Nah persze... Olcsónak koránt sem nevezhető a maga átlagos 250 forintos árával (amiért ugye ha éppen valami lehetőleg fog és gyomorgyilkos dolgot akarok venni, akkor már 1 liternyi kólát vehetek, és még csokira is marad), azonban egész kellemes íze van, amit egy kis leginkább páfrányra emlékeztető mellékíz próbál megtörni. Öt csillagból mindenképpen megérdemel egy négyest.

Bomba: Bamba discomájerek és "keményvagyokmertapavettnekemegykocsit" arcok között talán a legnépszerűbbnek nevezhető márka, hiszen a maga 3-400 forintos átlagos árával nem is próbál a tömegek itala lenni. Ízre talán veri a vörös bikát, ám a maga furcsa kávéra, majd később átázott kartondobozra emlékeztető mellékíze az utolsó kortyoknál már jóval zavaróbb, mint a páfrány. A politikai korrektség miatt adnék neki négyest, de csak hármast érdemel.

Középkategória

Burn: Mindenképpen talán a legjobb ízű energiaitalról van szó, bár 2-300 forintos árával még mindig túl drágának tartom egy 2 decis szintetikus löttyhöz képest. Kellemes, és leginkább a pezsgőporra emlékeztető mellékíze sem töri meg a tutti-frutti varázsát, tehát mindenképpen ötöst érdemel, és ezzel már meg is verte mindkét űbermárkát.

Hell: Avagy maga a pokol. Na jó, persze nem, teljesen korrekt italnak tartom, hiszen bár íze nem olyan erős, mint a Burn-é, mégis arra emlékeztet a legjobban, a 150-190 forintos átlagos ára pedig már elfogadható. Meglepő, hogy fentről haladva ez az első olyan ital, melynek tulajdonképpen nincsen mellékíze, és ettől lesz jó. Négyes.

Lejjebb...

Blue Bear: Nah a Blue Bear a maga átlagos 99-150 forintos árával is teljesen jól teljesít, és az íze is "energiaitalos". Nevével ellentétben nem kék, és nem medve, de iható. Érezni rajta a ragasztót, a vegyészek munkáját és természetesen mindenféle kőolajszármazékot is. Hármas, mert bár nincsen vele baj, mégis valahogy nem az igazi.

Green "toi-toi" Fitt: Nah igen. Ez az a förmedvény, amit soha, de soha többet a számhoz nem emelek, bár nem tudom konkrétan megfogalmazni, hogy miért. Talán a tutti-frutti mellé társuló "fogmosás után beleköptem kétszer" íze, vagy a leginkább frissen fertőtlenített, de még enyhén húgyszagú toi-toi wc szaga tehet róla? Esetleg az, hogy az íze minél tovább iszod annál inkább hasonlít a már említett pottyantós slozira? Nem tudom. Átlagos fogyasztói ára valahova 70 és 100 forint közé tehető, de nekem ingyen se kellene. Az ötös skálán minusz ezret érdemel, ám rendes leszek: 1 pont.

Mixxed Up: Sehol sem láttam még ezt a fajta energiaitalt, csak és kizárólag a házunkkal szemben működő ABC-ben, azonban szeretem nagyon. Ízre teljesen rendben van (bár kicsit vizezett hatású), azonban 99 forintért zseniális. Ötöst az ár/érték aránya miatt érdemel, ám ízre csak négyest kapna. Rendkívül idióta afféle "12 éves vagyok, ám menőgyerek" csomagolása (mérges cicával az elején) persze nem olyan trendi, mint pl a Red Bull doboza, de ez kit érdekel, úgyis egy a lényeg ezeknél: megiszod, és jól bemesélheted magadnak, hogy most frankón feltöltöttek energiával.

És mi a tanulság mindebből? Nem mind arany ami fénylik, azaz ha már kémcsövekben kotyvasztott trutymókkal tömjük magunkat, akkor nem feltétlenül a "minél drágább, annál jobb" elvet kell követni. Igazság szerint az összesnek ugyanolyan íze van, ám mindegyiknek van egy csak rá jellemző speciális mellékíze. Ez persze nem jelenti azt, hogy én nem csak az árra figyelnék vásárláskor, hiszen ezek nem akkora különbségek, hogy ezért mást vegyek, ám a teszt szemponjtából ez a kis különbség éppen kapóra jött. Ha odafigyelsz erre, és mindet végigkóstolod, akkor teljesen észrevehető a közöttük lévő különbség.

Az átlagos fogyasztói árat 8 debreceni bolt alapján állapítottam meg, ez városonként és boltonként is jelentősen eltérhet.

Az egyes Tesco áruházak gyorséttermi részlegében árusított grillezett szárnyasnak megvan a maga varázsa. Fogják a madarakat, amiket többszöri de legalább egyszeri átcímkézés után már tényleg nem lehet eladni a hentespultnál, előkészítik, majd bekenik valami fantasztikusan energikus ízű löttyel, melynek alapanyagát valószínűsíthetően az összes Gazdaságos fűszer, meg legalább félkiló só alkotja. Eztán addig forgatják, míg jól el nem szédül, és közben még barnán ropogósra pirítják. Egyszerűen ínycsiklandozó.

Hasonló mint a hamburger. Az ember elkészítheti otthon is, saját szájíze szerint, és talán ezerszer finomabb lesz, sőt biztosan, de mégis sokszor inkább besétál a gyorsétterembe, és ott veszi meg menüben kólával.

Tegnap hirtelen felindulásból a bográcsban elkészült pörköltből, és a behűtött görögdinnyéből való többszöri fogyasztás után készítettem sajtos süteményt. Ez az a fajta, amit sok helyen köménymaggal árulnak, csavart, vagy hasáb formában, sörkorcsolya néven is ismert. Fotó nincs, sőt: receptet sem akartam írni, de aztán többen kérték, úgyhogy mégis.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Szóval, tegyük fel hogy egyedül ülsz a lakásban szombat este, és mivel kicsit lehült a levegő, már nincsen undorod a meleg ételektől, de egy árva falat szték nincsen otthon, és a közért is bezárt már. Szóval teljes gasztronómiai krízishelyzet, meg ami kell.

Na ilyenkor kell elszaladni a közelben lévő éjjel-nappaliba (ha van, ha nincs akkor process failed), venni egy csomag virslit (Füstli és a bécsi konzerves virslik a legjobbak a mefiblog gasztroteamje szerint), meg egy adag instant krumplipürét (meg persze az egyéb hozzávalókat, mint például tej, ha nincsenek otthon). Sok a zárójel, nem? Mindegy. Lehet persze ellenezni az instant krumplipüré neves intézményét, de szerintem (és a mefiblog gasztroteamje szerint is) kis utóízesítéssel rendkívül finom, krémes, és gyorsan elkészül.

A krumplipürét megcsináljuk a leírtak szerint, aztán hozzávágunk őrölt szerecsendiót és fehérborsot, ízlés szerint sót és vajat, összekutyuljuk, majd állni hagyjuk kicsit, így lesz igazán ízletes. Közben hogy ne unatkozzunk, a virslit bevagdaljuk, megsütjük olajban/zsírban (tetszés szerintit aláhúzni), és közben vigyázunk nehogy eltalálja a kellemes idő miatt meztelen mellbimbónkat egy lázadozó forrongó zsiradékcsepp. Végül de nem utolsósorban ízléstelenül tálaljuk. Kép fent-lent, gagyi telefonos, jobbra nem fussa most.

Éhes-dolgos-neméhes, Mefi voltam a mefiblog gasztroteam egyik lelkes tagja, csocsi!

Mármint görög görögdinnye. Nem volt olyan jó, mint mondjuk másfél hónap múlva lesz, de ahhoz képest kifejezetten, hogy május van; inkább amolyan szezonvégi dinnyének tűnt, kissé kásás, kissé zsengébb ízű. Igazából már vagy két hete szemezünk vele, aztán most lett elegendő bátorságunk, hogy vegyünk is egy felet. Megérte. A cseresznye se néz ki rosszul, de háromzer forint picit soknak tűnik egy kilóért cserébe. Viszont múlthéten ettem nektarint, és az már tökéletes volt.

Gyümölcsrovatunkat olvashatták.

A tavaszi-nyári szezon legeslegjobb megnyitó szeánsza, gasztronómiai orgiája: petrezselymes, zsírban és vajban pirított újburgonya. A kettő persze külön elkészítve, hozzá meg stefániát ettünk, holnap valószínűleg párizsi szelet lesz. Megnyaltam a tíz ujjamat, az van.

Ha pedig az üzem feldolgozta az inputot, valószínűleg tavaszi nagytakarítást csinálok.

A mai gyors, koleszterindús és laktató étkezés nevében pedig jól megfűszerezett, mustárban áztatott sült karajt alkottam, köretnek pedig nyers paradicsommal és paprikával valamint főtt tojással kevert rizst. Az egész negyed óra alatt megvolt, de annál finomabb és laktatóbb. A desszert pedig vaníliapudingos goffri.

Mostanában fogok (vagy fog apum) csinálni gíroszt, házilag. Kíváncsi vagyok.

Mostanában négyféle kulináris élvezetben részesültem, az egyik pont tegnap, egy kínai étteremben (bevállaltam, »megint«), bár nem annyira kínai kaját ettem, csak illatos omlós csirkét, pirított mindenféle zöldséges rizzsel. Ami igazán meglepett, hogy rohadt finom volt, csirkét ilyen fűszerezéssel még nem ettem. És a legdurvább, hogy 550-ért olyan adagot adott a kínai bácsika, hogy majd kipukkadtam a végére. Szóval.

A folytatás a reklám után, mert képek is vannak!

Még nincs vége, olvasd tovább »

Ismerősünk hozott ajándékba sütiket Walesből, az egyik az Welsh Cakes névre hallgat (walesi torta?) ilyen püspökkenyér jellegű, nagyon finom, csak tele van mazsolával, ami kicsit illúzióromboló, de teával vagy tejjel remek. A másik pedig teasütemény (az eredeti neve az, hogy Caramel and Chocolate Shortbreads), nem túl puha, nem túl ropogós keksz-szerű tészta, rajta egy vastag réteg tejkaramella, és azon kis tejcsoki réteg, fehér cukordísszel. Nekem ízlett mindkettő, szüleimnek kevésbé.

Azt vettem egyébként észre, hogy gyerekkorában szinte mindenki szereti a mazsolát, felnőttkorában meg annyira nem. Én például így vagyok vele, és még jó pár emberről tudom, hogy ők is. Tovább mögött van kép is a cuccokról (nem én csináltam).

Még nincs vége, olvasd tovább »

Még bekúrok ide egy képet, aztán be is fejezem mára. A cím mondjuk hangyányit félreérthető, de hát rossz aki rosszra gondol, már ha rossz, amire gondol. Nagy a baj.

Szóval csináltam forró finomságot, ami végső soron forró csoki, annál viszont intelligensebb, meg nem is igazi csoki (nincsen benne kakaó!), hanem fehércsoki. Csoki-csoki-csoki, éljen a csoki szóismétlés. Van benne pár dolog, például tojás sárgája, csipet fahéj, vaníliás puding, meg majd' egy tábla fehér csokoláda, és persze tej (igazi tehéntej, nem ilyen tejnek nevezett fehér víz). A tetején meghintve kakaóval meghintett tejszínhab, ami jó hamar összeesett, köszönhetően a hőmérsékletének, de azért a lényeg látszik. Az íze pedig a madártejére hasonlít leginkább, de annál sokkal krémesebb volt. Ennyit szerettem volna.

A hétvégi »rizseshús« után a megmaradt pulykát beküldtem a hűtőbe pácolódni, ma meg jól megsütöttem. Isteni puha lett, az ízek pedig tökéletesen összeértek, köszönhetően a pácolás ősi művészetének. Majd főztem még rizsát, és nemes egyszerűséggel kicsit felturbóztam a Knorr Rafinéria sajtszószt, majd az egészet összeöntöttem. Egész jó volt, kellemesen szaftos, laktató és finom. A kép kicsit gáz lett, de ez van.

A szósz alatt volt még hús.

Ha pontos akarok lenni, akkor rizseshús-jellegű készítmény, fűszerezett, olajozott hagymával és paradicsommal. Mert elméletileg ez nem rizseshús, de gyakorlatilag, józan paraszt ésszel az, hiszen rízsből és húsból van. Ez monjuk lényegtelen is.

Szóval mivel most egész hétvégén egyedül vagyok, muszáj volt valamit ügyködnöm magamnak (na jó, nem muszáj, de ez jól hangzik). Végül is ez lett a vacsora, pedig teljesen mást akartam a pulykából. Viszont a levágott nyesedék legalább a macskának is tetszett, volt is nagy virnyákolás, hogy mit gondolok én, mire föl vagdalom ott a húst a jószág orra előtt. A saláta is hirtelen jött ötlet, volt két paradicsom meg egy hagyma, gondoltam hadd ismerkedjenek össze, kis olaj és só-bors társaságában. (Más fűszert nem kívántam most.) Vannak képek is.

Szóval az úgy volt, hogy nálunk a mit eszünk hétvégén az mindig egy ilyen dilemma, mert ugye mindneki mást enne, vagy épp senkinek sincs ötlete, az meg nem dívik, hogy mindig ugyanaz a menü. És akkor jött az ötlet, hogy szüleim esznek gombapörkölt, és mivel én utálom a gombát, kaptam az alkalmon, hogy a »múltkorihoz hasonló« salátát dobjak össze. Ezt mondjuk most egyedül csináltam, kisebb adagban, meg lényegében az én szám ízére, de ha valakit érdekelne, hát ezek voltak benne:

• kínai kel;
• fokhagyma;
• kaliforniai paprika;
• paradicsom;
• kígyóuborka;
• kapor;
• mozzarella sajt (fetát akartam, de nem volt);
• kettő, kis dobozos kefir;
• egy, kis dobozos joghurt, natúr;
• kevés tejföl;
• kevés extraszűz olaj;
• mustár;
• só, bors;
• sülthús fűszersó.

A hús pedig egy szelet karaj, finoman beszórva oreganóval, mert hát azért húsevő vagyok én. Van két kép is:

Azt hiszem, tegnap megcsináltam a legjobban sikerült muffinokat, á lá Mefi (ejtsd: mufin á lá möfi). Szép lett a formája, finom az íze, pont jó a színe, és hasonlók. A tegnapi tapasztalat pedig, hogy a kemény lekvár (nem dzsem, csak szimplán keményebb mint a hagyományos kenhető) sokkal jobb, mert nem szívja fel annyira a tészta, ami így kicsit szárazabb lesz így, de legalább a közepén marad anyag. A legközelebbi lekváros úgy fog készülni, hogy a folyósabb lekvárból jó sokat beleküldök a tésztába, hadd szíja, keményből pedig a közepébe. Bár legközelebb vagy sós, vagy valamilyen sodós dolgot akarok kipróbálni. A »recept« egyébként változatlan. Hétvégén meg csinálunk rétest, réteslapból, mert az jó.

Én így szokom (három ilyen 2,5 dl-es pohárnyi adag):

• 7,5 deciliter tej;
• 3 banán;
• 1 tojás (én az egészet beledobom általában, mármint héj nélkül azért ;]);
• kevés vanilincukor és fahéj vagy kakaó, de tényleg csak kevés;
• sok cukor.

Aztán ha van otthon tejszínhab, általában nyomok rá, most épp nem volt, viszont a szívószál az kötelező szerintem:

Tigiéknél ma az egészséges táplálkozás és a fogyókúra nevében (nem), hirtelen felindulásból csináltunk salátát. Volt benne:

• kínai kel (mármint káposzta ;]);
• lilahagyma;
• paprika;
• paradicsom;
• petrezselyem;
• sajt;
• tejföl;
• majonéz (természetesen »egészséges, szívbarát«);
• mustár;
• fokhagyma granulátum;
• só, bors;
• sülthús és pulyka fűszersó.

Tálalásként meg letéptem két salátalevelet, és arra tettem rá az összemixelt dolgot. Első megmozdulásnak nem rossz szerintem. Ami igazából meglepett, hogy tulajdonképpen húsevő vagyok, nem igazán szeretem a zöldségeket, ez mégis bejött, sőt, jól is laktam vele, pedig nem ettem sokat. Mondjuk a hús hiányzott belőle, de biztos vagyok benne, hogy fogok még ilyeneket csinálni legközelebb is, ha más nem, köret gyanánt, mert jóság. Ha jobban belegondolok, a hétvégén csupa ződ kaja volt-lesz; ez a saláta, »spenót«, holnap meg rakott kel. Az még a jóság. Sok darált hússal és tejföllel persze. A reklám után két kép.

Még nincs vége, olvasd tovább »

Hehe, múltkor Balázs (legyen mondjuk Balázs_, mert a Balázs már foglalt) megjegyezte, hogy én mindig eszem. Nos, ha nem is mindig, de azért igyekszem elég gyakran. A zabálás táplálkozás pedig egy ceremónia, nem szabad megzavarni, elkapkodni stb. Valamelyik nap ezt sikerült uzsonnára megfalni:

Még nincs vége, olvasd tovább »

Namost ez az, ami hülyeség. Mármint ha valaki azt mondja, hogy az ő titkos receptjét nem adja ki senkinek. Oké, lehet, hogy van valami recept, amit húsz évébe telt valakinek tökéletesíteni, vagy egy vendéglátóipari egység is azt mondhatja, hogy hát ezt inkább mégsem mondanánk el, na ezekra megértem, de egy sima hagyományos főétel, leves vagy édesség receptjét teljesen hülyeség titkolni. Sőt, minél több ember tudja meg, annál jobb, legalább nem vész el. Ha belegondolok, mi lett volna belőle, ha mindenki titkolja a recepteket. Búzát rágcsálnánk és vizet innánk hozzá.

Kemény egy órát vett igénybe (mindennel együtt), nem úgy néz ki, mint a bolti, de az íze nagyon finom. Szokásos ronda és finom tevékenység mai eredménye, a mézespuszedli. Képekkel a tovább mögött, csak erős idegzetűeknek, és jóllakott népnek. ;]

Egyébként ha van rá lehetőség/igény akármi, csinálhatnék olyat, hogy sütök valami hasonló undormányt, és az egész folyamatot rögzítem videóra, és akkor ide be megnézhetőre rakom. Vagy mondjuk kapásból Ustream, bár az élő fellépéstől lámpalázas-e vagyok (nem).

Még nincs vége, olvasd tovább »

Szeretném mindenkinek feltenni azt az intim kérdést, hogy szopogatja, avagy harapdálja-e? Mármint a csokoládét (vagy úgy általában az édességeket). Nem vagyok egy nagy csokimániás, a fehércsokoládé az egyetlen, amit úgy igazából tényleg szeretek, de ha mégis csokoládéevésre vetemednék, akkor egyszerűen nem tudom úgy megenni, mint egy szelet kenyeret, hogy bekapom, aztán szétrágom, és lenyelem. Teljesen más élményt nyújt, mint amikor bekapja az ember, és érzi, ahogy elolvad a nyelvén. Tovább is tart, kellemesebb is, finomabb is.

Vagy például a diannás cukor. Régen rengeteget ettem belőle, sokszor napi húsz-harminc is megvolt (Jók a fogaid, Laci, visszateheted őket!), és azt sem tudtam úgy enni, hogy bekapom, aztán szétrágom. Először szépen leszopogattam róla azt az undormány kakaós masszát, majd a cukrot addig szopogattam, míg ki nem folyt belőle a töltelék.

Most ez eléggé félreérthetőre sikeredett, de tényleg érdekel a dolog: te rágod, vagy szopogatod?

Az oké, hogy okos ember mindent elad, meg mindenből pénzt csinál, de azért hülyének nem kéne nézni az embereket (mégha azok is). Hogyaszongya a közértben: egészséges, szívbarát majonéz. Namost ezzel az a probléma, hogy a majonéz egy roppant egyszerű dolog, az alábbi összetevőkből készül: cukor, só, bors, olaj, tojássárgája, citromlé. Oké, cukor helyett édesítőszer, meg valami extraszűz olaj, de akkor se találják már ki nekem, hogy a fele akkora csomag több mint kétszer annyiba kerül. Mert egészséges. Persze. Biztosan van egy egészésges borskertjük, meg egészséges tojást tojó tyúkuk, meg egészséges citromot növesztő citromfájuk. Még csak azt kéne ráírni, hogy mert hülye azért nem vagyok, és teljes lenne a kép.

Spenót volt az ebéd tegnap.

Csekkold a többit is!

Balázs küldte ezt nekem.

Mégpedig Vörös Oroszlán Teaház, itt voltunk ma, én meg ilyen jóságot ittam:

Forró fehércsokoládé, valami isteni volt, kicsit madártejre hasonlított az íze. Ezt a teaházat egyébként ajánlom mindenkinek; a babzsákos része nagyon nyugodt, az asztalkás része kicsit nyüzsisebb, viszont nagyon-nagyon-nagyon jó a kiszolgálás, kedvesek-aranyosak-szépek stb. Nem tudom van-e több ilyen (át kéne ahhoz nyálazni a webszájtot); mi a Móricz Zsigmond körtértől durván másfélperc sétára található egységben voltunk.

Ez kérem szépen három és fél kilogramm zöldalmás nyalnivaló, amit drága ismerősöm hagyott rám, akinek fagyizója van. És akárki akármit mond, a fagyi télen is jóság, csak ügyesen kell használni (majd két hét múlva a mandulagyuszival is ezt mondogatom magamnak, hehe). Viszont a csúnya dolog, hogy pont ekkora a fagyasztó a hűtőben, és az is tele van. Szóval érdekes lesz Lehet megeszem holnapig. (Ha holnap idáig nem lesz bejegyzés, akkor megkíséreltem.)

Szeretném bemutatni az ország – szerény véleményem szerint – jelenleg legjobb éttermi árajánlatát, melyet a Trófea Grill svédasztalos étterme kínál. Hétköznapokon déli tizenkét, és délután öt óra között, 2700 magyar birodalmi váltóért annyit ehet (nagyjából száz étel) és ihat a jó magyar (sör, bor, pezsgő, üdítő, szódavíz; a nemesebb borokért, és pálinka-jellegű italkoért külön kell fizetni) amennyi beléfér. Ez pedig azért nagyon jó, mert ha kiszámolja az ember három főre egy szolidabb étterembe való látogatás árát, akkor az bizony drágábban jön ki, és ezért fejenként durván három-négy fogást kap a jóember, az italával. Gyerekeknek kedvezmény, és még ingyenes Wi-Fi is van.

Szóval ez a Trófea téma erős prioritással szerepel a ki kell próbálni listámon.

A teát ugye mindenki szereti, mert jó hidegben, jó melegben, jó ha édes, jó ha savanyú, jó az mindenhogyan. A Pickwick meg kidobta ezt a Gyümölcsvarázs néven futó cuccost, és azon belül is van ez a vadmeggyes-joghurtos. Hát valami isteni, komolyan mondom. A poén, hogy én nem iszom meg a teát citrom és cukor nélkül, de ebbe még én sem tettem semmit, mert magában, mondhatnám álá nátúr is annyira finom. Ajánlom mindenkinek, tényleg.

A CKM-hez volt Burn termékminta, én meg megittam, jól. Ilyen energiaital ez, az íze is olyan, az illata is, és finom is. Szeretem az energiaitalokat egyébként, de nem az a jószág, amit minden nap fogyasztok, mivel durván háromszáz pezót két és fél deci itókáért sajnálok.

Az egyébként megvolt, hogy anno a Red Bullt itthon betiltották, aztán sokáig nem volt, majd módosítottak az összetevőkön (meg a reklámokon, hehe), és azóta lehet megint kapni?

A Princess lehet hogy drága, viszont máshol nem kapsz olyan vaníliás táskát, amin ilyen fényes cukormáz van, és ahogyan beleharapsz, ömlik ki belőle a finom és meleg vaníliasodó (ízléstelen poénokat kerüljük, puszi). Mert ugye a sarki pékségben megveszed 120-ért, és a közepén van egy kis hideg csomó, amire rámondják, hogy vanília. Na a Princessben tényleg minőséget kapsz, csak meg is kell tudni fizetni. Ellenben amíg a százhuszassal jól laksz, nagyjából, addig a Princess-féle verzióból még ötöt be tudnál küldeni, pofátlanul.

És ez mondjuk eléggé alap dolog, hogy bár vannak olcsó dolgok (például a teszkószínes reggeli gabonaizé), de azért a finomabbakat még mindig meg kell fizetni (általában, mert azért lehet kifogni jó és olcsó finomságokat).

Tudom én, hogy gázak ezek a telefonnal készített fotók, de hát erre telik, a gép akksija meg éppen töltőn figyelget. Szóval ilyen jószágot sikerült ma elfogyasztani. A cucc alatt volt még egy hús és jó sok sűtkumpli, mindezt kemény kilencszáz köztársasági váltóért, a Lehel Csarnokban, valami Grill-akármi nevű helyen. Nagy, finom, friss adag; és még a kiszolgálás is jó volt.

A jövendőbeli feleségem megfogja majd velem a' Zisten lábát, csak ezt még ő sem tudja, hehe. Főzök, mosok, takarítok, meg sütök is. Most éppen »pizzát«. Most még pizzaszószt is csináltam hozzá (paradicsomból, oreganóból, bazsalikomból, sóból, borsból meg valami olasz fűszerkeverékből és Bertolli extraszűz olívaolajból. Még kimondani is étvágygerjesztő. És most a poén kedvéért nem kerek lesz, hanem téglalap alakú, és a széle alá begyömöszkölök egy kevés sajtot, nyammie. Az egészet pedig azzal koronázom meg, hogy elmosogatok magam után. ;]

Végül így nézett ki, és finom lett (szar telefonos kép, ez van):

Csináltam muffint. Lekvárosat. Papír nélkül. Finom lett és puha.

Ha akarna valaki csinálni, így (is) lehet:

Még nincs vége, olvasd tovább »

Ma csináltam pizzát, amiből majdnem lekváros bukta lett. Ilyenre persze csak én vagyok képes, de haladjunk szépen sorjában. Szóval már régóta szemeztem a pizza receptjével, lévén hogy eddig minden pizzéria termékében találtam valami kivetni valót, gondoltam majd megcsinálom úgy, ahogy szeretném. Oké. Öntögetem vígan a hozzávalókat, mikor már kezdett gyanús lenni, hogyaszondja: 15 dkg cukor; két egész tojás és egy sárgája; 20 dkg vaj. Mikor már összekutyultam, akkor kezdett gyaúnus lenni a következő mondat, miszerint ha megkelta tészta, hagyjuk pihenni, majd formáljunk kiflit, és töltsük meg a lekvárral, na akor leolvadt a vidámság, nézem, hogy egyel feljebb néztem a bejegyzést, hát nagyon jó. De végül is nekiugrottam megint, és sikerült, jó »vékonyra sikerült«, ahogy azt szeretem (bár a széle kicsit vastag lett). Egy-két dolgot persze legközelebb máshogy fogok csinálni, de ahhoz képest, hogy most csináltam először, elégedett vagyok (meg mivel elfogyott, gondolom nem csak én, hehe). Így figyelgetett (ronda és finom kategória):

A mai csináld magad tevékenység keretein belül pedig hirtelen és erős felindulásból mufint (így!) csináltam, édesanyám segítségével. A dolog kicsit érdekesen néz ki, mert se forma, se papír nem volt hozzá (impulzusötletek átka, ugye), tehát ha lefotóznám, és beraknám ide, valószínűleg kiröhögné mindenki, mondván, hogy ez nem igazán mafinra hasonlít. De az íze jó volt.

»A piskótasütés«, és a mostani akció után pedig rájöttem, hogy a teljes kiörlésű liszt nem való sütemények készítéséhez, szóval.

Amúgy hirtelen felindulásból csináltam piskótát, csokoládéöntettel. Olyasmi lett, mint amilyet a menzán szoktak adni. Persze, olyat lehetetlen csinálni (a nagy puha piskóták, a finom olcsó csokiöntet – rulez). Először azt hittem, hogy elkúrtam, mert a szakácskönyv nem említette, hogy a tojás fehérjéből habot kell keverni, és azt is bele kell gyúrni a tésztába. Mókás volt: álltam egy adag porcukros-sütőporos liszttel, hozzáadva a tojások keményre vert sárgáival, és az egész mindenhogy kinézett, csak tésztásan nem. De a végén jó lett (bár sajna a sütőformát nem találtam, így kicsit csúnyára sikeredett (családi hagyomány, hehe)).

Ma van a Föld világnapja, ója, még a Google is dobott egy új logót, mint mindig.

Eper és vaníliafagylalt, szezon gyöngye, szerintem.

Vacsorázni meg mostanában ilyet szoktam:

Igen, a tálca régi, a fotó szar, a kaja méginkább, én is tudom, nyugodtan csitíthatod a kritikus hangot, mert nem fogok rá figyelni.

Holnap lesz Heroes, amit ugye mondanom sem kell, hogy mindenki nézni fog, még az is, aki nem. Én legalábbis biztosan.

Egyebet nem tudok elmondani.

Már félig készen van a mai vacsorám, ami nem más lesz, mint carbonara, olasz módra, ahogyan azt Olaszországban mesélték nekem anno. Finom lesz, csak a lényeg, a tejszín hiányzik, de sebaj, hirtelen ötletek átka.

Elfogyasztani pedig egy finom pohár bodzaszörp társaságában, egy House epizód megtekintése közben fogom, csak hogy fokozzam az élvezeteket.

Az egész felhajtásban a sonka, a tojás, az újhagyma, a paprika, és a paradicsom a legjobb, na.

Kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!

Shamalt kókuszgolyó-receptjét kis citrommal és csokoládéval kiegészítve, egy nagyjából 50-55 percet igénylő produktív aktivitás gyümölcseként hozzávetőlegesen harminc darab kókuszgolyót sikerült termelni. Még az arányokat is sikerült eltalálnom, bár legközelebb kicsit több rumot meg lekvárt fogok bele tenni, az már fix.

A vége felé kisebb gondok akadtak, mert a kókuszreszelék nem igazán akart közelebbi kapcsolatot kialakítani az akkor még csak tésztagolyókkal, de egy kis lekvárral megoldottam a dolgot. Tulajdonképpen az egészben a kókusz a legkevesebb, mégis erről kapta a nevét.

Egy rendkívül egyszerűen elkészíthető (szerintem egy ötéves gyerek meg tudná csinálni), és ahhoz képest nagyon finom édesség ez, amit bármikor össze lehet ütni, és még különösebb extrák sem kellenek hozzá, szerintem a hozzávalók nagy többsége minden átlagos konyhában megtalálható.

A székelykáposzta jó.

A tojásrántotta azért az egyik legjobb vacsora, mert gyorsan elkészíthető, finom, laktató és az ember mindig tud valami újdonságot kitalálni, amivel finomabbá, pikánsabbá teheti. Tojásrántotta for prezident!

Ma borsófőzelék, cordon bleu-vel volt az itthoni menü. A menzán valami paprikás krumplit adtak (vagy legalábbis az volt ráírva), gombalevessel – utóbbit kihagytam. Tegnap viszont ettem sült libacombot, párolt kék lila káposztával és hagymás krumplival. Így nézett ki:

Egyébként mostanában – mint az bizonyára feltűnt – rákattantam az ebédek vagy vacsorák lefényképezésére. Ez többek között azért jó, mert ha hétvégén dilemmázunk, hogy mi legyen a menü, akkor csak a képek között kell válogatni.

Tudom, ősrégi.

Végy egy szelet kenyeret, és kenj rá vajkrémet. Tégy rá egy szelet sonkát, három-négy szelet sajtot (én a Tolle-féle Óvárit ajánlom), majd karikákra vágva egy egész virslit, esetleg ha szereted, paprikát. Tedd – a sütő teljesítményétől függően – Négy-öt percre grillsütőbe, és már készen is van. Gyors, meleg, laktató, és még az íze is finom.

Nyitnom kéne egy gasztronómiás témát, annyit írok mostanában ételekről. :D

Ettünk tárkonyos vadragulevest, valamint eredeti olasz spaghetti bolognese-t. Előbbit rendkívül erős, pikáns ízek jellemzik, utóbbi pedig – véleményem szerint – az egyik legfinomabb olasz étel (pedig az olaszoknak eléggé szegényes a konyhájuk).

És el ne felejtsem: köszöntsük sok szeretettel az új bloggereket a mefiblog tiszteletlistájának körében!

Vannak ételek, amiket egyszerűen imádok. Elkészíteni, és fogyasztani egyaránt. Azt hozzátenném, hogy nem vagyok egy nagy szakács, de a tojásrántotta, valamint a kakaóreceptem milliókat ér. Levesek közül leginkább a palócgulyás, a krumpli-, paradicsom-, valamint a házi tyúkhúsleves a bejövős. Főételnek brassói aprópecsenye, a rántott hús és rántott sajt (amit errefelé kirántott-ként emlegetnek), valamint a rakottkrumpli.

Az érdekesség az, hogy sokat eszem (aki nem hiszi, kérdezze meg az esemvét), mégsem vagyok elhízva – sőt, a nyolcvan kilómmal és az ehhez tartozó százhetven-akárhány centiméteres magasságommal egészen vékony testalkatúnak vagyok elmondható.

És Nektek, kedves és kedvtelen olvasóim, mi a kedvenc élelmetek?