Apró gondolat a szeparálásról

Viszonylag sokat dolgozom itthon. Őszintén szólva, viszonylag sokat dolgozom úgy általában; sokkal több szabadidőt kellene magamra és a körülöttem lévőkre fordítanom, de egyelőre az az álláspontom, hogy a karrier megalapozása és a szakmai fejlődés mindennél fontosabb. Nekem. Az arányokat megtartva, természetesen.

Előnye az egésznek részemről, hogy rengeteg felé tudom megosztani a figyelmemet. Nem mondom, előfordul hiba (a napokban például volt egy magammal szemben való baklövésem, ami egy tucat pénzbe és négy tucatnyi káromkodásba került, le sem írom inkább a történetet), de nem több, mint amikor egy szálon futtatom az eseményeket.

Az egésznek rendszernek nálam három szigorú alapszabálya van.

Az egyik, hogy hagyok időt a feltöltődésre. Egy nap, amikor alszom délig, nem figyelem az e-maileket, nem gondolok arra, hogy mi lesz majd ezzel vagy azzal, semmi. Lehet csak döglünk a kanapén egész nap Ingriddel vagy rohangálunk ide-oda, az is lehet, hogy egyedül döglök a kanapén vagy rohangálok, de a lényeg, hogy kell a refill élménye. Időközönként ezt ráadásul több napra elnyújtva.

A másik nagyon fontos alapkő, hogy nem keverem a különböző dolgok időmegosztását. Van a család, vannak a barátok, van az iroda és van a maszek. A fusit nem tesszük le az irodában; az irodai melót nem hozzuk haza; a barátok idejét nem veszem el a család kedvéért és fordítva. És akkor még nem is beszéltem az egyéb kötelességekről, mint a házimunka, a macskával való foglalkozás, az elszáradt sarokbőr lekaparása, a végtelen hobbi és társai. A lényeg az, hogy inkább ülök az irodában este tízig adott esetben, de úgy jövök haza, hogy igen, elvégeztem az aznapi missziókat, holnap új kihívások, most pedig jöjjenek a mai napra kitűzött egyéb kalandok.

A harmadik, és talán a legfontosabb: tudni kell nemet mondani. Ha az egyensúly csak egy picit is borulni látszik, azonnal azt kell mondani, hogy nem. Mert az időrésekből elvenni nagyjából olyan, mint azokat keverni.

Ezt az egészet a saját bőrömön koptattam számomra tökéletessé. Egyszer előfordult, hogy egy nagyobb projektet hamarabb kellett éles pályára állítani. Egyszerre három helyen kellett volna lennem, és akkoriban egyébként is mindent elhanyagoltam a főprojekt miatt. A barátnőmmel veszekedtem, mert nem láttuk eleget egymást; a szüleimmel alig beszéltem; a barátaim panaszkodtak, hogy alig látnak és egyebek. Akkor igyekeztem elvarrni a szálakat, és megfogadtam, hogy többet ilyen nem lesz. (Nem is lett.) Nem is lehet.

Szóval csak azt tudom elmondani, hogy lehet sokféle dolgot csinálni, és kell is, de ha bármelyikre egy picit is azt érzi az ember, hogy nem jó, akkor tudni kell nemet mondani. Bármiben. Munka, barátok, párkapcsolat, vásárlás, hobbi. Ha azt érezzük, hogy nem oké, akkor nem szabad erőltetni, hogy de, hanem elismerni, hogy nem oké, és keresni a megoldást. Mi vagyunk a középpontban, nekünk kell úgy alakítani a dolgainkat, hogy elégedettek legyünk.

Ezek vannak.