Minden „kritika” címkéjű bejegyzéshez jó olvasgatást!


Timur Vermes – Nézd, ki van itt

2011-ben, Berlin közepén, 56 esztendős valójában kinyitja a szemét Adolf Hitler, leporolja katonai egyenruháját, majd döbbenten konstatálja, hogy utolsó emléke óta több évtized eltelt, és nem bunkerében tartózkodik a második világháború utolsó napjaiban, hanem 2011 jelenjében. Ebben a modern, demokratikusnak mondott és nagyjából békés világban mi mást kezdhetne, hogy újra megragadja az emberek figyelmét: televíziós műsorvezető lesz.

A könyv egy izgalmas témafeldobást ígér, elgondolkodtató történettel, aminek elvileg valamennyire görbe tükröt kellene tartania nekem, mint olvasónak, hogy a mai világban a nézettség, a közösségi oldalakon elszórt, felfelé mutató hüvelykujjak száma vagy azok a bizonyos látogatottsági adatok azok, amelyek számítanak, és amelyek meghatározzák valaminek vagy valakinek az értékét.

Ezzel szemben egy annyira nem unalmas, de saját magát megugrani egyáltalán nem tudó regényt kap a tisztelt olvasó, amiben voltaképpen 341 oldalon keresztül semmi különös nem történik, leszámítva magát a tényt, hogy Hitler számol be 2011 eseményeiről, saját szemszögéből.

Persze, a nyitógondolat tényleg érdekes, sok film és sorozat eljátszott már a gondolattal, hogy mi lenne, ha Hitler napjainkban megjelenne. És az is az előnyére szolgál, hogy érzésre jól bemutatja, milyen lehet Hitler szemével nézni a (mai) világot. Valamint az is mindenképpen pozitív, hogy a szerző hozzá mer nyúlni ehhez a témához, hiszen Hitlert említve szinte genetekiailag kódolva a legtöbb német kicsit bűnbánóan süti le a szemét, mintha tehetne bármiről is, ami a történelem során történt.

Máskülönben viszont a könyv nem igazán ad sokat. A történet úgy igazából semerre nem megy, szép lassan elolvashatjuk, hogyan lesz a semmiből megjelent volt diktátorból vendég egy műsorban, aztán felkapott internetes celebritás, majd saját műsorral rendelkező, újabb könyvébe belekezdő, ismert humorista.

Hiszen, habár Hitler folyton hajtogatja, hogy ő tényleg az, aki, ezen mindenki nevet, és azt gondolja, valamilyen jóféle stand-up comedy-t lát, amire valaki évekig nagyon lelkesen készült.

Meg aztán ott van a vonatkozás is, hogy a Goodreads-en pl. kifejezetten sokan panaszkodnak arra, hogy ahogyan a történet főszereplőjét, úgy magát a könyvet is elítélik, hiszen Adolf Hitler egyáltalán nem a vicces kategóriába tartozik, vagy legalábbis nem ebben a formában. Értem ezt a meglátást, de nem igazán tudok vele egyetérteni az olvasottak alapján.

Mély nyomokat nem hagyott bennem, akit érdekel a téma, annak érdemes lehet elolvasni, mert amúgy nem rossz, de nekem a történet kicsit befejezetlen és kicsit eseménytelen. Voltaképpen a borítója és a borítón való leírása sokkal izgalmasabb, mint maga a 341 további oldal.

Én Budapest bizonyos kerületein áthaladó tömegközlekedési eszközön inkább a borítót sem nagyon mutogattam; persze, ez lehet csak az én paranoiámnak köszönhető, de ha valaki nem tudja milyen olvasmányról van szó, lehet, csúnyán félreérti.


10 Cloverfield Lane

Az első és legfontosabb kérdésre a válasz: a 10 Cloverfield Lane című filmnek van köze a »Cloverfield« című filmhez. Ha azt nem láttad, egyáltalán nem fogja befolyásolni a véleményedet, sőt, lehet, hogy még kicsit izgalmasabbá is teszi; de akkor is érdemes megnézni, ha az előző történet annyira nem nyerte el a tetszésedet, mert bár vannak összefüggések, sokban különbözik a két film.

A történet felépítése egyébként tényleg hasonló: van ugye egy bizonyos nagy esemény, de mi arról nagyon keveset tudunk, egyáltalán nem a szupertotált, inkább makrót látunk az eseményekről, még pontosabban arról, hogy ez hogyan hat a három főszereplőre.

Rögtön azzal kezdünk, hogy egy csaj (Mary Elizabeth Winstead előadásában) sietősen összerámolja a holmiját, és nekivág a nagyvilágnak. Elég gyorsan összerakhatjuk a képet: ez igazából egy szakítás, és a csaj a vőlegényét hagyja ezerrel hátra. A menekülés közben azonban autóbalesetet szenved, és egy világvége-bunkerben találja magát.

Jelenet a 10 Cloverfield Lane c. filmből

A bunker építőjét és házigazdáját John Goodman alakítja: a konteók világában élő exkatona már régóta várja a világvégét, építgette a szuperbiztos bunker megoldását, ahol most rögtön közli is velünk, hogy vagy a ruszkik vagy a marslakók lerohanták a világot, és a támadásnak köszönhetően a levegő is szennyezett, így tuti nem lehet kimenni. De gond egy szál se, hiszen az óvóhelyen van minden: videókazetták, DVD-k, könyvek, társasjátékok, zenegép, légtisztító, évekre elegendő élelem és ital, tiszta víz. Szóval érted.

A bunkerben még ott van a fiatal vigyori srác is, akit John Gallagher Jr. játszik: ő segített az építkezésben, és amikor látta, hogy galiba van, azonnal oda vette az irányt, a házigazda pedig végső soron beengedte, nem hagyta meghalni a fertőzőnek mondott külvilágban.

A történet végig nagyon pörgős, pedig három szereplő együttlétét látjuk egy cirka negyven négyzetméteres bunkerben. És annak ellenére, hogy láttam a Cloverfieldet, nagyon tetszett, hogy a film végig szándékosan bizonytalanul hagy:

amikor azt hiszed, tudod mi van, jön egy jelenet,
ami után megint elbizonytalanodsz.

Aztán persze a végén megoldódik a jól felépített konfliktus, és még egy menő csihi-puhi jelenetet is kapunk. Ha még lesz három hasonló film, a végén összerakjuk, mi történt az első részben.

A 10 Cloverfield Lane egy szórakaztó dráma, sci-fi, horror és thriller elemekkel fűszerezve. Kicsit kedvelhetőbb az előzménynél, mert itt nem rángatják össze-vissza a kamerát, de hasonló véleménnyel vagyok róla, mint az előzőről: két-három év múlva már homályosan fogok emlékezni a részletekre, most viszont végig lekötött, jól szórakoztam és a kötelező mozdulatok ellenére sem unatkoztam vagy éreztem túlontúl kiszámíthatónak.

Eredeti cím: 10 Cloverfield Lane 10 Cloverfield Lane filmplakát
Műfaj: dráma
Időtartam: 103 perc
Megjelenés éve: 2016
Rendezte: Dan Trachtenberg
Főszereplők: Mary Elizabeth Winstead, John Goodman, John Gallagher Jr.