Most olvasom, hogy Levee írt a domének harcáról amiben finoman szólva jómagamnak is van egy kis tapasztalatom.
Régebbi olvasóim és ismerőseim talán emlékeznek, hogy mephisto néven jelentem meg internetes körökben. Ez mai napig így lenne, ha nem kellett volna a mefire kényszerülnöm (ami egyébként sokkal jobban tetszik, és legalább rövidebb is), a http://mephisto.hu/ miatt.
Tudniillik ez a weblap két éve néz ki így, ahogyan ezen sorok írásakor. Két éve küldtem én egy levelet, hogy Hellószia, mennyi kiloja?
– persze hivatalos hangnemben – mire ők négy-öt levél után, miután konzultáltak a finance-managgerrel, aki közölte, hogy sajnos nem tudják eladni, mert heteken belül(!) megindítják a szolgáltatást. Igen, heteken belül, persze. Két éve áll ugyanúgy a domén, semmi változás. Nah akkor jött, hogy ingyenesen regisztrálható .be domén, ami már egyébként nem ingyenes, idén nekem is fizetnem kell érte, de 20€-t mindenképpen megér.
l3v3e
2006. július 07. — 11:24:21
De nekem ez a .tk és a .be annyira nem tetszik, persze mindkettő ingyenes (volt). Valamiért a .hu a perverzitásom, nekem olyan kell. 🙂
l3v3e
2006. július 07. — 11:37:40
Hm, akkor rosszul voltam tájékozódva. Mindegy, a lényeg ugyanaz 🙂 nekem .hu kell és punktum. Meg akarom szerezni a levee.hu -t.
hgyorgy
2006. július 07. — 12:11:31
A .be az a belgiumi domain nem?
hgyorgy
2006. július 07. — 12:29:24
Ha már témában vagyunk, melyik céget ajánljátok domain regisztrációra és hostingra? (fő szempontok: olcsó és megbízható) 🙂
Methos
2006. július 07. — 12:33:16
[re=13243]hgyorgy[/re]: Nekem több oldalam is a WSB-nél van. (wsb.hu) ELég megbízható, nem volt még gond.
kakasmarton
2006. július 07. — 12:34:57
lanten.hu
l3v3e
2006. július 07. — 12:37:28
Lantennel mi csak megszívtuk, én a dataglobe-ot ajánlom, ott fut a Nuskull is.
Jackson
2006. július 07. — 12:39:40
én az mgj-t ajánlom… még nem volt azzal bajom 😉 (mgj.hu)
suexID
2006. július 07. — 12:46:40
[re=13243]hgyorgy[/re]: frontember.hu
lippije
2006. július 07. — 12:47:56
én an lippi.hu – val vagyok így. 2000 óta van kint az az egy kép, ami most is, és nem igazán sikerült egyezkedni eddig…
suexID
2006. július 07. — 12:49:45
Én törvényben szabályoznám a domain adás/vétel árát, méghozzá egy egészséges 10000 forintos maximum összegben.
lippije
2006. július 07. — 12:55:34
ezt akkor kellett volna megszabni, amikor beindult ez a nagy szabadság. nekem is van több domain nevem, de van olyan kollégám, akinek 20nál is több van a nevén. utólag szabályozni már baromi nehéz lenne.
l3v3e
2006. július 07. — 13:06:21
suexID: fel lennének háborodva a juppik, ha ilyen korlátozást akarnál hozni. Mert, hogy ez micsoda antikapitalista, kommunista hozzáállás ugyebár. Ebben az országban már antikapitalista dolog, ha valaki egy kicsit a “pórnép” érdekét nézi.
Landee
2006. július 07. — 13:44:06
[re=13243]hgyorgy[/re]: DataGlobe
A most készülő honlap, amit megrendelésre csinálok és ha minden jól megy, akkor a jövő héten fel is kerül, hozzájuk telepszik fel. Sokáig kerestem hosting céget, de ez lett a végső. Lényegében 500 MB tárhely korlátlan szolgáltatásokkal évi 11.880 Ft + 4.800 Ft 2 évre a .hu domain. A megrendelő első kérdése az volt, hogy nincs ennél olcsóbb? Hát ettől kicsit kiakadtam. Szóval ténykérdés, hogy máshol kapok ennyiért 1 GB-ot, de ott nincs olyan admin felület, mint a DataGlobe-nál. Itt szinte mindent lehet állítani. Most emelkedett az admin felület verzió száma és már a DNS rekordokat is lehet állíani. Aztán van napi DB mentés, korlátlan aldomain (korlátlan = az ésszerűség határain belül), e-mail alias, mail cím (mail tárhely kvótája lejön a tárhely méretéből), létrehozhatsz több ftp user-t, több mysql kapcsolat és mindegyikhez több DB-t hozhatsz létre, hibaoldalak (bár ez megoldható .htaccess-szel is), időzített php futtatás, webmail, phpmyadmin, stat (amit még nem tudtam kipróbálni, mert csak jövő héten lesz meg a domain). Számla letölthető pdf formátumlban. Szóval lehet, hogy máshol ennyiért 1GB-ot kapok, de ezt az admin felületet nem cserélném el arra.
Egyébként a qrva annyukat, hogy 2 hetet kell várni a .hu-s domain-ekre. Ha jól tudom, akkor pl. a .com-ra nincs 2 hetes várólista.
Mefi : a DG-nál .be, .bz 9 700 Ft / év és .tk, .ws 7 850 Ft / év
Egyébként azt a mai napig nem értem, hogy hogyan tudnak egyes hosting cégek pofátlanul magas árakakt elkérni pl. egy 20 MB-os tárhelyért. Amit ott elkérnek 20 MB-ért a DG-nál 1 Gb-ot kapok érte.
Landee
2006. július 07. — 13:48:55
[re=13246]l3v3e[/re]: Vagyis nem fut, mert a DG-os 404-es oldal jön be.
[re=13250]suexID[/re]: Ezzel azért nem értek egyet, mert ha annó én beregeltem volna a logan.hu-t amikor először megfordult a fejemben, akkor most sokat fizetne érte a volt Daewoo …
Landee
2006. július 07. — 13:51:48
[re=13254]Landee[/re]:Hibajavítás
Mefi : a DG-nál .be, .bz 19 700 Ft/év …
l3v3e
2006. július 07. — 13:52:54
Landee: Valami fejlesztés volt az oldalon, és még valamiért nem megy, de amúgy sikerült elkapnod azt a pár órát, amikor nem elérhető 🙂 Egyébként teljesen elégedettek vagyunk, főleg az admin felület, na azért nagyon-nagyon megéri. De addig is nézd meg a levee.nuskull.hu oldalt, az bejön.
v1rush
2006. július 07. — 14:00:59
Én is a DataGlobe-hoz mentem, és nekem is kell várnom kb. 2 hetet a .net-es beregisztrálásig. Szóval Landee, ne aggódj. 😀 Amúgy tényleg a DUDA nagyon korrekt.
Landee
2006. július 07. — 14:09:12
[re=13258]v1rush[/re]:Igen nekem is nagyon bejön a D.U.D.A. és egyébként sztem nagyon korrekt a szolgáltató. Látom már beizzítottad a tárhelyet 🙂
Methos
2006. július 07. — 14:54:35
[re=13247]Jackson[/re]: Nekem meg volt. WoS indulásánál. Csak majdnem 2 hetet állt a szerver, mert balf..ok voltak.
Methos
2006. július 07. — 14:58:36
[re=13254]Landee[/re]: A két hetes várakozást én is rühellem. Pontosabban 17 nap. De ez is csak azért van, hogy valaki aki keresztbe akar tenni, az még belevatkozhasson, hogy ne tudd beregizni.
Landee
2006. július 07. — 16:28:28
Ja igen. Még annyi tapasztalat van a DG-nál, hogy nem lehet UTF-8-at használni. A mod_rewirte elvileg nem támogatott, de nekem sikerül működésre bírnom. Ha jövő héten meglesz a domain, akkor úgy is kipróbálom és ha műxik, akkor publikálom a megoldást. De poén, hogy a DG-nak mikor felvetettem, hogy miért nem műxik azt mondták. Hogy tiltva van. Aztán összejött és után írtam nekik, hogy most akkor mi van. Leírtam nekik, hogy hogyan műxik és hogy így használhatom-e. Azt mondták, hogy többen szóltak már, hogy nem megy, de nem volt idejük megnézni és nem tudták, hogy mi a gond. Szóval megköszönték, hogy szóltam, hogy hogyan lehet beüzemelni.
Ha jövő héten meglesz a domain és műxik, akkor szólok, hogy mi megoldás.
Lin3Lord
2006. július 07. — 17:50:00
dataserv.hu
es minjar jon efke velemenye,a mirol elore tudom h negativ lesz, erosen negativ de mar latni benne a remenyt. foelg azert emrt cfml-t is lehet futtatni :>
Lin3Lord
2006. július 07. — 18:06:39
Nah es mar van gravatarom bar meg szerencsetlenkedek vele, h mindenhol ua. a mailcimem legyen 😀
Landee
2006. július 07. — 18:09:16
[re=13268]Lin3Lord[/re]:Hát nem sok mindent találtam itt. Szinte semmi nem műxik az oldalon …
adriankoooo
2006. július 07. — 18:12:50
énis ilyen rossz helyzetben vagyok, nemsoka kellene a mihalko.sk domain nev, de erre nem sok eselyt latok hiszen mar valaki regizte a domain raadasul valami
otthoni boraszat ehhh. Most vagy lesz az egesz uzletunk neve a domain: aka. predajaservisbicyklov.sk deez marha hosszu, talan akkor marad a mihalko.eu domain – csakazmegmármien.
Lin3Lord
2006. július 07. — 19:03:55
[re=13270]Landee[/re]:
jovoheten indul.
Schmile
2006. július 07. — 20:11:15
.eu domainen nem gondolkodik még senki?
Landee
2006. július 07. — 20:30:09
[re=13275]Schmile[/re]:Őszintén? Nem. Ha már egyszer magyar vagyok, akkor legyen .hu. Legalább utal az oldal nyervére is.
Landee
2006. július 07. — 20:31:35
[re=13275]Schmile[/re]:Egyébként nagyon bugzik az oldalad. Semmit nem kapot csak egy rakás hibaüzenetet …
adriankoooo
2006. július 07. — 20:35:13
[re=13275]Schmile[/re]: de,mint irtam 🙂
más:
másodszintu domain *virágcsokor.mefi.be” mindenhol lehet ékezetes, vagy egyaltalan hol lehet ilyet regisztralni?
Schmile
2006. július 07. — 22:53:25
[re=13277]Landee[/re]: ez nem az én hibám… 🙁
hgyorgy
2006. július 07. — 23:10:08
A .net, .org domain regisztrációk ugye drágábbak mint a .hu, van még esetleg vmi negatívum velük kapcsolatban?
Schmile
2006. július 08. — 00:56:53
[re=13282]hgyorgy[/re]: A .hu után 2 évre kell fizetni (legalábbis én minden szolgáltatónál így láttam), a többi domainért meg évente…
moikboy
2006. július 08. — 12:54:57
Szerintem meg mindenki annyiért adja el a saját tulajdonát amennyiért akarja.
Ha én most azt mondanám hogy eladom a szaros wc-papíromat hárommilliárd forintért és valaki megvenné, akkor sem jöhetne oda senki reklamálni hogy nem adhatom ennyiért.
Piacgazdaság van, kereslet-kínálat. Ha valakinek fontos az adott domain akkor fizessen érte annyit, amennyit a tulajdonos kiszab. Punktum.
Lin3Lord
2006. július 08. — 13:24:35
igy van. gyorsnak kell lenni. megyek es leregelem smv.hu-t 😀
l3v3e
2006. július 08. — 15:24:09
Moikboy: Erre nem nagyon tudok mit mondani, elég felháborító a szöveged az biztos. Majd, ha a nagyanyád megfagy télen, mert nem hajlandó átállni egy 800 ezer forintos távfűtési rendszerre, és emiatt nem lesz neki hol melegednie, akkor majd azt mondom, piacgazdaság Moikboy, ez van, aki nem bírja, az dögöljön meg!
Lin3Lord
2006. július 08. — 16:10:57
nem a mi hibank. ezek regre 50-60 evvel ezelott kelett volna megkezeni a megelozest, h most ne legyenek ilyen bajok…
moikboy
2006. július 08. — 19:22:44
Azért gondolom te is belátod, hogy nincs igazad. A nagyanyám szerencsére jól van, anyagi körülményei rendezettek.
Másrészről pedig ha nincs pénz gázra, akkor segélyért folyamodnak az emberek. Próbáld meg te is, hátha domain-vásárlásra is adnak esgélyt!
l3v3e
2006. július 08. — 20:32:46
Moikboy: Én most a szemléletről beszélek, a helyzet persze tényleg más. De a szemlélet. A mocsok kapitalizmus itt van, de hogy még igazat is adjak neki?
Azt már nem.
Landee
2006. július 08. — 21:13:46
[re=13306]l3v3e[/re]:Egyébként pont a mostani helyzet miatt mondta azt egy szociológus egy beszélgetésben, hogy a kapitalizmus megbukott világszinten …
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Mondjuk a .tk és a .be nem teljesen ugyanaz, mert a .tk csak egy átirányítás volt, míg a .be egy teljesen szabályos domén, van hozzá adminfelület, tudok mailt is tenni rá stb.
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
Domainregisztrációra még a Datamobilt is tudom ajánlani, ha kell info dobjon bárki mailt a zokni@mefi.be-re. 🙂