Ezt el sem hiszem, több mint huszonnégy óra után végre van netem. Tudniillik még a dögledező sebesség is a nullával lett egyenlő. Egész nap azon paráztam, hogy Jézusom ma nem lesz bejegyzés. Ez kész tragédia lenne (nekem legalábbis), de szerencsére eszembe jutott, hogy van nekünk egy ilyen témobáljos netkártyás izénk, amit röpke egyórás szenvedés után sikerült beüzemelni, így GPRS segítségével száguldozok a világhálón. Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy magentás terméknek fogok örülni.
Egyébként ahhoz képest, hogy netfüggő vagyok, egész jól viseltem ezt a másfél napot az internet teljes hiányában, de azért feltűnt, hogy mennyire tud hiányozni. Például, hogy megy busz valahová. Majd megnézem a neten, jah bocs, majd telefonon. Vagy a neten vannak róla képek, majd megmutatom, azaz ha lesz net persze. Furcsa dolog, hogy másnak nem jelent semmit, vagy mondjuk tíz éve még arra használta az ember, hogy leüljön csetelni, most pedig szinte nélkülözhetetlen.
Megpróbálok válaszolni az e-mail-ekre és fölcsatlakozni MSN-re, de nem ígérek semmit. A szolgáltató viszont ígérte, hogy ma vagy holnap jönnek.
Lin3Lord
2006. július 08. — 16:08:31
en meg mindig irkelek 😀
spanomnak azert enmvotl nete emrt a vihar elforditotta a parabolát pár centivel 😀 Utana meg azert nem mert tavaszlett a fa lombos lett es a szolgáltató vágta le a fáról a gallyakat(!!) vannak meg jo szolgaltatok. 🙂
Masik spnaom meg kevenetes neki is 1* azert nemvolt nete mert elmozdult parabola. 🙂
eF`k3_
2006. július 08. — 16:09:25
en nem birom ha nincs net, depresszios vagyok a hianya nelkul 🙂
Lin3Lord
2006. július 08. — 16:11:43
[re=13295]eF`k3_[/re]: hat sztem az ittlévők tobbsege ilyen 🙂
l3v3e
2006. július 08. — 16:58:29
Hú, nekem is volt ilyen, mármint amikor nem ment a netem. “Levi, megyünk moziba ma?”, mondom “Persze, mindjárt megnézem a nete…” hoppá.
n2K
2006. július 08. — 20:41:32
[re=13297]Lin3Lord[/re]:ebben biztos vagyok.
Nekem is nagyon tud hiányozni, főleg amit említettél a meterendek stb, tv-műsor, mind ilyen alapnak számít így gép előtt. Nem sokáig bírnám net nélkül mostmár. Régen még éppen, hogy csak bírtam, de mostmár nem menne.
smv
2006. július 08. — 20:46:42
Netkávézó… 🙂 Sok dologra jó.
smv
2006. július 08. — 20:48:08
Mellesleg ez a mobil szélessáv is baromi jó lenne, ha olcsóbban adnák, tehát 3000 forintot 200 mb forgalom nekem nem ér. (Asszem most az a legolcsóbb a vodafone -nél, de homályosítsatok fel, ha nem)
Landee
2006. július 08. — 22:34:56
Hát igen. A net “kicsit” már kinőtte azt, amire először használták. Lehet nélküle élni ma is, de akkor nagoyn sok dologból marad ki az ember. Szóval nagyon, de nagyon megkönnyíti az életet, a kommunikációt, stb.
A vodkafon 200mb-ost netje nevetséges. 800 Ft-al többért van nekem a 3GB-os 512-es ADSL. Értem én hogy GPRS, de akkor is. Akkor legalább lenne 3 GB. Az meg hogy 1 GB felett minden további megkezdett 1 GB 16 998 Ft-ba kerül nagyon LOL. Szóval az ilyen dolgokat tudom rühellni. Végülis Mo.-on a legdrágább a net … (és itt nem a GPRS-re gondoltam.)
Mefi
2006. július 22. — 12:27:48
[re=13294]Lin3Lord[/re]: ez nem mozdult el, mert mikor van térerő, mikor nincs. 🙂
[re=13309]smv[/re]: márha lenne itt olyan. 😀
[re=13310]smv[/re]: ez havi kétezerbe van és tök korlátlan, anyum használja a leptophoz, ilyen 3G-s netkártya. Zsír.