Bár nem szeretem, de meg tudom érteni azokat az embereket, akik azt mondják, hogy a kommunizmus jó volt. Én nem tartozom ezek közé az emberek közé, és igazából véleményt sem alkothatnék, mert nem éltem sokat abban a világban, de egy biztos: aki akkor élt, azt látta, hogy jóélet van, most meg azt, hogy nemjóélet van. Az öregek – akik máskülönben arra lettek nevelve, hogy a kommunizmus jó – azt látták, hogy aki akkor nem dolgozott, azt elvitték, aki meg most nem dolgozik, az jobban él, mint a te szüleid, akik ledolgoznak napi 8-10-15 órát, és cserébe egyre kevesebbet kapnak. Nem csak fizetésre gondolok.
Nem volt kokakóla, volt cserébe sztár ital, nem volt nájkcipő, volt cserébe Tisza, és sorolhatnám így. Az oktatás sem volt olyan ramaty, mint most; a szakmunkásképzés ért is valamit. Volt valami mezőgazdaság nevű téma is, ami azért nem ment rosszul (még ha jól bele is kontárkodtak). Bár a sok ide nem illő egyed is megsokszorozódott.
Tehát aki azt mondja nekem, hogy a kommunizmus jó volt, annak csak bólintani szoktam, hogy igen, lehet, hogy akkor jó volt, de most már kevésbé az
, mert azt ugye mindenki elfelejti, hogy annak pár évtizednek azért most isszuk meg a nagyobb levét. És nem feltétlen az államadósságra meg egyebekre gondolok, hanem a nagyjából százévnyi lemaradásunkra, amit mire behozunk, újra százévnyi lesz.
maniakus
2007. június 12. — 10:41:56
meg az is milyen jó volt, mikor elvitte a fekete autó azt, aki nem értett egyet azzal, hogy a kommunizmus jó.
meg milyen jó és izgalmas volt a választás.
meg milyen jó volt, mikor jeltelen sírba, arccal a földnek temették el a forradalmárokat.
meg milyen jó volt, hogy folyamatosan meghamisították a tényeket, és az emberek elhitték.
meg az is milyen jó volt, mikor lesöpörték a padlást.
stb.
Mefi
2007. június 12. — 10:51:28
[re=31673]maniakus[/re]: jaja, ezeket mindenki elfelejti.
RaszP.
2007. június 12. — 11:09:13
az idő mindent megszépít.
zer0
2007. június 12. — 12:35:08
http://mefi.be/muti/2233#31673
és az is milyen jó, hogy ez alig változott azóta ;]
plexus
2007. június 12. — 13:05:29
Coca-Cola 1968-tól volt Mo.-n, Pepsi meg nem sokkal utána.
http://hvg.hu/gazdasag/20070605_vita_kola_coca_cola_pepsi_kofola.aspx
maniakus
2007. június 12. — 13:21:21
[re=31681]plexus[/re]:igen, pont ez volt a lényege a bejegyzésnek.
suexID
2007. június 12. — 13:38:52
[re=31681]plexus[/re]: Ülj előre kisfiam!
plexus
2007. június 12. — 13:42:20
suexID: maradj sötétségben, kisfiam!
suexID
2007. június 12. — 13:48:14
[re=31685]plexus[/re]: Én nem vagyok sötét barátom, tanultam anno történelemből rendesen, és tudtam róla, hogy volt már akkoriban Coca Cola. Csak valamiért nem volt annyira trendi mainstream termék mint most.
adam
2007. június 12. — 18:28:49
Dédfater is hogy örülhetett, mikor lecsukták több évre, mert nem akarta odaadni a saját földjét a TSZ-nek…
pitbull
2007. június 12. — 20:33:39
az viszont jó volt, hogy mindenki tudott egy értékrendhez igazodni (akármilyen is volt, adott egy támpontot erkölcsileg)
az is jó volt, hogy nem voltak csellengő, randalírozó gyerekek az utcán, mert voltak olyan helyek (foglalkozások), ahová el tudtak menni és ÉRTELMES dolgokkal tudtak foglalkozni
gyereknek pedig nagyon jó volt lenni akkoriban, pedig én nagyon a végét éltem meg
és más volt kommunista országok fele annyit sem isznak, mint mi, úgyhogy nem biztos, hogy kizárólag az átkos 40 levét nyeled-nyeljük most és még fogják utódaink is
moikboy
2007. június 12. — 21:55:25
Birka vagyok! Két láb rossz, négy láb jó… Ko…koooo..koooomunizmus… beee….beeee…eeegyenlő sztálinizmus.
tiny
2007. június 12. — 22:26:37
Mefi úgy látom, hogy Te ilyen környezetben nevelkedtél. Én koránt sem látom így. A papám párttitkár volt, így elég sok titkos irathoz is hozzájutott. Egy példa, a külföldi sajtó. A szüleim ebben nevelkedtek, s ők is elmondták a jó és a rossz dolgokat is.
Ahogy pitbull is írta, tényleg jó volt felnőni benne, mert sok program volt, táborokat szerveztek, voltak “grundok”, amikről bizonyára legtöbben olvastunk is.
A másik dolog viszont az volt, hogy az ország gazdasági helyzete csak látszólag volt jó. A szabadság is viszonylagos volt, az emberek vidámságát beárnyékolta az állandó jelentgetés, s a félelem attól, hogy valami olyat mondanak, amiért börtönbe vetik.
Reagálnék is egy-két gondolatra, ha nem baj.
ZsuKov
2007. június 13. — 17:19:49
Igazából nem értem, hogy ha felhozza valaki a kommunizmus visszásságait, akkor miért kell azzal jönni, hogy a sztálinizmus nem egyenlő a kommunizmussal.
Mivel mindig lesznek és mindig voltak olyanok, akik a “mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek” elv mentén haladnak, addig igenis egyenlő. A színtiszta kommunizmus soha nem volt megvalósítható, most sem az és nem is lesz az sohasem.
Fel kéne már nőni, lehet egyéni véleményt is alkotni, nem csak azt szajkózni, amit az a fatertól/mutertól/plüssmacitól hallottál.
tiny
2007. június 13. — 18:21:50
[re=31746]ZsuKov[/re]:
Szerintem ezen a ponton egy szülő is nagyon hiteles forrás lehet, hiszen ők éltek ebben a korban, mi meg nem. Vagy ha nem így értetted, szólj.
moikboy
2007. június 13. — 19:17:49
Ezt nem tudom honnan szoptad. Szerintem is fel kéne nőni, és nem azonosítani egy ideológiát a megvalósítással.
Ha mégis, akkor: Magyarországon demokrácia van. Tehát a demokrácia egyenlő a szarral, a nyomorral és a zülléssel.
ZsuKov
2007. június 13. — 19:23:56
Disszidálj Észak-Koreába. 😉
ZsuKov
2007. június 13. — 19:30:32
[re=31752]tiny[/re]: Nem arról van szó, hogy nem szabad figyelembe venni az ő vélemányüket, de ha pl. az apuci elvakult MIÉP-es/MKP-s, vagy akármi, akkor nem biztos, hogy őt kéne követni, hanem értelmesen mérlegelni és az alapján véleményt alkotni.
tiny
2007. június 13. — 22:23:09
[re=31761]ZsuKov[/re]:Jah oks, így már értem. Nálunk mamám ilyen :D. Megrendíthetetlen a hitében, de az érvekben elég gyenge …