Vérem

Ami az igazat illeti, a vérszerinti apámat egyáltalán nem ismerem, ezalatt a majdnem húsz év alatt egyszer sem láttam, bizonyos okokból kifolyólag, melyeket itt nem részleteznék. Ezzel egyébként semmi gond nincsen, nem tépázta meg lelkivilágomat, kivált, azt az embert tekintem apámnak, aki velem van, nevel, segít, támogat, nagyjából négyéves korom óta. Más ez a szituáció, és más az, amikor valaki tizenévesen veszti el az apját.

Ami viszont zavar, hogy apai ágról egyetlen rokont sem ismerek, és anyai ágról is csupán két rokon házaspár van, ő velük ritkán tartjuk a kapcsolatot, mivel az ország másik végében laknak (igen, szar kifogás). Viszont ugye manapság (még mindig 2008, internet) nem jelent különösebb nehézséget egy kisebb nyomozással kideríteni, hogy kik az ember rokonai. És ami igazán meglepett (bár sok dolgot meg is magyarázott, például hogy mért csorgatom a nyálam egy fényképező, mikrofon, kamera, stúdió, színpad vagy hasonló láttán), hogy rengeteg művész rokonom van apai ágon.

A vérszerinti apám egy időben iparművész volt, mindenféle bőrből készült díszeket, könyvkötéseket, és egyéb dolgokat készített, valamint ha jól tudom, manapság lovakkal foglalkozik. A nővérét ismerem, utoljára hatévesen láttam, de amikor külföldre költözött megszakadt a kapcsolat, egyébként az Old Boys nevű zenekar énekesnője. A fia, aki három évvel fiatalabb nálam szinkronszínészkedik, rengeteg filmben és sorozatban kapott szerepet (egy ismertebb szerepe például az Apafej című filmben a kissrác magyar hangja, de ha jól tudom kapott szerepet a »Heroesban« is). A legérdekesebb a nagyapám, aki színész, de sajnos már akkor nem élt, mikor megszülettem, pedig szívesen megismertem volna. Olyan klasszikus filmekban játszott, mint például A Tenkes kapitánya vagy mondjuk a Lúdas Matyi. Nagyanyám énekes, ő vele is hatévesen találkoztam utoljára. Dédinagyszülőkről kevés az információ, a dédnagyapámról annyit sikerült megtudnom, hogy író volt.

Érdekes dolog, hogy bár ezek közül az emberek közül csak hármat ismerek, mégis rengeteg dologban magamra ismerek, ha olvasok róluk. A vér nem válik vízzé, ahogy mondani szokták. Nem bánkódom amiatt, hogy nem ismerem a vérszerinti apámat, soha nem is bánkódtam, viszont az már kicsit jobban zavar, hogy a többi rokon közül sem ismerek senkit, pláne, hogy többségük olyan ember, akit igazán jó lenne megismerni, független attól, hogy ismert-e a neve.

Az mondjuk tényleg érdekelne, hogy ennek van-e köze ahhoz, hogy elég családcentrikus személyiség vagyok. És pont emiatt rossz kicsit, mikor mesélik az ismerősök, hogy ilyen unokatestvér, olyan rokon, olyan családi látogatás. Ezekből a javakból nekem sajnos nem jutott, bár lehet előnyömre vált.