Hé, homokos a veséd!

Ma mindenki ellenem van, előbb a Firefox ette meg a bejegyzést, na de megkíséreljük megint bepötyögni, mi az a párszáz karakter ugye.

Szóval tíz éve lehetett, hogy egy tányér húsleves elfogyasztása közben édesanyám rámszólt, hogy csínján a sóval, mert később kiugrik majd a vesém és táncolni fog, mármint nem ő, hanem én a kíntól. Akkor egy legyintéssel elintéztem, mondván a húsleves sósan jó (mai napig tartom magam ehhez). Ez mondjuk rá, hogy kereken tíz éve volt. Ma meg eljött a táncolós nap: itt ülök a fotelben, a derékfájásomról, ami pedig egy éve hű társam, kezd bebizonyosodni, hogy vesekő vagy vesehomok egyik megnyilvánulási formája. Persze nem komoly, nem változott a vizeletem színe, nem érzem úgy hogy egy tűpárna mászik lefelé a húgyhólyagomon ürítés közben és nem találkoztam másodszor a hatalmas adag rakott krumplival, akihez néhány órája volt szerencsém.

A vesehomok és -kő házilag is kezelhető: vény nélkül kapható görcsoldóval, sok-sok-sok folyadék fogyasztásával, de persze az orvost mindenképpen fel kell keresni. A napi átlag három liternyi folyadékbevitelemet ma olyan szinten növeltem, hogy most a negyedik másfél liter kapacitású ásványvizes üveggel kacsintgatok, és már-már arra vetemedek, hogy egy korsó sört is legurítok, a vesehomok elűzésére ugyanis ez is kiváló. Ellenben ha húsz év alatt nagyjából ugyanennyi igényes és kevésbé igényes márka megkóstolása után sem nyerte el tetszésemet a keserű és büdös ital, akkor most se fogja. Azért az vicces, hogy még a végén azért leszek beteg, mert nem iszom alkoholt.

Szóval holnap lesz pár kellemes futásom, háziorvosnál meg urológusnál mondjuk, de kemény vagyok, és hát egy év után nem is árt elmenni. Tudom én, hogy rossz hozzáállás, de hát az orvoshoz járást igazából senki sem szereti. Ha pedig tíz éve tehettem volna, ugyanúgy jól megsózom azt a húslevest. Ma azért nem tettem.