Gyors körkép a hármas metrón este negyed tizenegykor

Metrózunk.

Szóval a szituáció biztos mindenkinek ismerős: esti metrózás. Egy külön világ.

Nyugati pályaudvar.

Nyugati. A cigi-parfüm-ruha-aggyegyszázast központja, a gettósok és minden értelemben gyanús emberek gyűjtőhelye, az egyik legforgalmasabb és egyben legundorítóbb pont Budapest szívében.

Szemben veled Jenő aki feltehetően jómunkásember, olyan mintha aludna, piszkos farmercuccai és lába között található CBA-s kötött zacskó, kezében bőr válltáska, és minden megállóban álmosan felnéz, hogy ott van-e már.

Mellette ül Mari, akit az ég sem tudja ki és honnan szalasztott oda, általában nagy testalkatú, néha könyv is van nála, remeg a tokája, és aggódóan néz körbe minden másodpercben, bár maga sem tudja mitől retteg oly nagyon.

A Lehel tér következik.

Lehel tér. A romlott párizsi szaga, ami ilyenkor este szűrődik ki a piacról, a megállóban telefonfülke alatt alvó hajléktalanok és a 14-es villamosra váró fáradt emberek tömege.

Jani, aki gyakorlatilag teljesen készen van, bélyeget nyalt vagy gombát falt, senki sem tudja, de már két perce nézi ugyanazt a lámpát, és a szája sarkából kibuggyanó apró nyálbuborék és a hozzátartozó felbecsülhetetlen arckifejezés arra enged következtetni, hogy nem igazán tudja ki ő, és hol van most.

Aztán persze az olyan átlagos és folyamatos utasok mint az én-este-is-a-jegyzeteimet-olvasom-kiterítve-a-térdemen-mert-tanulni-jó csajok, a totálisan-bebasztam-és-üvöltözök-jókedvemben-majd-behányok-az-aluljáróban srácok, Lajos, aki nagy darab, néha kreolbőrű, de mindig büdös, és ha köhög, nem teszi a szája elé a kezét, amitől nekem meg futkározik a hátamon a hideg.

Metrózunk.