Ha most valaki odajönne hozzám azzal az egyszerű kérdéssel, hogy Te Mefi, neked mi a kedvenc jelenleg is futó sorozatod?
akkor bizony bajban lennék. Egyrészt van hat-hét jelenleg futó sorozat, amit egy igazi sorozatrajongó életében kötelező darabnak tartok, másrészt pedig mindegyiket másért szeretem, és tényleg nem tudnék különbséget tenni az igazán nagykedvencek között.
Viszont ha valaki mondjuk egy fegyvert szegezne a homlokomra, hogy mégis mi a legjobb, akkor vagy azt mondanám hogy a »24« vagy pedig azt, hogy a »Lost«. Előbbi az egyik legkiválóbb akciósorozat, ráadásul a hetedik évad eddig kb. ötször olyan jobb, mint bármelyik másik, és 12 rész után még egy sem volt kevésbé izgalmasabb mint az előző, sőt. Jack Bauer egy isten, de hát ezt eddig is tudtuk.
A Lost írói pedig egyfajta kínzóspecialisták lehetnek, ugyanis minden egyes rész átlagosan negyvenhárom percnyi tömény izgalom. Vagy rejtély. Vagy meglepődés. Vagy dráma. Hihetetlen. Ráadásul múltkor belegondoltam, hogy hol kezdődött az egész az első évaddal és hová jutott mostanra. Kíváncsi vagyok, hogy vajon így volt betervezve eredetileg is, vagy csak később alakult eképpen a helyzet. Nem tudom, de engem az egész megvesz, tényleg, zseniális.
Szóval ezek mennek, meg a taknyos papírzsebkendők.
Bodi
2009. március 06. — 19:01:24
Lost FTW! És most 1 hét szünet ha jól tudom (ABC-n) =[
ndavid42
2009. március 06. — 19:55:05
Lost detto 🙂 Plusz BSG.
thingol
2009. március 06. — 20:37:59
biztos nem, anno olyan dolgokat interjúztak, hogy mindenre lesz tudományos magyarázat, meg, hogy nem lesz időutazás, stb
csibike
2009. március 06. — 20:43:22
Én csak visszakérdeznék, hogy a mim? 😀 Még mindig nem nézek egyet sem és kezdem úgy érezni, egyedül vagyok ezzel a fóbiámmal 😀
Zsoc
2009. március 06. — 20:53:38
A Tűzvonalban is király mostanában… 24: Orbitális lemaradásban vagyok vele, de az a négy rész amit eddig láttam a hetedik évadból, jó volt. Aztán van még House, Prison Break, Fringe. + A BSG-t is be kellene pótolni majd az elejétől fogva.
Csak győzze idővel az ember. 🙂
ballack_g
2009. március 06. — 21:19:49
“Kíváncsi vagyok, hogy vajon így volt betervezve eredetileg is, vagy csak később alakult eképpen a helyzet.”
Damon Lindelof 2005-ös nyilatkozata:
“Már az első évadban választ adunk bizonyos kérdésekre, például arra, hogy kicsoda Ethan, miért nem szült még Claire, és mi a füstszörny. A sorozat nagy titkaira mind van tudományos magyarázat, igaz, kissé meredek, de erről még a tudományban gyökerező válasz. A Lostban nem lesz időutazás, meg ilyesmi. Pontosan tudjuk mindennek a magyarázatát, racionális válaszaink vannak.”
(forrás: comment.blog.hu)
🙂
Milhó
2009. március 06. — 21:43:30
Lost tényleg jó sorozat. Csak kár, hogy ennyi magyar csatornán adják és persze össze-vissza…
ProZsolt
2009. március 06. — 21:52:24
A Lost szerintem az elso evad utan felejtos, es addig is jatszik a retesteszta efektus.
Mindenidok legjobb sorozata a firefly, bar igaz, hogy csak 13 resz keszult belollle, de az ut
Zsoc
2009. március 06. — 22:16:49
[re=57910]ProZsolt[/re]: Szerintem ezt így kijelenteni nem biztos hogy jó… Mindenkinek más, Részemről B5…
Mefi
2009. március 06. — 22:41:21
[re=57903]Bodi[/re]: igen? Az gáz. 🙁
[re=57904]ndavid42[/re]: BSG kimaradt nekem.
[re=57905]thingol[/re], [re=57908]ballack_g[/re]: ezeket nem tudtam, köszi!
[re=57906]csibike[/re]: igazából addig jobb, míg nem kezded el, mert hihetetlen addiktív dolog. 😀
[re=57907]Zsoc[/re]: jaja, Tűzvonalbant is szeretem, talán leginkább a beszólások miatt.
[re=57909]Milhó[/re]: én ezért nézem a kinti sugárzás szerint. http://eztv.it/ 🙂
[re=57910]ProZsolt[/re]: megértelek, én is így voltam. De ha lenne időd mondanám hogy egyszer nézd végig az összes részt, teljesen más irányba megy, mint amilyet mutat az elején. A Lostban az az igazi poén, hogy senki nem tud semmiről semmit. 🙂
Milhó
2009. március 07. — 00:17:40
Uh meg tudjátok mi marha jó sorozat még? Maffiózók!!! The Sopranos az eredeti címe. Idehaza is játszották, de nagyon későn. Érdemes megnézni, nekem nagyon bejött!
[re=57912]Mefi[/re]: erről az oldalról még nem hallottam. Becsekkolom, vagy mifene! 😛
FlasH
2009. március 07. — 01:17:29
six feet under, the shield, lost a top3.
lost meg könnyen lehet majd első is, egy elfogadható befejezéssel.
hakkni
2009. március 07. — 01:39:37
[re=57911]Zsoc[/re]: Eretnek.
A Firefly az út a csíhez, nem a gagyi skins.
ZsuKov
2009. március 07. — 12:38:38
[re=57915]hakkni[/re]: kussoljmár
Mefi
2009. március 07. — 13:14:51
[re=57913]Milhó[/re]: http://mefi.be/muti/3158/maffiozok/ :]
[re=57914]FlasH[/re]: Six Feet Under ismerős, de nem néztem még. A The Shield meg egyszerűen csak kimaradt.
[re=57915]hakkni[/re]: a Skinst bizonyos berkekben legagyizni felér egy öngyilkossággal, jelzem. 😐
Zsoc
2009. március 07. — 14:53:11
[re=57915]hakkni[/re]: Hívj aminek akarsz… Én a Firefly első két részén elaludtam, tovább meg már nem volt kedvem nézni.
OFF: Az új Star Trek trailert ki látta? OMGWTF!!! Pedig sose szerettem.
Kokan
2009. március 07. — 15:33:00
[re=57918]Zsoc[/re]: Én láttam, nagyon tetszett 🙂 [Igaz én “rajongó” vagyok.]
Pidu
2009. március 07. — 16:26:46
Skins rulz! ^^
Mefi
2009. március 07. — 16:40:52
A Skins is bennevan az alapműveknek számító sorozatok tömbjében, ezért is mondom hogy lehetetlen a legjobbat kiemelni.
István
2009. március 07. — 20:13:29
Lost nem jön be nálam, túl vontatott.
Az én befutóim: Heroes, Tűzvonalban, The Unit, Flashpoint
Mefi
2009. március 08. — 15:33:53
[re=57927]István[/re]: mennyit láttál a Lostból? 🙂