Egyébként újra nekiálltam a Losztnézésnek. Ezzel a sorozattal még anno Olaszországban találkoztam, akkor – bár egy kukk nem sok, annyit nem értettem belőle – bejövős volt, aztán mire eljutott kis hazánkba (nem is kis hájppal, ugye), már annyira nem volt bejövős. Talán a vontatottsága miatt. Aztán egyszer belepillantottam az első évad záróepizódjába (talán az, amikor a kamera megy végig az aknán), és úgy véltem, hogy ez annyira nem lehet rossz. Két rész után megintcsak abbahagytam, és most eljutottam oda, hogy elkezdem nézni.
Végső soron tényleg vontatott, de ami érdekes, hogy (ugye fanatikus losztnézőknek nem kell mesélni) minden részben mutat valamit az egyik karakter múltjából, és így tíz rész után azért érezhető, hogy nem véletlenül kerültek ők arra a szigetre.
A karakterek viszont nagyon bejövősek. Az egyik kedvenc Sawyer; ahogyan az 1×09 végén megszólalt (mikor golfoznak): Két tubus naptej, és egy zseblámpa arra, hogy elcseszi!
, majd megszakadtam a röhögéstől.
A másik favorit természetesen a Locke bácsi; rajta a hülye is látja, hogy valamit tud (vagy csak hülyeségeket látok, nem tudom). Meg aztán, minden sorozatban van egy ilyen csendes-okos figura, itt ő lenne az. A harmadik favorit pedig Hurley, mert csak, szerintem nem csak nekem, egyébként.
Értékelés: 4 pont (néha vontatott kicsit, azért)
Nők közül meg a Pulykatojás. Egyértelműen.
Tőmondatok rulzanak.