Tahóságnessz

Hm, érdekes, ezt a szót elfogadja a helyesírás-ellenőrző, hogy tahóságnessz. Pedig azt hittem Kazinczy büszke lesz rám, de buktam ezt, mint.

Szóval két apró történet, ami mostanában történt. Az egyik az XMS-ben, Tomi barátom éppen iPod-tokot vásárolt, de nem tudtak számlát adni mert elfogyott a papír, várni kellett egy percet míg a kolléga megérkezett az A/4-es tömbbel. Közben beviharzik egy szanaszéjjel csúszott szövetkabátos fószer, köszönés nélkül, majd mondja hogy iPhone-hoz szeretne fülhallgatót. Eladó kérdezi, hogy headset vagy hagyományos füles. Csávó nagyjából úgy nézett, mint ha mondjuk tőlem megkérdezné valaki hogy a periódusos tábla harmadik sorában jobbról az ötödik elemnek mi a rendszáma. Eladó elkezdi magyarázni, hogy mi is az a hedszet, majd vevőnk bólint, hogy akár az is. Mutatnak neki egy Sennheisert, tizenhatezer. Erre előkap a zsebéből egy guriga, mit guriga: csomó, mármint hogy összegyűrt bankjegyekből álló pénzköteget, kitúr belőle két tízezrest, és odakúrja a pultra.

Szóval nekem ezzel általánosságban – azon túl hogy a csávó egy tahó – az a problémám, hogy nem becsüli a pénzt. Aki a zsebében összegyűrve tartja a tíz- húsz- és ötezer forintos bankókat, az véleményem szerint kvázi lopja a pénzt. Persze ezzel nagyon elvonatkoztatok, de tényleg. Üzletemberek készpénzt pénztárcában, de nagyrészt inkább bankban tárolnak. Akik pedig gurigákban meg összegyűrve mindenféle zsebben hurcibálják vagyonukat, azok vagy bűnözők, vagy egyszerűen nem becsülik a pénzt. (Vagy éppen elszakadt a pénztárcája, és nem talált másikat, igen, ne említsük meg ezeket a pótlehetőségeket.)

A másik történetet a házmester mesélte, ő mindig szokott ilyen vicces (vagyis inkább elkeserítő) dolgokat mondani.

Szóval, valaki kiszedte a folyosón a százéves billenőkapcsolót, amivel az automata világítást lehet felkapcsolni. Mondanom sem kell, hogy az a kapcsoló semmire nem használható, maximum csengőnek, vagy esetleg kis hozzáértéssel átalakítva villanykapcsolónak, de felmerül a kérdés, hogy miért szerel ki egy harminc forintos eszközt. Ráadásul galád módon szépen visszatette a kábelt a lukba, így ha éppen nálam jársz, és a sötétben akartad volna felkapcsolni a villanyt, akkor lazán belenyúlsz a kábel végébe.

De például azt is a házmester beszélte, hogy ellopták a ház elől a hatvankilós betontömböt, ami azért volt ott, hogy ne parkoljanak a kapu elé, ahová a kukás szokott állni. Jött egy Suzuki, két nem idén barnult csávó kiugrott belőle, belerakták a csomagtartóba, és mentek tovább. Mindezt úgy, hogy közben villogtatták az elakadás-jelzőt, mert feltartották a forgalmat.

Szóval ezek mennek.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.