Azért szeretek egyébként mertrózni, amiért egyben néha nem is szeretek. Mert érdekes arcokat látni. Minél jobban haladsz egy metróvégállomás felé (most leginkább a hármas metróról beszélek, nem a földalattiról vagy a kettesről), annál érdekesebbek.
Tényleg, a metrós kalandokból szerintem bestsellert lehetne írni.
Múltkor egy kopasz csávó ült három megállóig teljes csendben, aztán elkezdett üvöltözni, hogy megfosztották a politikai hatalmak a politikai és katonai rangjától valamint hogy ötszáz forint miatt került hitelválságba ő maga. Vagy például van egy nő, aki mindig egy üres lapra ír pipákat meg ikszeket, vele többször találkoztam már, gondolom a kérdéssor a fejében van, vagy efféle. De a kedvencem a sérült lábú kissrác, aki a legkutyaszorítóbb hidegben is rövidnadrágban sétál a szerelvényen, nyakában táblával, hogy adakozzon valaki. Vagy az a nő, aki felszáll, majd szeretne kis figyelmet kérni, mert szegény hároméves kisfia két hete kórházban fekszik és jaj, egy hét van még a fizetésig és jaj, nincs pénze ételre a gyerekének. Ebből ügye felvetődik, hogy a kórházban mért nem kap enni, de oké, sokan adnak neki. Én nem adtam. Megszólalt a kis hang a fejemben, hogy Mefikém, nem kéne.
Aztán azóta kétszer láttam, és mindkétszer ugyanezt a szöveget mondta (két hét, egy hét a fizetésig stb.), szóval vagy én vagyok a hülye vagy ő nem az, és okosan gazdagodik meg.
A legviccesebb mondjuk az volt, mikor beállt elém egy srác, és a Népligettől egészen a Kálvin térig táncolt, vagyis bugizott előttem.
Neked mi a legdurvább metrós sztori?
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
gergő
2009. március 14. — 23:17:26
Engem időről-időre kiszúrnak mindenféle félkegyelműek maguknak. Odaülnek beszélgetni, és csak mondják és mondják, én meg nem vagyok annyira paraszt hogy elküldjem őket, így a végállomásig szoktam hallgatni és bólogatni. Na azért nem mindennapos hálistennek, de jó párszor előfordult már. Rossz a karmám, az lehet.
Péter
2009. március 14. — 23:22:41
Nagyon nem szeretem a szerelvényen végig-járkáló kéregetőket.
Egyszer viszont fényes nappal olyan négy-öt fős társaság ült le velem félig szembe meg mellém, hogy az egyik srác kezében félig széttört sörösüveg volt, a másik kicsit itt ott vérzett, összevissza ordítoztak, én meg a következő megállónál leszálltam, és inkább gyalogoltam két megállót hazáig :S Nem vagyok ijedős, meg van realitásérzékem, de az durva volt.
Egyébként meg mindig nézem az embereket, és próbálom kitalálni, mi járhat a fejükben 🙂 Tudom, klasszikus.
Zsoc
2009. március 15. — 00:23:09
Én láttam már olyan embert, aki konkrétan már steppelt, de nem volt nála semmi, ami ezt indokolta volna, igazából szvsz rájött a szapora…
De ez vitte eddig a prímet:
http://blog.zsoc.net/galery/honalj/h.jpg
(nem ember, annál sokkal súlyosabb)
Mainframe
2009. március 15. — 00:40:54
A rövidnadrágos srácot én is láttam már többször, és az merült fel bennem, hogy valszeg nem saját kezdeményezésből rohangál a -10-ben rövidnadrágban fel és alá a metrókocsikban, ergo valaki koldultatja, és remekül megél a srác nyomorából (gyanítom egyébként a legtöbb koldussal hasonló a helyzet). Ilyennek pedig nem adok pénzt, mert csak meghosszabbítom a srác nyomorát (bejön a módszer => marad a rövidnadrág meg a fel-alá rohangálás).
De hogy új dolgot is adjak hozzá: egyszer láttam egy közepesen szakadt nagymameszt, aki szintén a metrókocsikon végigmenve kéregetett, de segítsége is volt ám: egy ilyen fullos kis partypicsa (unoka?), karonfogva vezetgette végig a mamát, talpig márkában, és akkor adakozni kellett volna. Máig sem értem hogy ezt hogy, de nem is baj, mivel én senkinek sem adok, legalább nincs diszkrimináció.
ktgida
2009. március 15. — 01:39:36
Itt egy metrós videó:D :
http://www.youtube.com/watch?v=EFSjCYZCKGU
Budapest Subway Party 2008
lecko
2009. március 15. — 12:15:48
[re=58154]Zsoc[/re]: vad:D
EmceeMike
2009. március 15. — 14:05:25
Egyszer mentem éppen hazafelé melóból a Klinikáktól a Határ útig és már akkor ott állt az egyik ajtónál egy elsőre jól szituált, jól öltözött és teljesen normálisnak tűnő fószer, de folyamatosan beszélt. Nem volt vele senki, csak úgy magának. De nem összefüggéstelenül motyogott, hanem ilyen fizikai meg kémiai képleteket sorolt, meg összefüggéseket… Érdekes volt. És mennyi ilyen lehet még…
ficok
2009. március 16. — 16:47:45
Pár évvel ezelőtt egy nyári délutánon, a barátnőim meg én utaztunk a metrón. Semmi gáz nem volt, békésen elnevetgéltünk, amikor a Nagyvárad térnél felszállt egy forrónacis fickó. Nomál esetben mosolyogsz a nadrágján egyet és továbblépsz. De most megakadt a szemünk, azon a mi a gatyából kikandikált! Úgy, ahogy volt, kilógott a gatyájából a hm, hogy is fogalmazzam, tudjátok mire gondolok! Én, mint jóérzésű azt gondoltam, hogy hupsz biztos kicsúszott neki. De nem! Az elmebeteg állat direkt csinálta, és élvezte, hogy másokat zavarba hozhatott! Mi meg nem okoztunk neki örömet és leszálltunk. Úgy tünt, hogy leszáll utánunk, de meggondolta magát hál’ istennek! Azóta szerencsére nem találkoztam vele, de bele se merek gondolni, hogy mivan ha mondjuk nem (akkor) 16 évesek néznek vele szembe, hanem mondjuk egy 10 éves kislány!
Mefi
2009. március 16. — 21:07:01
[re=58150]gergő[/re]: ez is kellemes lehet. Bár én inkább leszállok ilyenkor és várok egy másik vonatot.
[re=58151]Péter[/re]: megértem, én is ezt csináltam volna. Én is szoktam nézni, már csak azért is, mert én sosem bambulok, mindig nézelődök, és érdekes, hogy mennyien bambulnak, gondolatokba mélyedve.
[re=58154]Zsoc[/re]: ez nagyon komoly, két napig sírtam a röhögéstől. 😀
[re=58156]Mainframe[/re]: egen, volt is régen erről elég sokat szó, hogy egy bizonyos maffia van ezekre az emberekre (is) rátelepedve. Elég szomorú, teszem hozzá.
[re=58158]ktgida[/re]: ezt láttam, elég durva, pláne a néni a végén. 😀
[re=58166]EmceeMike[/re]: biztos mondogatta hogy el ne felejtse míg hazaér. 😀
[re=58197]ficok[/re]: huh, ez nem semmi. Alapjáraton nem vagyok erőszakos ember, de az ilyennél esélyes, hogy minimum elküldöm az anyjába, de ha a fizika lehetővé teszi, neki is megyek.
EmceeMike
2009. március 16. — 22:22:11
[re=58205]Mefi[/re]: Valószínű… :D:D
Anyud!
2009. március 17. — 14:58:03
Hát szerintem ti kurva hülyék vagytok!
Am valaki értelmes ember el tudná nekem magyarázni hogy mi értelme van ennek az oldalnak?)
ficok
2009. március 17. — 16:48:22
[re=58226]Anyud![/re]: Ennyit az értelemről…
Mefi
2009. március 17. — 17:57:37
[re=58226]Anyud![/re]: például az ilyen fura állatokon röhögünk, mint te.