Azon elmorzsolhattam volna ma egy hajszálvékony kurvaanyádat, hogy míg tanulnom kell és döglenem a gép előtt, addig n+7 ágról süt a nap, csiripelnek a madarak, játszanak a gyerekek a szomszédban, meg hasonlók, de amint kimászom a házból, hogy felüljek a buszra, rögtön elkezd szakadni az eső, és nem mellesleg úgy megázok hogy azt öröm nézni. De nem morzsoltam. Viszont azon röhögtem, hogy az okmányiroda előtt állt egy tízfős véletlenül sem romákból álló csoport és éppen egymást készültek megölni, csak hát az okmányirodánál rendőrség is van, így nem sikerült nekik. Szerencsére.
Ellenben vicces állattal tömegközlekedni. Folyamatosan megnéznek, a háttérből pedig hallani a jaaaaaj nézd de aranyos!
kiáltásokat. »Kázmér« nagyon jó macska utazás terén (is); belerakom a kis dobozába, pár percet nyivákol, aztán elalszik. Egyszer kifogtunk három balesetet az M3-ason egymás után, akkor már kicsit morcos volt a lelkem, de egyébként tényleg semmi különös.
Ja. Értékelném ha az egy hete írt vizsgát – amin megjelent kemény tíz fő – végre kijavítanák, több okból kifolyólag is.
Split
2009. június 07. — 19:21:08
Szerencsére?
Levente
2009. június 07. — 21:50:49
Igen, ez nekem is feltűnt 😀
Mefi
2009. június 07. — 22:26:34
Gúnynak szántam, de úgy látszik tényleg mindig utána kell írnom. :]
Split
2009. június 07. — 23:06:58
[re=60070]Mefi[/re]: ebben a mai világban már mindent félreértünk… 🙂
Lev
2009. június 08. — 10:22:27
*belerakom a kis dobozába, pár percet nyivákol, aztán elalszik* vágj kis lyukakat a dobozára, hogy kapjon levegőt
ZsuKov
2009. június 08. — 12:41:33
[re=60077]Lev[/re]: :’DDDDDDDDDDD
Mefi
2009. június 09. — 12:28:49
[re=60077]Lev[/re]: és tényleg. :O