Egy évvel az »iPhone 3G« bejelentése után, az Apple a ma esti (délelőtti) fejlesztői konferencián néhány technikai malőrt nem, viszont Steve Jobsot nélkülözve bemutatott sok-sok újdonságot, többek között a Mac OS X új verzióját, a Snow Leopardot; rengeteg iPhone-alkalmazást, mint például a TomTom által fejlesztett navigációs szoftvert, mellyel teljes értékű navigációs eszközként is használható lesz végre a készülék; valamint június 17-ére ígérik a 3.0-s operációs rendszert. Aminek pedig biztosan sokan örülnek: van új iPhone is, mely az iPhone 3G S nevet kapta. (Pedig az Apple általában nem szokott ilyen neveket adni, de hát belefér.)
Az S az angol speed, azaz sebesség szóból jön, ugyanis az új készülék sokkal-sokkal gyorsabb lesz az elődjénél. Az üzeneteket 2,1-szer, a SimCityt 2,4-szer, az Excelt 3,6-szer míg a New York Timest 2,9-szer gyorsabban nyitja meg. Támogatja az OpenGL|ES technológiát és 7,2 Mb/s maximális sebességű HSDPA-kapcsolódásra képes.
A váz maga ugyanúgy néz ki, viszont új kamerát kapott: 3 megapixeles, automatikus fókusz- és fehéregyensúly-állítás, valamint a kijelzőn az adott területet megérintve tudjuk változtatni a fókusz helyzetét. Lehet videózni is; 30 képkockát másodpercenként, VGA (640×480 px) felbontásban, automatikus fényerő-, fehéregyensúly- és fókuszállítással.
Ügyes trükk még a hangvezérlés. Nem csak a telefont (hívj fel ezt-azt), hanem az iPodot is lehet vele irányítani. Olyan parancsokat ismer például, hogy Mi szól most?
, Játszd le ezt:
és így tovább. Ezeket mondjuk valószínűleg csak angolul, bár ezt nem tudom pontosan.
Ezenkívül sokkal tovább bírja az aksi, még környezetkímélőbb a burkolat, van benne beépített iránytű, alapból ismerni a Nike+ technológiát és lehetőség nyílik az iTunes segítségével titkosításra is.
Az új modell fekete és fehér színben kapható, a 16 GB-os változat ára kint 199 dollár (nagyjából negyvenezer forint); 299 dollárért (kb. hatvanezer forint) 32 GB tárhellyel érkezik. Az iPhone 3G is a piacon marad, csak fekete színben, 99 dollárt (húszezer forintot) kérnek érte, már a mai naptól.
Itthon persze nagyban változhatnak a kondíciók, így az összegeket nem lehet biztosnak venni, azt viszont igen, hogy júliusban jön az új divájsz hazánkba.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
csibar
2009. június 08. — 21:23:46
July ’09, nem július 9. 🙂 egyébként le a kalappal, gyors vagy 😀
Split
2009. június 08. — 21:27:58
Hangvezérlésre hirtelen a “K.I.T.T nyisd ki az ajtót” jutott eszembe… 😛
Na de komolyra fordítva, ez teljesen felesleges dolog. A kamera jó húzás, de ez a gyorsítás már csak rókabőr… viszont ha idehaza is 40.000 HUF-ért az ember után hajigálnák, akkor tuti beszereznék egyet. De amíg a T-Mobil ül a kizárólagos magyarországi terjesztési jogokon, addig fix hogy nem fogja megértni…
sanyez
2009. június 08. — 21:32:05
Ez gyors volt. 🙂
Mefi
2009. június 08. — 21:32:48
[re=60084]csibar[/re]: az ’09 volt? Ezt látod észre sem vettem, köszi. :]
[re=60086]sanyez[/re]: igyekszik az ember. 😀
[re=60085]Split[/re]: te se nagyon vagy tisztában az iPhone-kondíciókkal, azt látom azért. 😀
Split
2009. június 08. — 21:33:56
[re=60087]Mefi[/re]: hát ezt jól látod! 🙂
sylverdevil
2009. június 08. — 21:46:21
egyébként most tényleg, tegye fel a kezét aki használta már a hangvezérlést akármilyen kütyüjén a kipróbálás boldog óráit leszámítva 😉
(az ájfon meg majd elkezd érdekelni, ha ingyen adják)
Mefi
2009. június 08. — 21:52:55
[re=60089]sylverdevil[/re]: én a hívdezt-hívdazt funkciót szoktam használni, de ezek inkább vezetés-biciklizés közben hasznos dolgok.
[re=60088]Split[/re]: azok az árak kint is, meg itthon is előfizetéses árak, itthon sem kerül sokkal többe. Az iPhone-nak semmi értelme ha csak megveszed a készüléket, kell hozzá az előfizetés. Az előfizetés pedig jelenleg a legjobb kondíció a piacon; tízezer forintért kapsz 2 GB netforgalmat, 400 lebeszélhető percet, 200 SMS-t. Ez más szolgáltatóknal minimum tizenöt-húszezer forintba jönne ki vagy más díjcsomagoknál is.
Tofi
2009. június 08. — 21:53:05
Kb. itthoni árnak mennyi lehet a reális? A mostanit se tudom!:$
Mefi
2009. június 08. — 21:54:07
[re=60091]Tofi[/re]: úgy nézd, hogy most 60 000 (havi 5 ezer); 30 000 (havi 10 000) 990 (havi 14 000).
netman
2009. június 08. — 21:57:46
[re=60087]Mefi[/re]: Ahogy Twitteren senki se vette észre, nem vagy egyedül. 🙂
[re=60089]sylverdevil[/re]: Én sose használtam, de azért nézd meg ezt a videót: http://bit.ly/2PcIkC Az iPod vezérlés jóság lesz, ha a telós rész nem is érdekes. Plussz tud majd magyarul. “Mi ennek a számnak a címe?” és megmondja. Vagy “Ilyesmi zenét tolj még!” és csinál egy Genius playlistet. 😀
LeGaS
2009. június 08. — 22:04:54
Tudni fog magyarul a Voice Control.
Tofi
2009. június 09. — 00:06:20
[re=60092]Mefi[/re]: Az úgy szép…és mindezt két évig?
Ma volt a vonaton egy srác, aki végig filmet nézett ezen a kütyün, míg én 2 és fél óráig a gondolataimba merültem, mert nem volt jobb!:D Kicsit sem utáltam akkor és ott…
Haszprus
2009. június 09. — 02:18:13
Kb. 2002 óta olyan telefonom volt amin lehetett nevet bemondva felhívni valakit. Szerintem totál értelmetlen feature.
Zs
2009. június 09. — 08:59:51
Szerintem meg aki teljes mértékben kihasználja az iphone adta lehetőségeket pl. üzletember annak nem gond a 10.000 Ft-os havi díj, akinek pedig gond, az ne vegyen ilyet, mert csak “játszani” akar, arra meg van olcsóbb is…
gergő
2009. június 09. — 09:38:26
Remek, akkor erre is csorgathatom a nyálam :)) De ezzel együtt olcsóbb lesz a sima szifon és a 3G is, yippee ki-yay!
alex
2009. június 09. — 11:53:29
[re=60094]LeGaS[/re]: te írtad, hogy tudni fog magyarul a voice control. Ugye a hivatalos oldalon láttad? Mert tegnap mintha még ott lett volna, én is úgy láttam, de most teljesen nincs ott…
Mefi
2009. június 09. — 12:20:48
[re=60095]Tofi[/re]: igen, két évig köteles vagy fizetni, utána is megmarad a havidíj, de akkor már lemondhatod.
[re=60096]Haszprus[/re]: hát földalattin ülve pl. én sem nagyon használtam még. 😀
[re=60097]Zs[/re]: szerintem azért egy üzletembernek sem mindegy, hogy havi tízezerért megkapja azt, amit máskülönben 15-20-ért kapna mondjuk. Persze lehet hogy mindegy, emiatt van többek között válság.
[re=60099]alex[/re]: lehet még dolgoznak az ügyön, és biztos ami biztos levették. Kinézem belőlük. 😀
Ivett
2009. június 09. — 13:01:02
Előfizetéssel 100 dollára 3g, vagy kártyásan? 🙂
LeGaS
2009. június 09. — 13:29:37
[re=60099]alex[/re]: Igen, ott láttam. És tényleg levették… 😀
Mefi
2009. június 09. — 15:23:31
[re=60103]Ivett[/re]: előfizetéssel, AT&T. 🙂
Methos
2009. június 09. — 19:45:32
Nekem 1,5 éve van iPhone 2G-m, a 3G-nél még nem éreztem, hogy váltanom kellene, azonban egy iPhone 3G S-sel asszem meglepem magam a szülinapomra 🙂 Bár a T-Mobil-os kondíciókkal nem vagyok kibékülve (pontosabban nem akarok T-s lenni), de sajnos ez van. Ha 10.000-t talán így is eltelefonálok, és akkor ebbe még a 2GB adatforgalmat is adják mellé, szóval elgondolkozom rajta.
Aztán már csak el kéne passzolnom a 2G-s telómat 🙂
Mefi
2009. június 09. — 19:50:43
[re=60107]Methos[/re]: mi bajod a T-vel? Szerintem a legkorrektebb mobilszolgáltató itthon, nekem a vodafone-tól borsódzik a hátam, a pannon meg nem éri meg. És ha a legjobb percdíjakkal számolsz mindig-mindenhová, mondjuk 20 forint, ami már tényleg elég jó, meg ugyanennyi legyen az SMS is, akkor csak az 400 perc és 200 SMS lenne tizenkétezer forint. Ráadásul manapság annyira nem is számít az, hogy ki milyen hálózatban van, mert leginkább ugyanannyit kell fizetni.
Methos
2009. június 09. — 20:20:22
[re=60108]Mefi[/re]: Mondjuk igaz, annyira nincs bajom vele, csak hűségnyilatkozatot nem szeretem alapból, meg az előfizetést igazából 🙂 De úgyis válani fogok (számhordozással persze csakis :]), de ahhoz el kéne adnom előbb a sajátomat. Meg T-nél ígyis Ikon 400-al (hacsak nem változtatnak csomagot az újhoz) a teló is kb 70e Ft lesz + havi 10 rugós előfizetői díj. De elég sanszos a váltás 🙂
Jhonny
2009. június 09. — 20:23:09
[re=60110]Methos[/re]: A készülék alapvetően ugyanannyi lesz, mint a megjelenéskor a 3G, 10k-s havidíj mellett olcsó lesz a készülék. (Most a 16GB-os 3G S-re gondolok természetesen, nem a 32 gigásra – ezt amúgy is csak kevés ember tudja kihasználni.)
Mefi
2009. június 09. — 20:36:56
[re=60110]Methos[/re]: harmincnál-negyvennél nem lesz több a telefon, csak ha IKON 200-zal veszed. 🙂
Methos
2009. június 09. — 20:39:00
[re=60114]Mefi[/re]: Ikon400-at tervezem, mert megnéztem most, havi bontásban átlag 400 percet beszélek. 🙂 A 2G-s telómat, meg remélhetőleg 35e körül el tudom passzolni. 🙂
Max Logan
2009. június 10. — 00:24:23
[re=60115]Methos[/re]: Vatera. Visznek ott mindent, mint a cukrot. Tapasztalat 😉
Methos
2009. június 10. — 09:17:08
[re=60120]Max Logan[/re]: Tudom, de Netman tegnap este elhintette twitteren, és mindjárt kaptam is 3 e-mailt 🙂 Szóval a Vaterát jobb akkor kikerülni 🙂
Mefi
2009. június 12. — 20:49:02
[re=60124]Methos[/re]: lehet én is tudnék érdeklődőt. 😀
hyneman
2009. június 21. — 16:49:14
hello
szerintetek ha megjelenik az új iPhone 3gs akkor mennyibe fog kerülni az iPhone 3g T-nél domino csomagban?
csokito
2009. június 24. — 11:49:09
Sziasztok!
Csak kivancsi lennek,akik a hosszabb akku idot irjak,azok hasznaltak mar 3GS-t? Nekem az van,most 5. napos.Nagyon jo kis telo,de az aksi egy nagy kalap sz… Megcsinaltam rajta az aksiformazast 2×16 orat es vartam egy kis csodat.Jott is,mert kb 6 ora uzemido utan lemerult.Ja es ebben 1 perc beszelgetes sem volt.Csak jatek es netezes es alligatas.Osszegezve ha van 3G lefedettseged,tenyleg gyors,de az aksijarol en tapasztalatbol irok,nem hallomasbol es cikkekbol.Vettem is gyorsan autos toltot hozza:)
Na szep napot mindenkinek