Azon gondolkodom tegnap éjszaka óta, hogy miképpen lehetne megfelelően implementálni egy órarend-tervezőt. Ne egy ilyen beírod aztán fogd-és-vidd alapú dologra gondoljunk, hanem inkább az ASc órarendhez hasonló rendszerre, amiben megadjuk a létező összes adatot (osztályok, tanárok, diákok, termek, tantárgyak, szükséges óraszámok), a júzer kattint és ott van az orra előtt az órarend.
Elsődlegesen csak és kizárólag az órarend gyors megtervezése a cél, később lehet gondolkodni olyan dolgokon, hogy ne legyen hat ugyanolyan óra egymás mögött és így tovább.
Szigorúan csak az érdekelne, hogy vajon milyen struktúrában érdemes gondolkodni ha mondjuk adatbázisban történne a tárolás. Két dolgot kell figyelembe venni: kellenek-e pontos dátumok vagy csak a hétfő-kedd-…-péntek. Előbbi esetben ugyanis kicsit bonyolultabb a helyzet, utóbbiban viszont valószínűleg fél vagy egy évre terveznek órarendet, akkor meg nagyjából egyszerűbb. Amennyiben a dátumok is lényegesek, egy táblában tárolnám csak a dátumokat és az akkor szükséges óraszámokat, míg egy másikban azt, hogy melyik tantárgy melyik blokkban található.
Van már egy konkrét elképzelésem a dologra, de még gondolkodom rajta, mert nem akarom a felénél újrakezdeni az egészet.
Tetszett a bejegyzés?
Megköszönöm, ha nyomsz rá egy like-ot vagy megosztod másokkal:
erenon
2009. szeptember 25. — 16:14:10
Egy ilyen rendszer tervezéséhez elég alaposan át kell gondolni az igényeket, ha tényleg használható rendszert akarsz tervezni, és nem csak saját magadnak gyakorlás. Pl.:
-egy osztályban több tankör, rengeteg órabontás előfordul
-tanároknak ne legyen (sok) lyukasórája
-spec órák (testnevelés, informatika, stb.) nem lehet ~2 egy időben. (nincs terem)
-félállásban lévő tanárok ne kapjanak mind az 5 napra órát
-speciális tanítási napok
-etc. etc. etc.
Szerintem alapvetően a tankörök óráit érdemes tárolni nap/óra pontosan, és ezekhet kötni a gyerekeket.
KRiS
2009. szeptember 25. — 19:27:05
Ez csak egy lineáris algebrafeladat, tehát ha mátrixokkal és vekorokkal értelmes módon meg tudja a program fogalmazni a felhasználó által akart dolgot, közönséges szimplex-módszerrel megoldható. Ha nem néztem valamit nagyon el…
Tito
2009. szeptember 26. — 00:00:31
Nálunk ezzel készül az órarend:
http://www.aScTimeTables.com
mikcsa
2009. szeptember 26. — 21:17:53
mi középsulinkban is asc-t használnak az órarend készítésére, de az első hét után bár az órák sorrendje megmaradt, termeket cserélni kellett mert 30 fős osztályt beküldött a 18 fős terembe, és fordítva. emellett pedig az egész órarend egy rejtett tesi óra a ‘földszint-második emelet-udvar-második emelet-földszint-második emelet’ kiosztással
Tito
2009. szeptember 27. — 11:15:28
Nálunk szerencsére csak a bontott órák vannak máshol, akkor is csak az egyik csoport.
Mefi
2009. szeptember 29. — 23:37:54
[re=6056509]erenon[/re]: igen, pontosan ezek miatt akarom átgondolni kellőképpen.
[re=6056512]KRiS[/re]: igen, csak ennek a lekódolása közel nem ilyen egyszerű azért. 😀
[re=6056514]Tito[/re]: jaja, ezt említettem a posztban is.
[re=6056518]mikcsa[/re]: nálunk is az volt, emlékszem volt is sok gond belőle.
Frenki
2010. szeptember 03. — 19:53:40
Mi lett a progival?
Megvalósítottad?